Befejezetlen történet

Kezdetben vala egy történet, de kevesen emlékeznek rá, pedig régóta elég jó szlogennel fut: „Mindannyian végtelen lehetőségekkel és határtalan erőforrásokkal bírunk”. Színház az egész világ, fussunk hát neki ennek a storynak is!

Legszebb ruha, vasárnapi cipő, pontos kezdés. Mégis úgy érzed már az elején , hogy káosz az egész. Kicsit nem figyelsz,és nem tudod, hogy mikor is vált el a Lehetőség és az Erőforrás egymástól. Átcsoportosítás miatt zárva.  

Amire a Drama Queen színre lép, az okoska Döntéshozó már meztelenül arcoskodik. Kioszt, ordít ereje már nincsen. Nevetünk rajta:” Szegénytehátnemlátod?!”  A kérdés izgalmas és kézenfekvő: Ki segíti majd a Drama Queen-t a következőkben? A Szív vagy a színfalak megbúvó  Tacit Knowledge, a láthatatlan elme csodás ragyogása? Láthatólag ők hiába várnak. Némán figyelnek, érzelegnek, nincs olyan jó PR-juk, mint a harsogó ésszerűségnek. A racionalizmussal szemben nekik nem sokan hisznek. Ők sem magukban. A Szív, a Hit és az Önbizalom totál bénák, valahogy nem jól játszanak, nincsenek a helyükön.”Ki tudom számítani a mennyei testek mozgását, de képtelen vagyok kiszámítani az emberi őrültséget” - panaszkodik Newton. Drámához pont jó.

Mint ahogy a szünet is. Büfé, száraz perec és pofavizit. Eresszük ki a feszültséget!

Mikor lesz már a beígért happy end? Mikor történik meg a csoda?! És mert a büfében is csak a rövidtávú memóriában rugóznak a kérdések, nemcsak a színpadon, fogadások köttetnek a linzer felett, ki meddig játssza még  unalmas, kínos monológját? 

Mikor jönnek már végre össze?! Mármint a Lehetőség és az Erőforrás, a Hit és a Szeretet. A Drama Queen meg húzzon el, hiszen az egész olyan egyértelműűűűű, hogy csak feleslegesen kavar!

Kritikusok szerint nem elég ütős a darab. A happy endben való hit nem elég hiteles, és ahhoz hogy megálljon az ünnepélyes romokon, valami több kell.  A színészeket ne dobálja  a színpad, szeressék, amit csinálnak. A Szív, a Hit ősrégi félelmekkel játszanak, gátolja őket az elavult szöveg, a súgó, a  merev díszletek és a nyomás. Látszólag biztosított a kasszasiker:  klasszikusok újratöltve. A régi játszmák modern keretben mégsem jönnek át. Nincs meg a színészi eszköz a varázslathoz, az egyensúly megteremtéséhez. Miközben küzdenek elfelejtik, hogy  „Az élet remek, de nagyon veszélyes kaland. Olyan tragédia és komédia egyszerre, aminek van, de még sincs értelme.”

Sóhaj.

Akkor ködösítsünk vagy fényezzük magunkat?  Azt mondják minden arany, ami fénylik. Világosító, terepauta, coach van?! Nem kell az életbe beledögleni!  Modernkori aranyláz aranyembereknek.  A tökéletes ember alig több, mint napi 1200 kalóriával ég. Minősége, tisztasága ugyan nem állandó, de ki ellenőrzi azt, ki húzza le a királyvizet?

Amikor gyerekként nyakig vizesen dideregve, aranyásók vagyunk és megtapasztaljuk azt, hogy az élet kaland, akkor felnőttként ezt miért felejtjük el? Ha egy játék és arra vár, hogy játsszuk, miért megyünk el mellette? Miért adjuk át másnak a főszerepet, önként a lapátokat és a vödröket?          

Élünk a pótszerekkel és marad egy darabnyi hiányérzetünk arról, hogy az élet tulajdonképpen egy befejezetlen szimfónia.  A történetünk, meg egy kopott fényű, félig kész darab még mindig. Hiába. Csakis ránk vár mióta a fiókban, hogy képzeljük el, gondoljuk ki a folytatást, de már nem hallgathatunk senkire Tacit Knowledgere pláne nem. Még akkor sem,  ha tudjuk, hogy a hallgatás helyett a halogatás az új cukiság. Aranyos a design gondolkodás? Egyeztessük óráinkat, nálad mikor történik meg a csoda?!

Amikor a szív bezárul, a test merev lesz és a mindennapokat a szürke ötven árnyalatával  együtt a fáradt közöny szövi be, akkor hit,  erő és színek nélkül tájékozódunk a napi rutin dzsungelében, akkor bizony kőkemény szorongást és őrület bizonytalanságot élünk  meg önmagunkkal kapcsolatban.

Védekezési mechanizmusok irányítják robotba oltott érzéseinket. A várj! Még nincs kész! Várj míg felnövök a feladatra! Várj amíg megérek a döntésre! Csak most még valami hiányzik, de nagyon! Keresem magam, vagy inkább belefojtom magam a helyzetbe, megmérgezem a környezetem, de akkor is ez a harc lesz a végső! Csak nem hagyjuk megtörténni.  Pörögjön 220 felett egy történet fusson ki a végére megoldással.Pedig „Csak egy befejezetlen ember lehet szabad”. Fékezz, lassíts! 

Fekvőrendőrt vagy elfekvőt akarsz?

A középkori alkimisták megvoltak arról győződve, hogy kellő prüszkölés után bármilyen anyag  arannyá változik. Persze kell hozzá idő, sok hókuszpók, de működik. Cserébe méltó jutalmat is kapunk.

Az emberi test és elme varázslata: a hit. A hit nem látható, nem fogható. De ereje nagy. Félni lehet tőle. Sőt helyette is.

Az egysíkú és lélektelen rohanásban, a várakozás monoton ritmusában, az intuíció képességére. Játékra ritkán hagyatkozik  az elme.  Azt hiszi alkotáshoz  rend és fegyelem  kell – és hozzá mindenki más lázas figyelme.

Pedig a  mindennapi élet mágiája magányos folyamat. Színpadok mögött zajló csendes őskáosz. A varázslat akkor történik, meg amikor képesek vagyunk saját képünkre és előnyünkre változtatni az életünket, teret adni az érzelmeknek, a hitnek és a mindaddig megszerzett tudásnak. Kitágítjuk a teret, helyet csinálunk a tartalomnak.

Hogy mivel arra őszintén szólva nincs csodaszer, sem tuti megmondóember. Az egzisztencialista varázsszót nem kizárólag terápauta, coach mondja ki helyetted.

A válasz az a sok minden, amiben vagyunk. Az ételeink, a sportunk, a kikapcsolódásaink, az állatok, a barátok, a zene és a tánc, barkácsolás, varrás. A mindentudónak álcázott (terápia, coaching)  akár  elégedetlenné is tehet, mert „ Minden aminek hatása van, mellékhatása is lehet. És ez nem csak a gyógyszerekre vonatkozik, hanem a coachingra is, hiszen azzal is aránylag gyorsan érünk el hatást. A coaching mellékhatásai vizsgálta nemrégiben Christoph Schermuly, aki szerint a coaching ülések felénél felfedezhető negatív hatás is, amely tartósan vagy átmenetileg megmarad. A negatív hatás abból adódik, hogy a coaching folyamat alatt vagy után mélyebb problémák jönnek fel, ami újabb feldolgozást igényel.” Merjünk és  nyeljünk.

Szarból is aranyat-mondták az alkimisták a középkorban és a 21.századi ember EU szabvány szintén újrahasznosított életet él. Start- up emberekként, apró lépésekkel, új tőke és újrahasznosítható erőforrások bevonásával, rendhagyó módon alternatív energiákkal is.  

Újra felállni és járni. Saját lábon, saját ritmusban. Lassan járj, és tovább érsz, mint a takaród.

De az már ugyanennek az életnek, egy másik története.

Mert van másik!

És hogy van-e happy ending vagy nincs, az csak azon múlik, hogy hol hagyod abba a történetet és kezdesz el egy másikat, ahol végtelen lehetőségekkel és határtalan erőforrásokkal bírsz. 

Játszd el! 

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Halálos iramban

Húzósak voltak az elmúlt hónapok. Sötét korszak köszöntött ránk, és nemcsak a téli napforduló miatt. Ha volt is elképzelésem, hogy mit és hogyan fogok csinálni a pálmafás ébresztőm után, most már kimondhatom- nem úgy lett. Ember tervez, a nagymama pedig kórházba kerül és nem egy laza vérnyomás-cukorbeállításra.

Felettes Én, helló.

Kick off.

A mindennapos kórházlátogatások a krónikus osztályon a szobában naponta cserélődő ágyakról, agóniáról, elhunytakról szólnak. Monotonná és beszűkülté teszi az ottdolgozót, hozzátartozót egyaránt a rothadó emberi hús, a lázas, mosdatlan ragadós izzadtság és a maró húgyszag mellé a pelenkás, katéteres emberek látványa. Ehhez jár még halk hörgés és az átkozódó, visítós, félhangos szenvedések moraja.

Elfekvő. Mintha csak úgy wellness járnának ide az emberek. Pedig hányszor mondjuk, hogy átutazóban vagyunk itt a földön.  Bűntudattal szégyenkezve kívántam egy hónap után, hogy legyen vége. Ne szenvedjen. Ne szenvedjünk. Akkor még nem tudtam, amit most már igen, hogy ez csak a kezdet volt.  És amíg a halál el nem választ, addig van kis halál, meg van nagy halál, és ami most van még csak nem is főpróba. Nem lesz ez könnyebb, csak mi leszünk erősebbek-talán.

Ha „Hétszer szüljön meg az anyád”,akkor miért meglepő, hogy halni is „halálnak halálával halsz”?  Többszörös, súlyosságot kifejező nyelvtani szerkezet bizonyítja meghalunk egyszer, de a halálba többször is belehalunk. A halálban mindenki érintett, aki megszületett. Soha nem tudtam mennyi erőm van, mindig addig mentem, amíg bírtam, nem tovább. Hogy anyámnak ennél sokkal több csak sejtettem. Azt mondta erősnek lenni nem választás kérdése, az egyetlen lehetőség a túlélésre.

Pelenka napi egy, étkezés naponta háromszor. Ágyban fekvőt, ha még él, és a hozzátartozó nem teszi tisztába, tüdőgyulladást kap és felfekvést, növelve az esélyt a bizonytalanságra. A magatehetetlent, ha nem etetik, nem itatják hozzátartozók, kiszárad. A plafont bámuló néhány hét után már egyre nagyobb apátiával vegzál, de érzékeli a történéseket. A megnémult, lecsukott szem mögötti világban mindent lát. Harmadik szem érzékével mondja meg ki lesz a szobából holnap már a bádoglemez alatt. Baleset okaként megnevezett diagnózisa ugyan még nincs, de halálfélelmének már biztos alapja van.

Hogy mikor vált nagymamám „csak” egy ápolandó testté nem tudom. Ki be járok, legjobb ha magamon kívül vagyok. A protkót kézbeveszem, csap alatt sikálom. Megszűnik a szégyenkezés a 80 kilós test pelenkázásánál. Nézem, én is ilyen leszek? Egy család, egy gén. Itt ráncos, ott még feszes. Néha mondja nemrég még én etettelek. Aztán anyu lesz az anyja, megfésüli, betakarja én meg mesét olvasok. Beültünk az időkerékbe. Karma jóga. Namaste.

Várunk. Megyünk, zaklatjuk a mindenhol fájó mozgással. És mégis újabb tüdőgyulladás, felfekvés, újabb szövődmény. Gyengülünk. Mindannyian. Vírusbombaként robbantja szét a családot a trauma. Belebetegedtünk az ápolásba. A felfűtött kórházból hazahozott vírusok és heves hangulatú bacik egyelik a sorunkat itthon is.  Fosunk, hányunk az egésztől, agonizálunk már mi magunk is. Ahogy fáradunk sem kíméljük  egymást. Önvád, vádaskodó néma terror, robotos ösztönlétek, zaklatott alvások. Olyan, mintha egy örvénybe kerültünk volna,  egy rókalyukba, ahol mindenki elveszítené a fonalat a sok körbe-körbe járástól. Ez abszurd ez abszurd, mondta állítólag Freud a halálos ágyán. Hát az.

Erő kellene. Beszélünk, ordítunk, sírunk. Mindenki mondja a magáét. A kiszámíthatatlanságba a régi szerepek sorba besülnek. Játszmák még vannak. Mi van kontrollvesztés után? Aki megszületik az meg is hal meg, ami felett eljárt idő annak menni kell mondatok átfogalmazódnak, a halálosan fáradt vagyok, a meghalok egy Sport szeletért, beledöglök az unalomba új értelmezést nyernek.

Ülünk a családunk romjain és nézünk magunk mögé, vajon ki és  mi jön még? Egy- két hónap nem a világ biztatjuk magunkat. Majd rendbejön, vagy nem. De nem áll vissza a reciprok. Semmi sem a régi már. Az eltitkolt rémek képe felszakad. Napról napra jönnek, már egymással megbarátkozva ülnek az ágyszélen, a motyogó beszédben már mindennapi társak. Félelem az élettől, rettegés a haláltól. Így szeretünk mi.

Mindig is így volt, csak éppen szépen elmentünk mellette. Méltóságról papolunk, meg betegjogokat olvasunk. Minek?! Önsajnálat ellen nincs orvosság. De család ellen sincs. Fájdalmas felismerések, de legalább tisztul a kép.  Mintha a természet és az élet is egy gyorslejátszású  3D-s ismeretterjesztőt készített volna családunknak arról, hogy mi a trauma, a gyász meg a feldolgozás. Siratóasszonyok helyett mi siratjuk magunkat, kit sajnálunk magunkban? A veszteséget. Tovább is van.

A halálnak halála nem csupán irodalmi kifejezés, a pszichológizáló elemzők szerint a magyar népmesék nagyon is ismerik a többszörös lélek fogalmát. A mesékben szereplő emberfeletti lények természetfeletti ereje onnan származik a mesekutatók szerint, hogy egynél több lelkük van. A népmesék hőse csak akkor tudja rémeit végérvényesen megsemmisíteni, ha valamennyi lelküket elpusztítja. A meséknek van olyan verziója is, amelyben a népmesei hős csak úgy tud félelmetes csata után újabb kalandokra indulni, hogy az anya- állat három lelkével holtaiból támasztja fel társait. Ennek népi lélek felfogásnak megfelelően a halál többszörösen van jelen a mesékben és vannak fokozatai is. A mese hőse és ellenfele küzdelmeik során egymást újra meg újra megölik, de újra meg újra fel is támadnak, míg végül a gonosz ellenfelet (boszorkányt, sárkányt) megégetik, hamvát a széllel elfúvatják, hogy ezzel semmisítsék meg teljesen.

Halálos iramban túlterhelten rohanunk. Él jól van! Haladjunk. Ha családon belül nem tudunk normálisan beszélni, a hogyan továbbról hogyan is lehet erről beszélni társaságban?  "Nem vagyunk emosok", "nem menő" téma. A kaki- pisi- szex igen az mehet. Meleg vagy semmi probléma. Depis vagy, szegény! Az otthonápolás, az agónia, a halál tabu. "Jaj, hagyd már abba hallani sem akarom"! Vigyétek otthonba, gyógyszerezzétek le, dugjátok el. "Hülyék vagytok, ez egy 24 órás szolgálat!" "Túl sokat jársz oda". "Hogyan tovább a melóval? " 

Mintha mi ezeket a kérdéseket nem tudnánk. Under process. 

És tessék mondani, neked van életed a halálod előtt? 

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.