Egy hónapja figyeltem fel csak a kirakatra, pedig minden nap elmegyek mellette. Gyöngyöket kínálnak meg köveket, kristályokat meg féldrágaköveket. Csiszoltat, festetett, színezetett meg szennyezetett, egyik olcsóbb másik drágább. Vannak előrecsomagolt és vannak kimért gyöngyök, fantáziára és kreativitásra bízva a vásárlást.
Egy hónapja viszont már –ready to use- karma karkötőt is kínálnak féláron. Tegnap nem bírtam tovább és bementem megnézni milyen az. Kíváncsi voltam, hogy mit tud egy karma karkötő. Egyáltalán mit tudhat egy karkötő az én karmámról?! Hogy mi a vásárlói motivációm, hogy milyen vevőcsalogató ajánlatok szólítottak meg a poros portál alól? Ki tudja, talán ez is a karmám gondoltam, hogy legyen egy ilyen csini kis karkötőm. Olyan varázsszer ez, amiért nem kell csinálni semmit, ő dolgozik majd helyettem, mint egy kis gólem, vagy csicskás vagy bármi. Ledolgozza a napi tévelygéseimet, lustaságomat és irigységemet. Egy tárgy, ami azért mégis jobban mozdítható, mint egy kőbe vésett fej vagy egy korpusz.
Egy karkötő nőies is, meg variálható is. Bármikor velem lehet. Bármelyiket is választom, az csak jó lehet. Egy rózsaszín például, hogy egészséges legyek, egy zöld, hogy szerencsés, egy piros, hogy szerelmes, egy fekete, hogy jó utazó, lila, hogy legyen hitem is. Miközben jó vásárlói szokás szerint jobbra fordulva bolyongtam az asztalok között és néztem a csomókba összekapaszkodott, maszatosra fogdosott gyöngyöket, láttam már, minden mindennel összefügg. Nyúltam a kosárba, de úgy dobtam el magamtól, mintha kígyót érintettem volna.
De miért akarok én rózsaszín karmát? Miért akarok én egészséges lenni? Hát nem vagyok az?! Ha megveszem, akkor egészséget veszek vagy félelmet? Félelmet, hogy elmúlik egyszer az egészségem is? Egyszer csak majd gennyesen lázasan fetrengek egy kórházi ágyon, ha féláron jutok hozzá?
Miért akarok én piros korall karkötőt? Miért akarok én szerelmet? Miért akarok én szeretni és szeretve lenni? Hát nem vagyok az?!
Miért akarok több pénzt? Hogyan csinál egy leértékelt félcédulás karma karkötő pénzt, karriert ha nem adóssággal vagy hitellel?
Leszek –e óvatosabb, előrelátóbb utazó, ha halálfejes fekete kövekkel kirakott karkötőt húzok magamra mielőtt kilépek az utcára?
Azt mondják mostanában, hogy a lélek az agyban van. Azt mondják, hogy meg kell tanulnunk leszakadni az érzelmes, szíves gondolatoktól, mert ez a szürke kocsányos izében, az agyban őrzött vágyak és félelmek nagyobb mozgatói az emberi cselekvésnek, mint korábban bármikor is gondolták. Minden kinyilatkoztatást a történelemben egy szívét kitáró ember jelképezi. Képek, metszetek, szobrok készülnek róla, de olyat még nem láttunk, hogy valamelyik nagyember is megnyitotta volna saját agyát, esetleg gondolatait a többség felé!
Szóval az agy csakúgy mint a karma, teremt, támogat, elnyom vagy károsít. Mi az, ha nem azok a gondolatok, amelyekkel nap, mint nap küszködünk rugózunk és rágódunk? Az agyunk a mi karmánk. Mit teszünk vele, ha nem gondozzuk, ha nem gondolkodunk? Ha nem magunk választjuk érzéseinket, gondolatainkat, viselkedési mintáinkat, hanem kénylemesen előrecsomagoltat veszünk belőle?
Mi az ha nem negatív spirál, amibe belcsúszunk, ha nem figyelünk arra mire és hogyan gondolunk? Miért mindig csak az örök boldogságot és gazdagságot hajhásszuk? Itt és most? Jövőre vagy talán máskor? A megváltás meg érdeklődés hiányában elmarad? Eső nap nincs?
Az ember pszichológiája sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Ugyanis az agy nem bírja a drámákat. Kurvára nem szereti a hisztit, pánikot és az örökös eufóriát sem. A viagrát sem. Az agy hosszútávon nyugalmat akar. Kisimult homlokot és egyenletes pulzust. Ezért csodálatosan védekezik minden olyan hatás ellen, aki vagy ami megtámadja az önnön kis birodalmát. Felvértezi hétfejű sárkányokkal, anyósviccekkel és minden olyan kifogással, amitől nem kell azonnal szembenézni lényeggel. Ha mindig fájdalomra emlékezne lennének-e gyerekek, szülnének –e asszonyok? Összetört szívűek is csak csökkentenék a lakosságot. De nem így van-egyelőre még tanulunk abból , amit a testünk üzen. Mi védi a pszichológiai immunrendszerünket?
De ha adunk hozzá ajándékba féláras karkötőt is, akkor hosszabb távon megnyugszunk, megtettük, amit megkövetelt a hazai pálya.
Tulajdonképpen nem is kell féláron köves karmalánc. Van már nekem karkötőm. Egy piros spárga. Nem áldotta csodarabbi, sem dalai láma, táltos nem látta és a szentelt víz sem érte. Két kezemmel csomóztam, két fekete szem és egy telefonszám ízzik át rajta láthatatlanul is. Ő az én karmám. Mindig látom és emlékeztet. Ne vegyem fel, ne cipeljem tovább! Se most, se következő életembe, oda pláne ne! De kinek mi.
Reggel is, mint minden reggel, elmentem a kiárusításra váró karma bolt előtt, amikor egy kisfiúra lettem figyelmes, aki előttem lavírozott a járdán. Talán negyedikes lehet, hátizsákja akkora csomag volt, hogy belegörnyedtem a látványtól, fájt még a táska látványa is. Miért kell felesleges dolgokat cipelni már gyerekkortól? Ő nem bánta, mert másra figyelt. Egyik kezében gitártok volt a másikban uzsonnás táska. Olyan méltósággal egyensúlyozott előttem, olyan óvatosan tartotta kötelező terhei dacára a gitárt tömegben maga mellett, hogy biztos voltam benne neki is van már karma karkötője. De az sem színes műkövekből van, hanem magaválasztotta, elnyűtt gitárhúrból.
Támogatta a Seniagroup.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése