Két kicsi lego

Soha nem gondoltam, hogy  kapok Legot ajándékba. Hát persze soha ne mond, hogy soha. Legoztam én a tesómmal, a szomszéddal, vendégségben, de saját kockáim soha nem voltak. Mágneses pláne nem! Nem álmodoztam csillagbázisról, kertes házról- legalábbis Legoból nem. Bár  a kupacok tetején mindig sikerült úgy felépíteni egy házat, egy autópályát egy holdbéli csónakost, úgy ahogy akkor az éppen tetszett.  S mert nem volt se sablon, se minta, csak a sokfajta kocka egyveleg „Akár egy halom hasított fa, heveregymáson a világ,szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált”  Jól esett az egész szőnyeges keresés, a kutakodás a dobozból, az illesztés, a növekedés látványa, de még a leborulás és újraépítés is.

Mindenki játszik valamit, mondja Jeopardy, mert hát az emberi kultúra a játékban kezdődik kontrázik rá Huizinga. Játszó az ember, egy homo ludens, nem csupán homo econimucus.

A mesékből születő ötletekből, a játszó ember teremt. A teremtő ugye előbb saját képére alkot meg mindent maga körül, majd egyszer csak az elétoppanó problémán nagyszerűen felülemelkedik. A játszó ember ugyanis lehetőséget teremt. Valóságtól elrugaszkodót, merészet. Könnyedén, elegánsan, néhol durván vagy  meghökkentően, mert a teremtésben lehet repülni, úszni, lőni és eltűnni. Szabad kitűnni, szabad kooperálni, segítséget kérni sőt szabotálni is. Ezért akár csúnya büntetés is járhat, de megéri a kockázatot. A hatalomból való kizárás, a törés-zúzás és egy kis hiszti belefér a játékba, itt nem eredendő bűn, hanem játék. A játék elmélet. De ahogy az aikido mester mondja:

„Nyolc féle erő működteti a világot:
Mozgás és nyugalom,
Megszilárdulás és folyékonyság,
Kiterjedés és összehúzódás,
Egyesülés és szétbomlás.”

A játék reflektív tevékenység. Tükör. Azt játszuk el, amit látunk, de nem tudjuk megfogalmazni. Eljátszuk a papás-mamást, a Tom és Jerryt és Starsky és Hutch-ot is. Paneleink behatároltak legyenek akár 4, 6 vagy 8 lyukúak, akkor is építkezhetünk belőlük, lebonthatjuk, rápakolhatunk fát, kerítést, lovakat.  Hogy éppen az aktuális kockáinkból felépített paneleink gerendák lesznek vagy dísze a műnek, attól függ... ki kell próbálni. Hankiss szerint a játék világában ösztönösen szabadulunk ki az eredendő bűn világából. Nincs bűn és bűnhődés. Egymásba gabalyodva tudattalanul dolgozik mindaz, amit a felügyelőszervek másutt kontrollálni akarnak.

Játszani kell. Ha leborul, ha összedől, ha elvész  nem baj, mert van másik! Pótolható Egy másik űrhajóból is lehet egy nem teljesen  eredeti Big Ben. De az eredeti már úgyis ott áll,  másolni pedig nem mindenki tud csak úgy. Figyelni kell, ellesni a formákat, hogy is van az ebben modellben? Mitől új, de miben ugyanaz? A játék egy mástípusú találkozás. Olyan találkozás, amiben a folyamatok megfordíthatóak, ha tetszik visszafordíthatóak. Nincs baj. Problémakezelés van. Megnyugvás van.

A Lego építőkockái már az 1932-es kezdetektől megtervezésüktől  fogva magukban hordozták az oktatási segédeszközként történő felhasználásukat. Az összerakásukhoz és szétszedésükhöz szükséges erőpontosan meghatározott, maguktól nem eshetnek szét az összerakott darabok. Ha túl könnyű lenne szétszedni őket, az alkotások nem lennének elég stabilak. A Lego kocka azért csalóka, mert nagyon egyszerűnek tűnik, mert úgy tervezték , hogy használata magától értetődő legyen.

A fejlődéspszichológia szerint a kulturális tanulás formáit utánzás, tanítás alapján és együttműködés alapján sajátítják el: a gyerekek. Ez a neveléspszichológia alapja is úgy 0-99 éves korig számol, mert életkorban számol, lineárisan ott ahol a kétszer kettő négy és öt után jön a hat. Nem számol élethelyzetben sem életkörülményekben. Mert ugye mi van akkor, ha valakinek nem adatott meg gyerekkorban az Iphone használatának elsajátítása, de tud kígyót bűvölni? Vagy éppen mosógép helyett a mosómedvék életét ismeri jobban? Hogyan illeszkedik kulturálisan az, akinek hiányos a képessége az együttműködési stratégiák elsajátításában? Mert mondjuk például nem legozott, se nem babilonozott, de bárányokat legeltetett?

Azt mondják, hogy a kulturális tanulási forma mindegyikét az teszi lehetővé, hogy az ember fajtársait olyannak látja, mint önmagát. Ha a másik személy mentális helyébe tudjuk magunkat képzelni, akkor a másikon keresztül tudunk tanulni. Mi történik egy multikulti környezetben otthon, munkahelyen? Nem vagyunk-e mi magunk is tanulók egy ismeretlen szervezetben?

Mi van akkor, ha az öregedő fiataljaink generációjának visszafordulási kérdések vetődnek fel félúton? Mi van akkor, ha egy 30-40-50 éves elakadást jelez saját életében? Ha azt mondja, eddig így csináltam, felépítettem ezerszer a saját  űrhajómat, de most már unom,  most már érzem, hogy nem így kell csinálni. Mert hiányoznak a készleteiből az új  elemek.  Tudja-e ugyanazokat a paneleket tudja-e máshol máshogyan felhasználni? Tud-e felülemelkedni, ha időközben  tériszonya lett? Leküzdhető-e más építési technikákkal? Túl egyszerűnek tűnnek a kérdések?

Tanulás terén és mellett az érzelmekkel is csehül állunk. A koopeáció játékos tanulása pl. Legon kersztül,nem hiányozhatnak a szintén tanulandó viselkedési formák, amelyek révén érzelmileg közelíthetnek a játékosok egymáshoz . Úgy felebarátilag vagy egészen úgy. Az alapérzelmek közül az öröm, a düh, az undor, a félelem és a szomorúság azonnal kifejezést nyer mozdulatainkban, rá van írva az arcunkra. De ha szeretünk valakit az már kevésbe fellelhető az egyes agresszív viselkedések mögött. Hiába húzzák  a copfomat, mert szeretnek, ha egyszer az fáj. Hiába mondja, hogy szeret, ha minden héten ver. Szóval vagy tettel.

A játék és a szeretet tanulható folyamat Olyan coaching révén elsajátítható folyamat, amelyek révén többek leszünk az állatoktól.
Amit szeretnek flowban mérni az emberek.  De, hogy mi van a legos üveghegyen túl, csak az tudja meg, aki elindul felépíteni a saját birodalmát.  

 

Coaching és tanulás. Tréning és tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.