2013. május 19., vasárnap

A király, a mágus, a harcos és a szerelmes





Pletykalapokba pillantok, reklámarcokat látok. Valahol a terrorista fiúból a tinik bálványa lesz, máshol a sportág kiégett csillagaiból, ügyes szakemberek húznak le még egy utolsó bőrt. Még friss, még jól alakítható, jól eladható divatikont szabnak belőlük.  Jézus Krisztus már régóta szupersztár, a tehetségkutatók azonban gyorsan felejtenek. Kellenek a friss húsok. A hipszter nem elég férfias, a modell fiú túl nőies, a politikus túl macsó, a király túl polgári, az író nem megnyerő, a menő színész - rendező meg túl közönséges.  A férfi arcai. Mikor, hogyan és miért váltak nem eléggé, és túl ilyenekké? Miért tűnik délibábnak, pünkösdi királyságnak a férfi? Hol van az ész, erő és szent akarat egysége? Már csak lóerőben és megapixelben lehet elmesélni?

A nők történelemformáló szerepéről régóta legendák keringenek. Nyílt történelmi titkok szólnak híres vagy hírhedt férfiak élettársairól, szerelmeirő - akik nagy kurtizánok vagy éppen rövidéletű szentek voltak- de ízléseikkel, véleményeikkel  történelmileg meghatározó szereplővé váltak. Miközben az asszonyok jól meghatározó ízlésvilággal hagytak nyomot a következő generáció ízlésén, stílusán, nagyon érdekes hogyan alakul a mai  férfi önkép. Vajon látják-e,  van –e saját Én- képük hozzá?  

Az ember nem születik férfinak, hanem azzá válik, mondják. Ahogy gyermekből felnőtt lesz és aggastyán, úgy adódik egyre több lehetőség ennek a szerepeknek csiszolására- vagy nem. Sok kultúrában a nőknek nincs, vagy alig akadt beavatási rítusuk a történelem során, mert akkor és ott úgy gondolták, hogy a kultúra elnyomottjait nem illik, nem kell beavatni sehova sem, még rítussal sem. Van, ahol az újszülöttnek  már 8.napon megpecsételődik a sorsa, a közösség tagjaként minden korban át kell esnie a tűzkeresztségen. Hiába Isten- bármelyik időben és helyen- az embert saját képére teremtette férfinak és nőnek. Egyszerre férfinak és nőnek. Ott, ahol állati altestesttel bírónak vagy kétarcúnak, több karúnak ábrázolják az embert, ott tudják csak igazán, hogy hol vannak az átmenetek és a határok, hol kell meghúzni a határt szellemi és  anyagi, érzelmi és  testi értelemben. Tudták és nem feledték, hogy  megismerni önmagunk férfias és nőies oldalait több, mint jó. Szükséges.  

De van-e létjogosultságuk az archeikus hősöknek a 21. században? Van-e értelme a beavatási rítusoknak, szükséges-e meghatározni az életkort, amikortól önállóan el kell indulni? Nem elég csak úgy hagyni, hogy majd alakul? Mikor van az, amikor végleg ki kell lépni a tojáshéjból? Mikor vab a last day  check-out a mamahotelből? Ok talán nagyszerű, de ha van  önérzet, meg mellé ott van az öntudat, akkor  ugye kicsit bekacsint a  félelem is. Mi lesz ha?  De tud-e? Akar-e a férdiember  beszélni?  

Erikson a fiatalkori válság jellemzőjének azt tartja, hogy olyankor az emberek vagy nagyon tökéletlennek, vagy nagyon tökéletesnek látják magukat, s elvárják, hogy más is így gondolkozzon róluk. Spirituális utazás? Ugyan kérem! Menő vagyok, rallycsapatban utazom távoli helyekre. S mert igazi király vagyok, magammal viszek mindent, ami nekem kell. Bárhova is megyek  otthon érezem magam. Nem szállok ki a kocsiból térkép nélkül és nem hagyom el a határt pacalpörkölt nélkül. Menő vagyok. Hős vagyok. Király vagyok. Isten vagyok. És szerető? Hm az érzelmeket azt talán most hanyagoljuk, nem illik a képbe.

Max Weber szerint az elvarázstalanodó, racionalizálódó civilizáció hideg és bizonytalan jövőt kínál. De van, akinek ez is jobb, mint a semmi, és hát ezért a cserért meg is fizetünk szépen. Freud szerint a civilizációért az ösztön énünk elfojtásával, s így boldogtalanságunkkal kell fizetnünk. Hoppácska! Szociológusok szerint a fogyasztói és azon túli társadalmak is új, önmagát kábító lehetőségeket keresnek. Látványosságokba menekülnek és mítoszvilágot építenek a tömegkommunikáció sztárjaiból, a divatvilág úgyanis lehetőséget kínál ahhoz, hogy újravarázsolja a racionalitása miatt hideggé váló világunkat, felmelegítse lelkünket rövid ideig ható jutalomfalatokkal és gyorsítsa a felejtést.
Azt a régiek által ismert emberi gyarlóságot, hogy ami egyszer már megtörtént, akkor megtörténhet  még egyszer. Csak rövid távon gondolkodik a divatvilág, amikor az aktuális ikonokkal felvillantatja „a nem vagytok egyedül” transzaparenst. Elég uniszex üzenet. De legalább költséghatékony, mindenkinek eladható. Na de akkor  mitől lesz egy férfi, férfi ha az egyetlen értelmezhető üzenet is kétnemű?

Régen kivívták a jogot, arra hogy egy fiú férfiként éljen a közösségben éa férfiként viselkedhessen. Akkor nem divatékszerekkel és márkákkal ékszerezték fel magukat, hanem vadászat, harc során szerzett valódi hegekkel. Az afrikai törzseknél a piercingek a gazdagság jelképei, s persze minél gazdagabb valaki, annál sikeresebb a párválasztásban is. A hegtetoválások  Nigéria, Szudán, Kongó területén élő törzseknél törzsi hovatartozási jelek. Európában is még megvannak ennek élő jelei: a veteránok  párbajban, csatában szerzett sérülései tiszteletet váltanak ki a közösségben, bár nem biztos hogy mindenki előtt menő lesz tőle.

Az emberek bármennyire is a nem veszik észre továbbra is jelentéstulajdonító és szimbólumgyártó lények. Jelek, szagok és szimbólumok alapján tapogatózik, ismerkedik, gyűlölködik. Minden, amit az ember felvesz, amit testével csinál, legtöbbször szándékos jelentést hordoznak magukon. Ki segít ezek értelmezésében? Ki mondja meg mikor és hol a határ?

Mitől lesz férfi a férfi, az egymást követő életekben teszi fel sokadszorra is a kérdést Richard Rohr amerikai lelkész. Ki mondja, hogy meg mitől válik önálló, teljes életet élő férfivá az ember a 21. században, ha szinte mindenki ugyanazokat a jeleket hordozzák magukon? Férfiak, nők egyaránt. Mitől válik el a férfias és a nőies vonal? Hogyan lehet megerősíteni az identitást a saját határokon belül, hogy  azon túl újra egyesülhessen? Hogy ne üres álarc, hanem tartalmas műalkotás?

Szerinte attól, hogy az ember elhagyja apja és anyja házát, családját és kultúráját, hogy majd egyszer visszatekintve kívülállóként, felfedezve  annak különcségét és különlegességét minél jobban felismerve, egyszer visszatérjen önön magához. Richard Rohr azt mondja, hogy az ember úgy válik férfivá, hogy ha minden- és itt a minden szón nagy hangsúly van- stációját bejárja a férfilétnek, nem ugrik át helyzeteket és tapasztalatokat, nem ragad benne, hanem megéli és beépíti saját életébe az ott szerzett tapasztalatokat.
Ugye a kérdésem az volt, hogy intézményesíthető-e a lelki utazás? És egy férfinél? Megszervezhető-e önmaguk alakítása és megváltása? És másokkal, segítséggel? Lehetetlen- mondják sokan. Vezetést lehet tanulni, ötleteket lehet adni, tanácsot és bátorítást is, de mást nem nagyon. Mégis vannak erre nevesített szerepek. Egy valódi mentor elvezet a problémához és átvezet azokon. A főnökök, edzők és tanárok csak megmondják, hogyan oldjuk meg az ő lehető legjobb elképzeléseik szerint, de nem teszik személyes kalanddá a tanulást. De akkor egy mentor miben más? Egyáltalán miért csak egyben gondolkodunk? Miért dobja a férfi sutba a sokoldalúságot?! Egy életem egy halálom?
A király, a mágus, a harcos és a szerelmes. Ez a Férfi négy arca, a férfias játszma négy archetípusa. Ezek a segítők akik a férfi énképet erősíti, vallja Rohr. A négy archetípus mindegyike külön-külön is hős, de nem szabad egyetlen szerepbe sem sokáig bennragadni, tanítja. Mert a férfi bizonyosságának útja az, hogy hőssé kell válnia saját környezetében. Akár hadseregbe megy, sportoló lesz vagy zenekart alapít, mindig is a Nőtől, az anyától való leválás felé kell, hogy mutasson az útja.
 
Bár sok fiú pótpartnere lesz az anyjának, ahol igazi áldozattá válik a családi viszonyok konstellációjában, a saját hőssé válásában az a feladata,hogy rendbe tegye a dolgokat: a férfinak el kell mennie, el kell hagynia a szülői házat, hogy felismerje nem lehet mindent rendbe tenni.

Az egészséges beavatást végigkísérő azt tanítja, nem kell és nem lehet minden sárkányt megölni, de meg kell ismerni azokat. Ahogyan a saját belsővilágát is tanulmányozni kell újra és újra az embernek az útja során,  végül tudnia kell mindezeket az ismereteket kreatívan kifejezni.
A király, a mágus, harcos és a szerelmes mind azt tanítják, amit a hivatalos Marlborlo Man reklámban nem, az élet nehéz, de nem lehet belőle csak úgy lóháton kivágtázni.

1.      Az élet nehéz
2.      Meg fogsz halni
3.      Nem vagy annyira fontos
4.      Nem te irányítasz, vannak határok ,amiket túl kell lépni
5.      Az élted nem rólad szól 

A férfiaknál, állítja Rohr, az élet legnagyobb tragikuma a szerelem titka, a megsebzett szív és az ezzel járó legnagyobb vereség. A félelem attól, hogy ha túlságosan beleesik egy nőbe, akkor elveszíti a határait és  férfi identitását. A beavatás azt tanítja a férfiaknak, ha nagyon szeretsz, akkor igen, meg fogod szenvedni az elválást is és ha megérti ennek az üzenetét, akkor nem fél újból s újból felállni a gyászból.

Az a férfi, aki elindult és végigjárta az önismeret útját, van élete mások számára, ő nem hatalmi játszmákkal helyez nyomás alá másokat, nyugodt és önbizalma van, mert biztosan tud. Ismeri magát, mert az apja megtanította milyen a harag, a szenvedély, a hatalom, milyen haragudni, szenvedni és szeretni. Megtanította, hogy merjenek végigmenni az útjukon és fizessék meg az árát annak. Mert a kockáztatás maga az út.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.