A stressz vajon mi? Ha szeretsz vajon mi?

 

Gyerekként – még jóval a VH (Vészhelyzet) előtt -  utáltam az ünnepeket. Ahogy megtehettem, döntöttem és inkább útra keltem, sem mint otthon maradtam volna a nagy napokon. És mert értelmetlennek találtam a vendégsereg előtti és utáni nagytakarítást, a permanens mosogatást, a boltba rohangálást elfelejtett alapanyagokért mégsem ezekben a (gyerek)munkákban fáradtam ki, hanem az asztalnál ülve. Már az első fogásnál feszülten fészkelődtem vajon mi történik aznap az asztal felett? Ki kit üt meg övön alul nyolcnapon belül vagy túl gyógyuló  beszólással vagy fordítja  fel a nyugodt kanálcsapkodást egy-egy szemrehányásba oltott érzelmi cunamiáradattal. Állandó riadókészültségben voltam a ritkán látott  családtagjaim között, bár tudtam, hogy a játszmák nem nekem szólnak, érzelmileg mégis valamelyik fél felé elköteleződtem, akár gyerek, akár felnőtt az ember lánya.

 

A Vészhelyzet  több évada lement már, amikor egy ismerős kardiológus azt mondta a reklámblokk alatt, hogy a nagyünnepek, a szabadságok utolsó napjai  és a hétfők a legzsúfoltabbak az osztályán. A családi események ugyanis több feszültséggel járnak a szervezet fizikai igénybevételében, mint egy átlagos munkanap. Nahát! Tényleg?!  Hát hogy hogy  nem lepődtem meg ezen a tudományos megállapításon! A stressz, mondta az teszi tönkre az embereket!

 

De ki tudja mi a stressz? Az, aki panaszkodik, aki dohányzik, aki megbetegszik, aki fejét elvesztve szerelmes  vagy aki naponta kockáztat? Vajon tudja-e a méz, hogy édes, a patak, hogy vizes? Tudja –e az ember, aki hetente megy orvosához, gyógyszerészéhez nyugtatóért, fájdalomcsillapítóért és altatóért hogy mi a baja? Megmondja-e kezelőorvosam, hogy egy fülig szerelmesnek is ugyanolyan magas a vérnyomása, mint egy üzletvezetőnek a nyitási projekt kellős közepén.

 

Azt, mondják a stressz urbanizáció betegség. Annak ellenére tartják annak, hogy a környezet által kiváltott szervezet fiziológai folyamatának megváltozásáról elsőként  Selye János fogalmazott meg kutatatási eredményt, írta le és vázolta hatásait, és ő azt állította , hogy a stressz az élet elkerülhetetlen motorja,  egy beépített mechanizmus az életben maradáshoz. Tehát a stresz egy szükséges plusz.  De akkor ebbe miért kell belehalni?!

 

A stressz nem betegség, hanem egy környezeti változásra adott testi reakciós folyamat elindítója, ami krónikussá válhat. Az állandósult pszichés  nyomás alatt a szervezet kilendül nyugalmi állapotából és az immunszabályozó rendszereket felborítja, ez a minőségi romlás tesz mindenkit nyitottá betegségekre, megfertőződésekre. A szervezet tűrőképessége az ilyen koncentrált, gyorsan váltakozó események alkalmával nem tudja feldolgozni a szervezet megváltozott reakcióit.

Aki tehát stresszes, vagy stresszesnek tartanak, az nem beteg csak nem tudja kezelni a körülötte lévő, kialakult élethelyzetet. Kifutott otthonról hozott ötleteiből vagy  talán az időből, elpunnyadt a Tv előtt és az élet kicsit elszaladt mellette. Felszedett néhány kiló pluszt vagy elveszette akit szeretett.  

Mint ahogy a fennálló  helyzet sem öröktől fogva létezett, a stresszes idő  előtt is vélhetően kiegyensúlyozottan, boldogan,  nyugalomban élte életét, mert meg voltak hozzá a szükséges ismeretei.

Az új helyzetet is lehet kezelni!  Ha a  tanulási folyamat révén képessé válunk felismerni, hogy az  egészség érdekében személyiség vagy környezetváltozásra van szükség ne hezitáljunk.

Tudnunk kell, hogy környezetünk sokkal megváltozathatóbb, mint hinnénk. A legtöbb ember olyan barátokat és olyan  foglalkozást választ , hogy azok összhangban legyen egyéniségével. Ha úgy érezzük, ez most nem így van akkor vizsgáljuk meg életünket, hogy hol lehet saját kedvünkre alakítani a környezetünket, használjuk bölcsességünket és kérjünk segítséget hozzá.

Sok frappáns családi sorozat lement már a csatornákon, mikor rájöttem a családi eseményeket  eltüntetni nem tudom, de nem is akarom. Megbeszéltük, hogy nem tesszük ki egymást a ritkánlátás ünnepélyességének,  az azzal járó megfelelni vágyásnak. A nagycsaládot meghagyjuk a különleges alkalmaknak, de mi havonta találkozunk, mindig másnál. 

Mindenki képességei,mindenki lehetőségi szerint.  És ez így is van jól.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.