Mese a Múltdobozról

Egy napon a padlás egy eldugott zugában, ismeretlen dobozok között találta magát Macóka.  A dobozok porosak voltak, de szépek. Sárgultan, gyűrötten, megfakult pompájukban  árválkodtak a sötét sarokban. Csakis a csodának köszönhette, hogy  észrevette őket. Őszinte érdeklődéssel és hatalmas kíváncsisággal indult el feléjük. Udvariasságát minden gond nélkül győzték le kezei. Egyszerűen gyorsabbak voltak nála. Lábujjhegyen állva kétkézzel emelte meg  a felső doboz tetejét, de még le sem tette a földre,  máris egy kistündér röpködte körbe-körbe,  izgatottan, apró szárnyaival sebesen illegette magát a kismackó előtt.

-        Ki vagy te? - kérdezte ocsúdva a döbbenettől Macóka.

-        Molly vagyok,  molylepke, - mutatkozott be az ismeretlen tüstént.

-        Molylepke?! Mit kerestél te ebben a  dobozban?-  érdeklődött      nagy    szemekkel Macóka.

-        Bezártak, a múlttal együtt. Azt gondolták, ha becsomagolnak egy színes dobozba, levendulavirágot tesznek mellém és a padlás legsötétebb sarkába állítanak,  akkor nem lesz múltjuk többé. Tényleg nagyon sokáig voltam odabent. Unalmas, sötét és szűk volt már  az a hely  nekem. Nagyon hálás vagyok, amiért kiengedtél.

-        De én csak ...

-        Ó,  nem kell szabadkoznod kismackó - felelte Molly- Soha sem találtam  volna ki onnan egyedül. Neked kellett erre jönnöd, hogy kiszabadíts a Múltdoboz fogságából.

-        De miért mondod, hogy kellemetlen ez a csodaszép doboz? Hiszen te olyan apró vagy és ez a doboz még nekem is hatalmas! - ámult Macóka.

-        Eleinte az volt: kényelmes. Elég sokáig  röpködtem sarokról sarokra, hogy megtaláljam benne a helyem, próbáltam elfelejteni, hogy be vagyok zárva. De ahogy telt a múlt, úgy ismertem meg minden zugát a doboznak és úgy nőtt körbe engem a sok emlék. Egyszerre lett szűk, unalmas és kényelmetlen. Észrevétlenül lettem ennek a levegőtlen Múltdoboznak a foglya.

-        Múltdoboz -  ismételte meg Macóka -  Milyen furcsa szó! És azt mondod, hogy más emlékeiben éltél? Akkor nekem is van Múltdobozom?

-        Mindenkinek van Múltdoboza! Vannak, akik gondosan ügyelnek rá. Mások viszont úgy dugják el, hogy soha ne is lássák. És még jó ha elzárják.... Pedig, ha jó helyen van a Múltdoboz, akkor nagyon jó dolog elővenni,  kincseket halászni ki belőle.  A Múltdoboz mindig arra emlékeztet, hogy ki vagy és kik vannak körülötted. Kik pakolják ki és be a dobozodat. Én ugyan rengeteg Múltdobozt láttam már belülről, de azok a dobozok a leggyönyörűebbek, amelyeket  gyakran emlegetnek, sokszor veszik kézbe.  A múltdoboz kincsei olyankor ragyognak a legszebben, ha  többen emlékeznek rá.

-        Molly! - sóhajtott Macóka izgatottan - eddig soha nem értettem Macóanyu féltveőrzött dobozának titkát a kredenc tetején. Nem értettem, hogy mitől óvja, miért olyan titokzatos az! Mert néha veszi ám csak elő!  Csak olyanakkor, ha a féltveőrzött  sárga papírokból  mézes, fahéjas, diós  korongokat süt. Azt mondja, hogy bár  a nagymami receptjeit fejből is tudja, mindig jólesik neki látni és újraolvasni a nagyi régi kézírását. És ilyenkor tényleg, igazad van,  gyönyörűbben ragyognak a mézes diók a fahéjas korongokon az én kezemben is! Megkérem Macóanyut, hogy ha legközelebb süt, tanítson meg engem is fahéjas sütit sütni a sárga receptlapokból, ahogy tanulta.

-Jól teszed- helyeselt Molly, aki csengő kacagássál, kecsesen továbbszállt Komót- Komódhoz, a porcelánbabák és csipkék, méltó őrzőjéhez.

Te hol tartod a Múltdobozod?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Gumicukor és a szimbólikus tőke

Kaptam egy zacskó gumicukrot. Soha nem kaptam és már nem is vártam semmit tőle, de most, büszkén mondta, hozott valamit. Marcipánszívet akart, de gumicukor lett belőle. Micsoda metamorfózis a gondolattól a tettig! Bár ne mondta volna ki, lamentáltam illúzióm romjai alatt rágcsálva a nyúlós gumiszíveket.

Nagypapám nem bízott a pénzben. Nem beszélt a nyugdíjáról, a leadott szőlő értékéről, a megvásárolt telekről. Csak arról, hogy mennyi hátszínt ér az a valami. Hogy hány vágómarha egy ház vidéken 1956-ban, mennyi hátszínt ér az érettségi 1970-ben és hány kiló hús a napszám 1987-ben. Az aktuális pénz versus marha árfolyam, akár a KSH adatok hullámoztak hónapról hónapra, de hiába kalkulált, káromkodott, mindig eltértek az adatok attól, amit várt. Így inkább cserélt,mint vett. Húst, bort és pálinkát zsákra, hordóra, cimbalomra, bármire. Nagyanyám legnagyobb bánatára könyvre is. A csendes, sötét  téli napokon is van mit csinálni egy kies tanyán. Lehet művelődni. 

Brigádnapló ide-vagy oda, kalákában épültek a házak az utcában. Ha a havernál házépítés, járdaépítés, akkor a papánál szüret, a nagybácsinál disznóvágás, mindig akad visszasegítő kész. Minél többször ad valaki, annál többet ér az árfolyama. A szívesség, az elköteleződés megbecsült tőkének számított.

Karácsony előtt nyüzsgés van, forró kilincsváltással jókívánságokat hoznak munkahelyen is. Jönnek, mint a háromkirályok. Megrakodva megköszönni az egész évet, biztosítani, a jó kapcsolat folytonosságát a jövő évre is. A munka profitot hoz, az ajándék pedig megtérül. Idővel a pénz átváltozik felbecsülhetetlen szakmai hírnévvé, jó szomszédi viszonnyá vagy címzetes állássá.

 "Ha szeretnéd, akkor most rögtön megeheted a cukrot" - tett le egy darab pillecukrot  (marshmallow) a 4 éves gyermek elé a kísérletvezető óvónéni az asztalra. "Ha nem eszed meg azonnal, hanem megvárod, amíg elintézek valamit, akkor kettőt kapsz, amikor visszajövök". Az eredmény - első pillantásra - nem túl sokat mondott: voltak a kicsik közül, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és voltak, akik nem.

Walter Michael kutatását  néhány év múlva újra megismételték. A kutatók felkeresték - akkor már kamasz - kísérleti alanyaikat, hogy megnézzék mi lett belőlük. A kontrollvizsgálatok azt mutatták: akik négyévesen kevésbé engedtek a pillanat csábításának, azok fiatalként önállóbbak, kiegyensúlyozottabb személyiségűek lettek. Azok viszont, akik gyermekként nem tudtak parancsolni vágyaiknak, azokból depresszióval küszködő - nagy álmokat dédelgető, de semmit meg nem valósító fiatal lett.

Hihetünk-e ennek a kutatásnak, hiszen csak egy gumicukorról szólt?  Hogyan kapcsolódik össze láthatatlanul a csábítás és valóság életutunkban?  Mi mutatja meg a társadalmi siker jelzőit ha nem a diploma, a magas pozíció, a csinos házastárs?

A 60-as években egy francia szociológus,  Bourdieu (nevezett Burgyiő), kezdte el  kutatni Algírban a törzsi viszonyok között élő sivatagi népek életét. Ő kutatásai alapján  kezdte el használni a szimbolikus tőke fogalmát. Szembetűnő volt számára ugyanis, hogy a törzsi viszonyok között milyen intenzíven működött az ajándékozás rendszere. Milyen jelentőséggelo bírt az ajándék, az a  felesleg, amit szokásjog  által szabályozottan osztottak  meg a törzseken belül és a törzsek egymás között. Ilymódon presztizs- vagy szimbolikus tőke keletkezett az ajándékozó oldalán. Ezt a későbbeikben valódi tőkévé fordíthatott a lekötelezettek munkaerejének felhasználásával. Igen jól hallja a kedves olvasó, Bourdieu a marxista iskolán nevelkedő kutató volt, aki a mindennapi életre vetítve találta meg a tőke értelmezésének másfajta vonalát.

Csodálkozunk-e ezen?  Felháborodunk-e ezen, amikor arról beszélünk, hogy a kapcsolati tőke milyen jó befektetés napjainkban, amikor networking világában megfizethetetlen egy-két jó kapcsolat. Amikor a tudás hatalom. És ne feledjük egy jó hír, jó időben is aranyat ér, mert az idő pénz!

Mi ez ha nem felhívás keringőre? Azt, hogy kezdjük el kicsiben, közvetlen környezetünkben. Legyünk türelmesek. Azután pedig lassan kamatoztassuk azt, amink van. Merjünk kérni. Ápoljuk kapcsolatainkat, hogy legyen kihez fordulni, akkkor amikor kell. Tudjunk segíteni, amikor tudunk. Adni öröm, ami megtérül.

Ne ámítsuk magunkat. Mindenkinek megvan a maga gumicukra, amit vagy hamar eltékozolt már vagy olyan mélyen eldugta, hogy talán soha sem találja meg egyedül. Pedig milyen jól esne egy most!

Neked mi a gumicukrod?

Támogatta a Seniagroup.

Nyitvatartási idő

Közelednek az ünnepek. Egyre hosszabbak az esték, már a hétvégén is speciális nyitva tartással várnak a boltok, áruházak. Last minute van a nagy napig. Adni kéne.

Addig meg minden nap új nap. Minden reggel kihívás. Talán jön valami megváltó ötlet, égenvárt nyeremény, ami kirepít innen a kötöttségekből. Ebből a kötelezőnek tartott őrületből. Ha mégsem,  akkor  jó lenne még itthon maradni, jó lenne még tovább ágyban párnák közt feküdni. Jó lenne az itthoni biztonságot, minél tovább nyújtani. Nem látni, hogy mi történik az utcán, nem hallani mi folyik a bankban, nem tudni mi zajlik a világban. Otthon meg addig nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Vagy még annál tovább. 

Egy reggel, apa kopog a fia szobájának ajtaján: „Fiam, ideje felkelned!” ébreszti óvatosan, félhangosan. A fiú dühösen visszaszól ” Nem akarok még felkelni, apa!” Az apa visszaszól  „Kellj fel fiam, mert iskolába kell menned!” „ De én nem akarok iskolába menni apa!” „Miért nem?„ kérdezi az apja. „Három okom is van, hogy ne menjek ma iskolába: egy, az iskola egy oltári nagy baromság. Kettő, a gyerekek állandóan szívatnak. Három úúúúútááááááálom az iskolát!”

Erre az apja összeszedve magát azt válaszolja az ajtó előtt állva „Jól van fiam! Mondok neked három érvet, amiért ma is el kell menned az iskolába: Első, mert ez a te kötelességed. Második, mert 45 éves vagy. És a harmadik, mert te vagy az iskolaigazgató!”

Ajtók előtt állunk. Toporgunk, hezitálunk. Ki vagy be?

Várjuk, hogy bejöjjenek. Várjuk, hogy  valaki végre megváltson ebből az unalmas világból. Várjuk, hogy végre (ajándékot) hozzanak anélkül, hogy adni kelljen magunkból valamit cserébe. Anélkül, hogy megsérülnénk. Az én váram az én házam. Kizárjuk a világot, mert nehéz elhinni, hogy kívül tágasabb.  Lehet-e egyáltalán valakinek azt mondani, hogy ébredjen, kelljen fel, induljon el, ha nem akar? Használnak –e az érvek, az erős ontológiába vetett hitek ellen? Be lehet-e, be kell-e menni azon az ajtón, amit nem nyitnak ki előtted?

Nincsenek akadályok, önvédő mechanizmusok viszont igen. Mint az egyszeri vendéglátósnak, aki újonnan nyílt éttermébe várta a vendégeket. Két ajtóból egyet bezárt, mert a vendégek behozzák a sarat mondta. Szíves látás a vendéglátás. Milyen üzenet ez? Amikor megkérdezték vajon jól van –e ez így, biztos volt saját magában. Kikérte magának a kérdést is!  Hárításban jók vagyunk. Így maradt az ajtó zárva, viszont az étteremvezetővel csak delegált személy útján lehet egyeztetni mostanában. Megvédték a mundér becsületét! Jaj de jó! Milyen igaza van, házon belül maradt! Mit nyert vele? Talán egy csatát igen, de a háború megnyerése még hátra van.

Csak oda lehet bemenni, ahol várnak. Ahol nyitva van az ajtó. Van, aki megérzi, mi az amitől megremegnek a régóta felépített falak. Van, aki úgy tud bejönni , hogy nem kell rákérdezni mi járatban van arra. 
Nem váratlan vendég. Pont akkor és éppen ott van, ahol kell.

Neked van ünnepi nyitvatartásod?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

 



Banana Blues

Egy  üzletember bemegy a bárba, leül a pulthoz és látja, hogy a mellette ülőnek banán van fülébe dugva.

Azt gondolja, hogy szól neki. Aztán elbizonytalanodik. „Nem, nem mégsem szólok, nem az én dolgom ez”. De aztán nem bírja levenni róla a szemét, és csak  bámulja tovább a banános pasit. Aztán a sokadik ital után elég bátorságot gyűjt és mégis megszólítja a pasit.

„Elnézést uram, de Önnek banán van a fülében” „Tessék? „Elnézést uram, de Önnek, banán van a fülében!” „Nem értem, mondja hangosabban!” „Uram, Önnek banán van a fülében!” „Kérem, beszéljen hangosabban, mert banán van a fülemben és nem hallok jól!”

Segít –e, ha megmondjuk a másiknak azt, amit eddig is tudott magáról? Vagy az  a jobb, ha veszünk egy banánt és mi is bedugjuk a fülünket, nem törődve a másik érveivel ítélkezünk tovább a saját világunkban?

Paradox, de ez a Banana Blues.

Az ember, aki hegyre ment fel

Nem tudtam, hogy szeretem a hegyeket. Nem tudtam, hogy szeretem megmászni őket. Valahogy nem tudja ezt az ember ab ovo, ha egy alföldi kisvárosba születik, majd egy homokos sík faluban nő fel (bocsánat most már város), ott hol a Kálvária domb a maga 10 méterével a legmagasabb szánkózásra való hely. Hogy miért és mikor kezdtem el rendszeresen egyre magasabbra menni, nem tudom már, mint ahogy azt sem tudom racionális érvvel elmondani, hogy mi vonz  abban, ha csatakosra izzadva lihegek egy kopasz hegytetőn sokadmagammal. Miért tesz  boldoggá a Normafa? Mennék-e, ha fizetnének érte, lennék-e hegyimentő vagy serpa fizetésért?

A hegyek nyilvánvalóan régebb óta vannak, mint az ember. És az ember sokáig igenis tisztelte a hegyeket, ahogy földet, a folyókat, a fákat és a csillagokat is. Tisztelte magasságukat, hűvösségüket, szilárdságukat, kevélységüket és szeszélyüket. Mert kihívásnak, meghódítandó  rögös kalandnak tartották. A nagy dolgok valahogy mindig hegyen történtek már az  Olympos-tól a kőtáblákon át az ódon Kárpátokig is hosszú a lista.

Eddig oké, mióta ember él a földön kereste a maga hasznát a magasságban. S mert gyarló, ha már odáig felment kapni is akart az, aki elérte a csúcsot. Mindazokért cserébe, amiket útközben maga mögött hagyott, akarva vagy akaratlan.  Volt, aki megtanulta a leckét egy életre: fentlenni a csúcson csak kellő áldozat árán lehet. Aki lejön, az már nem ugyanaz az ember, mint aki felment. Volt, aki nem tanult, de bízva abban, hogy pusztán akarattal  közelebb lesz az istenekhez, tuti bennfentes lesz és halhatatlan. Várakat,piramisokat és városokat építettett presztízs gyanánt, dacolva az elemekkel, harcolva az emberekkel. De hol vár állott most kőhalom....

És ugye az ember, könnyen felejt.  Mohamed, sem megy  mindig a hegyhez…sokáig feledésbe merült a jó  kapcsolat ápolása a magasabb szintekkel, a hegyekkel.  Elhitették , hogy az egyéni boldogulás lent egyszerűbb. Csak hinni kell. Mindig másnak, nem a saját izzadtságnak.

Régen volt, reneszánsz volt már, amikor Petrarca, az olasz hősszerelmes,   1336-ban újra felfedezte a hegyeket és az ön-keresést az emberiségnek. Ő volt az, az első modern ember, aki elindult megmászni a provance-i Mont Ventoux-ot kikapcsolódás céljából testvérével és erről feljegyzéseket készített. Ezen az úton a hegyi ösvényeket keresve tette meg azt az önismereti felfedezést, hogy a hegymászás és boldogság keresése között milyen egybeillő párhuzam van.

„Az, amit “boldog élet"-nek nevezünk, ugyanígy magas helyen van. Mint mondják, “szűk az ösvény", melyen oda fel lehet jutni. Sok magaslat meredez az odavivő úton, s ha valaki fölfelé tart, mint lépcső fokain, úgy kell előrehaladnia erényről erényre. A csúcson van a végső cél, az út vége, utolsó pontja földi vándorlásunknak. Valamennyien oda igyekszünk, de - mint Ovidius mondja: Mert csak akarni kevés! Az erős vágy visz diadalra!""

Egyéni boldogságunk ösvényeinek keresése közben saját döntéseinkben is eltévedünk, tudatos akaratunkban is megbotlunk. A cél magas, de sokan tartanak a csúcs felé. Ha elindulunk, mi honnan tudjuk, hogy valóban mi is az, ami motivál? Például  egy karrierben? Például mi az, ami egy munkahelyen helyben tart éveken át?  Motivál-e még az év végi bónusz vagy csak mások hiúságának tükre tart fogva?

Az, hogy egy csábítóan magas díjazás kifizetése valóban elég vonzó ajánlat-e egy munkatársnak, egy kísérletet rendeztek Indiában.  Itt  (a Himmalaja közelében)  a jelentkezőknek logikai feladatokat kellett megoldani, s ha egy bizonyos szintet elértek, akkor egy napi, két heti, vagy öt havi átlagbérnek megfelelő összeget kaptak. Az első két csoport között nem volt különbség, de azon alanyok, akik tudták, hogy fél óra játékkal közel fél éves bért tehetnek zsebre, olyan lámpalázasak voltak, hogy ők teljesítettek a legrosszabbul. Persze egy menedzser ennél komplexebb miliőben, s nem egyedül ténykedik, mégis felmerül a kérdés nála is. Miért érdemes?

"A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző,ami a szemedbe tűnik,de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól.Ezért,hát légy türelmes önmagaddal szemben:találd meg a Neked megfelelő utat. De légy türelmes másokkal szemben is,akik másik ösvényt választottak. Se a Te utad,se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik,sokszor meghorzsolja magát,időnként elesik. Fel kell állni,ne maradj fekve! Amíg úton vagy,nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik,amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon."

Biztos, hogy az előre megszabott motivációd egyenesen arányos a díjazás mértékével? Biztos, hogy az a karrier terv a megfelelő, amit mások állítanak fel eléd? Meg akarod mászni a hegyedet?  Ismered?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.