2011. augusztus 26., péntek

Kinek? Minek?




Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” mondják, vésik épületekre és íratják be iskolakezdéskor ezredszerre is a füzetekbe a régmúltból ittmaradt sokattudó felettes Énjeink. 

Aki mindezek után - kezeket a magasba ki az, aki nem?-  felmentve érzi magát az összes iskolai kötelezettsége alól, annak azonnal be is mutatják bölcseink a nagyágyúként számon tartott szakemberüket: Életet. 

Az Élet a legnagyobb tanítómester ebben a játékban. Kevés újat lehet neki mutatni, de értékeli a tehetséget. Az iskolájában megszerzett tudásra sokáig emlékszik az, aki megkapta már a magáét tőle. De, hogy a megszerzett tudás mellett a jóedesanyja, az Ismétlés is ott bábáskodott, azt mindig szégyenlősen utoljára hagyják a történetben, a szerencsét meg  el is hallgatják. Repetitio est mater studiorum: Practice, practice, practice.

Változik a világ alakul az élet, az is több lábon áll már. Megtartva iskolai dobogós helyét forgatókönyvíróként és rendezőként is egyre többet debütál. Írta és rendezte az Élet, mondják büszkén azok, akik a filmjeiben játszanak. Az előre megírt párbeszédekkel, jól-rosszul kiforrott karakterekkel és szedett-vedett, olykor csodás díszletekkel háttérként olyannyira magukénak érzik a történetet a szereplők, hogy nem tudnak megválni a sorozattól.

Azt, pedig hogy ki lesz főszereplő és ki csak statiszta az Élet filmjében azt a helyzet dönti el. Van, aki felkészülten érkezik a válogatásra, de van olyan is az aki nincs még kész a szerepre. Nem teltkarcsú és sovány, szőke és barna közt zajlik a rivalizálás. A felkészültek tudatossága és a tapasztalatlanok nyugalma csap össze nap, mint nap. A sorozat  biztonsága, a kényelmes munka, a hírnév és a pompa, a szerelem és egyéb gyarlóságok csábítanak a bennmaradásra.

Van, aki oly sikeres a közönség szemében, hogy a szerepét, párbeszédeit ő maga írja, a rendező már nem ad különösebb  instrukciókat az egyes jeleneteknél. Ritkán akad kiugrási lehetőség, más ajánlat, más rendezőtől sorozatszereplőknek. Vannak bátrak, akik  a szerencsével koketálnak, és vannak olyanok is, akik saját kezükbe veszik az irányítást  saját filmjük elkészítéséhez, elegendőnek tartva megszerzett tapasztalatukat.

A coachingban is megjelenik a forgatókönyv, de csakis olyan előre rögzített tervekkel, amelyek megvalósításához nem kell különösebb kreativitás, nagyvonalúság és lazaság.  Az automatizmus rutinja ellen azonban szükség van több jövőképre. A legjobbra és a legrosszabbra. A coachingban a szcenáriók azok a szárnyalások, lehetőségek és képek, amelyek együtt készülnek és épülnek a tervezővel, íróval, rendezővel. A vázlat sikere nem magányos bozótharcból bújik elő. A siker a szcenáriókban rejlő ötletek megtalálásával, azok kibontásának munkájával jár.

A sok éve jól működő hárítási technikák azok, amelyek a felmerülő ötletekkel szemben állnak. A sikert az a szenvedély ébreszti fel, amelyet egy-egy kiválasztott terület fejlesztésére fókuszálva, gyakorlással  (az ismétlés a tudás anyja) szerez meg a fejlődni vágyó. A szégyenlősség és feltörő kétségek természetes velejáróik a munkának, de a rendszeresség segítségével túlélhetőek. Persze vannak, akik ingadoznak az átmeneti időszakban. Eltűnnek a  biztos fogódzók, több a támadás, kevés a siker. A nézők követelik vissza a megismert, elfogadott szereplőiket, nem tudnak az új frizurával mit kezdeni. Fanyalognak és büntetnek. Akár gyors a siker vagy lassú az átmenet, az idő halad, nehéz visszafordítani már, és azt vesszük észre a karaván sokszor lemarad.

G.B Shaw, aki korának is sikeres drámaírója volt,  számos regény és színdarab született tollából, azt,mondta nem hisz a körülmények hatalmában. “Én nem hiszek a körülmények hatalmában. Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok boldogulnak, akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják, megteremtik azokat.”

Sarah Jessica Parker, Rober Redfort, George Cloney néhány színész, aki túllépett sikeres sorozatszerepein, és producerként, rendezőként, fesztiváligazgatóként teljesedett ki.

És Neked ki a kedvenc rendeződ?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.
 

1 megjegyzés: