Untodiglan: én unom, te unod, ti unjátok

Játszótéren nagy az élet, sej! Megyünk hintához, de ő nem hintázik, mert nincs kedve. Megyünk csúszdához, ő nem mászik fel, mert lehet, hogy piszkos lesz a szoknyája. Jól kezdődik. Lehuppanok a homokozóba, tegnapi maradék homoktorták társaságába, még vizes a homok mondom, lehet várat építeni és már túrom is a földet. Megsemmisítő megvetéssel vágja hozzám az  unokahúgom: unatkozom! Hogy mivan?! Reggel 9 óra van és már unatkozik? De honnan ismeri ezt a szót, biztos, hogy jól használja egy négyéves? Ezt akarta mondani? Mondom neki, gyere építsünk a kisfiúval mélygarázst. Összefont karral, még mindig állva néz le rám és debiltagoltan szótagolja :   U-N-A-T-K-O-Z-O-M.  Postán valaki telefonál, és amíg a csekkekkel babrál és mindenki hallja, hogy nem akar hazamenni, mert unatkozik, menjenek el este valahova. Amíg építkeztünk, mondja a másik, olyan jó volt minden, aztán elkészült a ház és nem történik semmi, inkább elválunk, nem akarjuk egymás unott fejét továbbnézni. Pszichiátrián, gyomormosás után egymás mellett fekszik a huszonéves és a nyolcvanéves. Unatkoztak a négyfal között. A család nem érti mi történt, akik eljöttek mélyen hallgatnak  a zavaros feketetea mellett.

A szépirodalomban csak a 19. századtól kezdtek unalomról írni. A mindennapok monotóniáját  Gogol, Csehov, Ibsen és Agatha Christie a maga módján ábrázolta, azt hogyan  lehet belehalni, ha valakinek ellopják spórolt pénzből vett köpönyegét, vagy ha letüsszenti a csinovnyikot a főnöke. Miss Marple is rendszeresen találkozik olyannal, amikor „Két asszony összezárva egy kis házban, halálos unalom körös-körül, a fő események: nagymosás... eldugult a lefolyó... ki kell kergetni a macskát... és hasonlók. Persze hogy hallgatódzott, persze hogy felbontogatott leveleket... mindenki ezt tenné.” Magyarázza karakterének kíváncsiságának hátterét olvasóinak az író.

A 20. századtól folyamatosan olyan gépeket találnak fel, olyan gépek után kutatnak, ami helyettünk oldja meg a dolgokat, amivel időt lehet spórolni, így egyre több szabadidőnk is. A helyettesítőgépek népes tábora lehetővé tette, hogy a heti mosás mindennapos legyen, a kenyérsütés egy éjszakai programra redukálódott, és a Pi kiszámításához sem kell 10 oldalas egyenletet levezetni, hogy felépítsünk egy hídat. A világot már 2 nap alatt is körbeutazhatjuk, nem kell hozzá nyolcvan nap.

A modern kor embereként rafinált pótcselekvések rendszerét építettük magunk köré szabadidőnk eltöltésére. Nem vesszük észre, de a rutinfeladatok és egyszerűsített megoldásokkal saját képességeinket csökkentjük le. Az alkotó munka helyett gépesítés és korszerűsítés cél. Robotpilóta üzemmódban élünk. Akkor és ott kezdődik el az úgynevezett unatkozás, amikor reflexek helyett racionális algoritmusokra hagyatkozunk. A mamutvadászat idején nem volt szabadidő, mert akár A vagy B tervvel is, de kellett hús a barlangba. A tv, az internet és az iphone idejében unatkozunk a családtagokkal, mert nem szórakoztatnak úgy, ahogy a barátok a közösségi oldalalakon. A családdal múlatjuk az időt, a barátokkal szórakozunk. Az unalom úgy tűnik nem a külvilág ingereitől függ.

A coachingban használt termosztát modell, ami az emberi képességek és reakciók hőfokát hivatott mérni, azt mutatja hogy az ember ugyanarra az akcióra ugyanazt a reakciót adja-e, mint a  kapcsolatban korábban beállított érték. Sokan nem szeretik, ha valaki nem ugyanúgy reagál már a másikra, mint ahogy megszokta azt, ahogy megismerte, ahogy megszerette.  A személyes kapcsolatok egyre kockázatossabbak, mert az állandóságnak nincs semmiféle biztosítéka. Ezért egyre többen vágyakoznak az érzelmi távolságtartásra, ahol meghatározható korlátok között tartható a kapcsolat milyensége, mondja az önimádat társadalmának  embere.

Az ember tanul, akár tudatosan akár  a szemet szemért elv alapján kapott ingerek alapján is. De akinek minden akciója új: az kiszámíthatatlan, aki képes mindig homlokegyenest mást reagálni: az veszélyes, aki pedig mindenre ugyanúgy reagál az pedig sajnos  unalmas. Az állandóság és a változékonyság kényes egyensúlyát méri tehát a termosztátunk. Az ezerszer ismétlődő rutinfeladatok megkönnyítik az életet, viszont óriási lehetőséget adnak a kreativitást igénylő feladatokra való koncentrálásra.

A 70 –es években a Michigani Egyetem kutatói számos foglalkozási környezetben vizsgálták a személy és a környezet összefüggését, összeillését. Azt találták, hogy minél kevésbé illik valaki a környezetébe, annél nagyobb valószínűséggel betegszik meg és válik boldogtalanná. A kísérletben a futószalag mellé állított kamionsöfőr és egy gátlásos mentős hihetetlen értékű stresszben éltek, akik hosszabb távon , a valós életben kórosabb tüneteket is produkáltak volna. A környezet és összeférhetőség további vizsgálata során egy kosár aprópénz szétválogatásával járó feladat is sokat jelentett( meditáció, képzőművészeti alkotás, matematikai halmazok, zenei hangok) azoknak a kísérleti alanyoknak, akik képesek voltak felülemelkedni a feladaton és szabadjára engedték kreativitásukat.

Mivel egyetértünk azzal, hogy mi saját magunk alakíthatjuk életünket, úgy a coaching során személyre szabott struktúráinkban rejlő lehetőségeket és korlátokat is megismerjük, megtapasztaljuk. Ezáltal képessé válunk arra is, hogy változtassunk, ha úgy érezzük kicsit fagyos, üres, áporodott vagy éppen forró a levegő körülöttünk.

Amennyiben sikerül kellő hőfokra beállítani termosztátunkat, úgy azt is megérezzük mikor kell alábbvenni vagy egy kicsit felhevíteni kapcsolatunkat  azért, hogy számunkra is kellemes legyen az a levegő, amiben élünk.

Hanyason ég most?

Támogatta a Seniagroup.

Kinek? Minek?

„Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” mondják, vésik épületekre és íratják be iskolakezdéskor ezredszerre is a füzetekbe a régmúltból ittmaradt sokattudó felettes Énjeink. 

Aki mindezek után - kezeket a magasba ki az, aki nem?-  felmentve érzi magát az összes iskolai kötelezettsége alól, annak azonnal be is mutatják bölcseink a nagyágyúként számon tartott szakemberüket: Életet. 

Az Élet a legnagyobb tanítómester ebben a játékban. Kevés újat lehet neki mutatni, de értékeli a tehetséget. Az iskolájában megszerzett tudásra sokáig emlékszik az, aki megkapta már a magáét tőle. De, hogy a megszerzett tudás mellett a jóedesanyja, az Ismétlés is ott bábáskodott, azt mindig szégyenlősen utoljára hagyják a történetben, a szerencsét meg  el is hallgatják. Repetitio est mater studiorum: Practice, practice, practice.

Változik a világ alakul az élet, az is több lábon áll már. Megtartva iskolai dobogós helyét forgatókönyvíróként és rendezőként is egyre többet debütál. Írta és rendezte az Élet, mondják büszkén azok, akik a filmjeiben játszanak. Az előre megírt párbeszédekkel, jól-rosszul kiforrott karakterekkel és szedett-vedett, olykor csodás díszletekkel háttérként olyannyira magukénak érzik a történetet a szereplők, hogy nem tudnak megválni a sorozattól.

Azt, pedig hogy ki lesz főszereplő és ki csak statiszta az Élet filmjében azt a helyzet dönti el. Van, aki felkészülten érkezik a válogatásra, de van olyan is az aki nincs még kész a szerepre. Nem teltkarcsú és sovány, szőke és barna közt zajlik a rivalizálás. A felkészültek tudatossága és a tapasztalatlanok nyugalma csap össze nap, mint nap. A sorozat  biztonsága, a kényelmes munka, a hírnév és a pompa, a szerelem és egyéb gyarlóságok csábítanak a bennmaradásra.

Van, aki oly sikeres a közönség szemében, hogy a szerepét, párbeszédeit ő maga írja, a rendező már nem ad különösebb  instrukciókat az egyes jeleneteknél. Ritkán akad kiugrási lehetőség, más ajánlat, más rendezőtől sorozatszereplőknek. Vannak bátrak, akik  a szerencsével koketálnak, és vannak olyanok is, akik saját kezükbe veszik az irányítást  saját filmjük elkészítéséhez, elegendőnek tartva megszerzett tapasztalatukat.

A coachingban is megjelenik a forgatókönyv, de csakis olyan előre rögzített tervekkel, amelyek megvalósításához nem kell különösebb kreativitás, nagyvonalúság és lazaság.  Az automatizmus rutinja ellen azonban szükség van több jövőképre. A legjobbra és a legrosszabbra. A coachingban a szcenáriók azok a szárnyalások, lehetőségek és képek, amelyek együtt készülnek és épülnek a tervezővel, íróval, rendezővel. A vázlat sikere nem magányos bozótharcból bújik elő. A siker a szcenáriókban rejlő ötletek megtalálásával, azok kibontásának munkájával jár.

A sok éve jól működő hárítási technikák azok, amelyek a felmerülő ötletekkel szemben állnak. A sikert az a szenvedély ébreszti fel, amelyet egy-egy kiválasztott terület fejlesztésére fókuszálva, gyakorlással  (az ismétlés a tudás anyja) szerez meg a fejlődni vágyó. A szégyenlősség és feltörő kétségek természetes velejáróik a munkának, de a rendszeresség segítségével túlélhetőek. Persze vannak, akik ingadoznak az átmeneti időszakban. Eltűnnek a  biztos fogódzók, több a támadás, kevés a siker. A nézők követelik vissza a megismert, elfogadott szereplőiket, nem tudnak az új frizurával mit kezdeni. Fanyalognak és büntetnek. Akár gyors a siker vagy lassú az átmenet, az idő halad, nehéz visszafordítani már, és azt vesszük észre a karaván sokszor lemarad.

G.B Shaw, aki korának is sikeres drámaírója volt,  számos regény és színdarab született tollából, azt,mondta nem hisz a körülmények hatalmában. “Én nem hiszek a körülmények hatalmában. Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok boldogulnak, akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják, megteremtik azokat.”

Sarah Jessica Parker, Rober Redfort, George Cloney néhány színész, aki túllépett sikeres sorozatszerepein, és producerként, rendezőként, fesztiváligazgatóként teljesedett ki.

És Neked ki a kedvenc rendeződ?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

 

Üvegcipőn innen és túl

Sokak kedvence Hamupipőke. Nyilván vannak, aki Csipkerózsikát vagy Hófehérkét preferálják inkább, de Disney igazán nagyvonalú volt a hölgyekkel, mindegyikről készített egy egész estét betöltő sorozatot. Hamupipőke a Perfect Match, azaz a tökéletes választás története.  Ő az, aki oly sok megpróbáltatás után elnyeri jutalmát és mindent visz: a kastélyt a tökhintóból lett fiákert és a királyfit is.

Hamupipőke története azért biztató igazán, mert a jó tündér, mostani terminusban coach, szövetségével és segítsége révén hinni kezd önmagában. A reménytelenség és magány  érzete feloszlik és a még soha nem látott, de megálmodott távoli királyfi is valósággá  válik számára. A tündér egészen a nagy eseményig támogatja és erősíti Hamupipőkét, akiben találkozásaik során ébreszti fel a küzdést és a versenyszellemet. Így Hamupipőke, lassan meglátja és felismeri a körülötte élőkben a tökéletes segítőket, akik a kihívásokban végig mellette állnak, jóban -rosszban.

A hamu alatt szendergő jókislányból tűzrőlpattant felkészült versenyző lesz. Mert az, aki elmegy a bálba, annak a főnyereményre is nagyobb esélye van. Az éjféli limit még a tündértől való, a coachingban is az időkeretbe szűkített tervezés ad biztonságot a tervek kivitelezéséhez. De a főpróba sikerült, és a többit majd az idő meghozza! Kicsit sem sajnáljuk a mostoha és lányainak pofáraesését. Mert az igazság az, arra várunk, hogy valaki végre rámutasson hibáikra, tanuljanak ők is valamit! Olyan nincs, hogy csak egy valaki változik, a többi meg nézi. Mindenki hatással van a másikra, a báli tánc már csak ilyen.

Ha arra gondolunk, hogy munkáséletünket is hasonlóan kisinasként, utolsó lóti-futiként kezdjük, - legtöbb esetben szülői ház és barátok nélkül-  nem okoz nagyobb nehézséget a munkahelyre is ráhúzni ezt a régi mesét, és azonosulni a cselédsorba jutó, élő Hamupipőkével. Álláshirdetések és fejvadászok sora keresi  a tökéletes jelölteket az álom állásra. Interjúkon ígérik és a tesztek végén csillogó szemmel és adják az üvegcipőt.

A munkahelyi szabályzatok és munkaköri leírások viszont unalmassá és lelketlenné teszik a napi feladatokat. Kollégák között is mindig akad, aki rossz lábbal kelt, aki másképp látja és olyan is aki csak számonkér  dicséretek helyett. A fizetés elmegy, a fénymásoló működik és van internet is, csak eltelik az a 10 óra valahogy. És valljuk be van akit a GYES ment meg. Sokan észre sem veszik és eltelik az 5-10 év miközben arra várnak, hogy felfedezzék a bennünk lévő szuper munkaerőt, a szuperteljesítőt, amiért aztán további céges elismerés, személyreszabottabb  bónusz és extra cafitéria is jár. És ha nem? Biztos, hogy a lábán van még a kezdéskor kapott üvegcipő? Fényes is? Naponta tisztítja? Meg van még a párja? Vagy az asztal alatt titokban kibújik belőle, mert a régi cipő már nem ugyanaz, amire most vágyik. Talán divatjamúlt? Talán. Egyáltalán észre vette volna, ha ellopták volna? Van-e segítsége eligazodni a cipődivat útvesztőiben?Túlbillenteni a holtponton, kilépni a cselédsor  árnyékából? Őszinte-e annyira önmagához, hogy bevallja a merev üvegcipő, amit annyira szeretne a lábára húzni csupán erőltetés, időhúzás.  A hólyagok, a bicegés, a feszült arc, újabb ráncok érnek –e egy új pár üvegcipőt vagy őszintén, szívesebben húzna már puha bőrcipőt? Ha nem sikerült eddig változtatni, hogyan fog Ön szerint mindez magától megoldódni? Megváltozni? Mi az, ami vonzza, mi az ami taszítja jelenlegi munkájában?  Biztos, hogy a keretek megváltoztathatatlanok?

Mint minden mesében Hamupipőke segítői révén elnyeri jutalmát, megtalálja a számára ideális párt. Sóhaj és taps!  A mai napig sokan álmodoznak és szeretnének egy cipőben járni vele. Viszont vannak álmodozók, akik nem veszik észre, hogy a sokéves hamutól már nem látszik a még mindig divatos üvegcipőjük a lábukon.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Kenyeres pajtásak

Ha gyerekkorom legszebb nyarán valaki megkérdezi, hogy mi az öt kedvenc ételem, biztos csúnyán néztem volna rá. Hogyis lehet ilyen kegyetlen?! Szűkíteni? De azért  teliszájjal vigyorogva úgyis a zsíroskenyeret válaszoltam volna, a húsleves, a csokisfagyi, a  gesztenyepüré és az őszibarack mellé.

A mindennapi ropogós kenyér, olyan természetes volt, mint reggeli felkellés. Szemben volt egy bolt, ami falusiak élő emlékezetében pékség is volt, deaddigra már  vegyesboltként maradt fenn. A szemközti udvarból mindig láttuk, hallottuk, hogy mikor hozzák az aznapi frisset. Mikor érdemes átszaladni. Ha igazán tobzódni akartunk a mindennapok hiányában, akkor is jó volt, mert a kenyérgyár is csak 5 perc volt bicajjal. A reggeli és a délutános műszak kemencéiből egyenesen a boltba tolták az állványokon felsorakoztatott félgömbölyű  kenyereket. Soha nem volt idejük, hogy megszokják új helyüket, kapkodva kerültek a kosarakba, onnan meg az asztalra. Egyetlen furcsasága volt a helynek: a férfiak kortól függetlenül, egyedül is, asszony nélkül is eljártak ide-vásárolni! A sülő kenyér és biciklin hazakerülő és hűlő kenyér illata késődélutánra belengte az egész falut.

Azt, hogy a kenyérrel nem csak a sült hús zsírja függ össze később sejtettem meg, egy szülői pletykából. Osztálytársam anyukája ugyanis azon panaszkodott a kapuban, hogy fia egy hete minden kenyerüket kibelezi otthon és az utóbbi időben már sírva is fakad a kenyércsonk felett. A bárgyú tekintetekre zavartan és súgva mondta Istent keresi és nem találja. Hittanon pedig azt tanította nekik Lajtos atya, magyarázta tovább az anyja, hogy a kenyér isten teste, és azóta a gyerek nem eszik kenyeret, csak kiflit.  Szerintem vicces kifogás volt.

Azt hogy a kenyérnek ünnepe is van a faluban, nem bántam, bár furcsállottam, hogy a búcsú a neve. A piactéren bömbölt a BoneyM és az ABBA. Volt céllövölde és körhinta, festett fakanál és kacsintős pénztárca, fröcsögő sültkolbász és vattacukor doszt, csak kenyér nem.Azt, hogy a kenyérkeresés nem egyszerű azt nagyapám szigora igazolta. Amíg a kenyerét esszük, addig az ő szava a parancs. Persze az unoka néha kivétel, le lehetett kenyerezni őt is.

Gyergyóban jártunk, amikor Erzsi néni bejelentette nagy munkája lesz másnap, kenyeret dagaszt. Főtt a krumpli nagy fazékban, több pityóka, mint a búza, lekerült a kovász és a tiszta kendő a polcról. Óriási teknő fölött állt az a csepp asszony és kétóránként dagasztott. Segíteni ott nem lehet, mondta, asszony kétkezi munkáját teszi az asztalra egy hétig, nem lehet mást hibáztatni érte. Másnap hajnalban a kinti kemence alágyújtva várta a napot. A vastaghéjú, malomkőnyi kenyerek sorban érkeztek a padra.

Azt nem mondhatom, hogy megettem már a kenyerem javát, de azt igen , hogy régóta nem ettem jó kenyeret. Próbálkozás volt, sok száz üzlettel és pékséggel, kóstoltam géppel és kézzel dagasztottat, magosat, barnát és feketét de hiába a milliónyi recept valami mindig hiányzik ahhoz, hogy több legyen mint múló falat.

A biztonsághoz rítusok kellenek. Közösen elfogadott és közösen működtetett szabályok, amelyek betartásával élni lehet. Ha nincsenek egy kapcsolatban  rítusok, ki kell találni azokat, ha régiek elkoptak és elmúltak, akkor újakat kell  építeni. 

Hogy mi a nosztalgikus érzések felelevenítésének célja? Emlékezni és emlékeztetni. A biztonság érzetének felidézése a coaching során azt a tudatot erősíti, hogy képesek vagyunk egyensúlyban tartani a kormányt akadály esetén is. Akkor, amikor mindenki teljes amnéziában akar élni,  háta mögött elfelejteni a múlt emlékeit, akkor a legjobb ha magunkban egy kis múzeumot építünk. És egy izgalmas kiállítás képeiként nézzük vissza kenyeres pajtásainkra.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Ágytól asztaltól

Heston Blumenthal válik. A Fat Duck királya Mr.Tökéletesség elköltözött otthonról és immár nyilvánosan randizik. Blumenthal halott? Megköszöni szakmai sikerét, font millióit feleségének és most mindent borít?  Bár más brit celeb séffel is megesett, hogy a hajtást, a sikert és a hírnevet nem viselte el a kapcsolata: Marco Pierre White, Rick Stein, Keith Floyd is elvált sikerei csúcsán, Blumethal-tól eddig távol állt média pletykarovata. Az, hogy egy házasság nemcsak 2 ember magánügye nem újdonság. Családi drámák, színpadi tragédiák sora épül évszázadok óta egy-egy félresikerült, nem jól értelmezett helyzetre, kapcsolatra, a pletykalapok növekvő számáról és bevételéről már nem is beszélve, mennyire érdekli mások házasélete az embereket.

Ezért nem meglepő, hogy a házasságközvetítés talán a második legősibb szakma, az elsőnek nevezett után. A házasság profin megszervezett business, hosszútávra, visszatérülő befektetésre alapozott élet ígérte. Azért kötnek házassági szerződést ott, ahol kötnek, mert a tanuk előtt kimondott jóban rosszban nem elég ígéret, nem elég biztosíték a nagybetűs élethez. Tudják a bölcsek, hogy kellenek a lábjegyzetben megírt apróbetűs részek is, hátha...

Pfujjognak is eleget a racionalitásban felvilágosult nyugati népek, és számítónak tartják azt, aki ilyenben hisz. Sokan kérdezik viszolyogva, hogy vajon az ilyen házasságoknak a szeretet és hit-e az alapja, vagy kizárólag az (anyagi) biztonságra való törekvés mozgatja a házasulókat?  Talán nehezen érthető, de egyik sem zárja ki egymást. A szerződésben megfogalmazott kérések és vágyak egyensúlya a közös világban az anyagiakon kívül a közös hiten és az egymás tiszteletén alapuló érzelemben is megnyilvánulhat. Azért idegenek nekünk, mert ezekről a témákról a 21. század elején sem beszélünk. Nálunk nem illik kérdezni  róla, mert tabu.  Leírni és eszerint élni pedig egyenesen szentségtörés.

Pedig azt, hogy a hálószobában nem 2 ember osztja meg ágyát, bár újkori megfogalmazásnak számít Freud óta, de valahogy zsigerből mindenki tudta korábbról. Az emberek ugyanis jóhiszeműen apait-anyait beleadnak egy működőképes kapcsolatba már az elején. Viszik magukkal hozományként családjuk múltját, ünnepeit, ízeit és félelmeit, történeteit és persze a rokonokat. De azért anya főztje marad a finomabb és apa karja a legerősebb,  a szerelminek nevezett házasság után is ez a hit mozgat mindent. Az, hogy úgy menjenek a dolgok tovább, ahogy azt az eredeti családunkban megtanultuk. Elég rossz kiindulópont már kezdésnek, ugyanis  saját döntésünk révén mi már nem tartozunk abba a családba! Újat akartunk, tehát elhagyjuk apánk házát, de akkor építsünk is újat!

Furcsa szerv az emberi agy, mindig struktúrát keres a jelenségek mögött, aztán a maga által képzelt struktúrák szerint értelmezi a további tényeket, jelenségeket, s hajlamos csak azokat elfogadni valósnak, amelyek beleillenek az általa  elképzelt szerkezetbe. Egykori őseink a növényzet zaja mögé odaképzelték a vadállatot, akkor is, ha csak a szél zörgette meg a harasztot: ettől maradtak fenn.  Megvan tehát bennünk a „hiszem, ha látom”-elv ellenkezője is: „azt látom meg, amit elhiszek”. 

Azt hiszem el, amit ismerek. Biztos pontok ezek, olyan játszmák, amelyek óramű pontossággal lépnek életbe, ha az elfojtások és a nem kommunikált vágyak teret kapnak szavak helyett. Eleinte személyhez, térhez vagy időhöz kötve mederben folydogálnak, de ha nincsenek tudatosítva vagy szabályozva lassan elmosódnak a határok akkor mindent elönt az indulat, a harag rossz esetben az agresszió. A szerelem helyett az utálat. A napi együttműködés helyett a helyzetekből való menekülés. Pedig ott vannak a gyerekek, a lakás és  talán egy közös kassza benne üzlettel, bankszámlával, hitellel és befizetett nyaralással.

Ki és hogyan oldja meg a napi rutinhoz szükséges feladatokat ott ahol, senki nem szeret otthon lenni? Ki, hol  és hogyan vállal felelősséget ha úgy érzi, többet húz mint a másik és az is lázadni kezd, aki eddig tűrt? Ki az áldozat ott ahol mindenki vétkes? Leginkább a gyerek és a kutya.

Azt, hogy kinek mit jelent saját házassága és tartósabb kapcsolata szerencsés helyzetben  már legelején megfogalmazódott, szóban vagy írásban. De, ami elromolhat el is romlik. Murphy szerint is vannak kivételek és abszurditások is. Azok viszont, akik kizárólag az idő uraira bízták kapcsolatukat, hogy majd az idő megoldja helyettük, szolgák lettek saját életükben.  Rabigát vonónak érzik magukat, akiket a szabadulás vágya hajt, lottó ötös főnyeremény reménye és egy új, lángoló szerelemre vágynak, ami kivezető  őket a szolgaság földjéről.

A szabadság nagy dolog, de nagy felelősség is. Idő és tudatosság kérdése. Mózes 40 évig vezette népét a pusztában azért, hogy egy rövid 10 pontban összefoglalt útmutató alapján tanítsa, befogadóvá és együttműködésre képessé tegye  további, hosszútávú feladatok elvégzésére népét.

Ahhoz, hogy a párok emberi méltóságukat megtartsák  nem kell a másik teljes leigázásáig eljutni. Mediáció vagy coach segítségével a párok közösen rögzithetnek olyan együttműködési pontokat amelyek megtartása nem gördít egyik fél részére sem akadályt a további együttműködésben. Mert a múltat megváltoztatni nem tudják, de  amit tudnak az az, hogy   együtt írják és fogadják el jövőjüket közösen vagy külön. Az olyen kérdések, mint mi történik a lakással és jövőbeli lakhatással, a gyerekek heti vagy havi láthatása és iskolai támogatása, korábbi közös projektek és gyűjtemények megosztása, a nyaraló és a nagyszülőkkel való találkozás helye ideje. Bár banálisnak tünnek mégis fontos dolgok, a keresztbeszervezés, aláásás csak rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Gordon Ramsay-t az ördögtől való bunkónak tartják, és  ugyan neki is megfeneklett a házassága, de feleségével megerősítették  házasságuk pilléreit.

A közös múlt helyett szép múlt várhat azokra a párokra, akik a mediáció során elfogadott pontokban együttműködni akarnak és tudnak. Nagy lépést tesznek akár a közös akár az önálló  jövőjük felépítésére, nem elhanyagolva és nem magára hagyva korábbi családjukat, csak rendbe teszik az asztal és az ágy körüli dolgaikat.
Az új út megtalálása és azon való elindulás mindenki  számára fontosabb, mint sötét állóvízben még mindig a csodára várni.A coaching és a mediáció is segíthet. Van  már  coacha  hozzá?

Esőben táncolni

Májusi eső aranyat ér mondják a filmesek (is),  amikor hatásos zenével összekevernek napsütést, ködöt, esőt ezzel is megalapozva a film karakterét és  hangulatát. Egyszerű séma de, mint az Elfújta a szél, a Casablanca vagy az Ének esőben is bizonyítják, hogy az  időjárási elemek  aktív részesei a kasszasikernek. Sokáig nem úgy gondoltam az esőre, mint életem nagy rendezőjére, amely a siker felé vezet el, de miután idén kétszer is beáztam, kiderült, hogy saját filmemben az eső  révén kell  megtanulom egy-két életreszóló  leckét.

Az éves beázási  menetrendem ezidáig mindig adott volt: az első rozsdás foltok egy hosszú, de belátható tortúra jeleit vetítették előre, amelyben a közösképviselő, a biztosító, a bádogos és a festő próbálják a  helyzetet orvosolni több- kevesebb sikerrel. A biztosító mindig túlterhelt, a honlapon a bejelentő funkció karbantartás (beázás?!) miatt nem üzemel. A bádogos nem ér rá, mert mások és máshol is beáztak, festő pedig nem jön mert még nem száradt ki a fal. Viszont én mindenkinek időben hazaérek és mindenkinek mosolyogva ajtót nyitok: a furcsahumorú kárfelmérőnek, a  hümmögő bádogosnak, de még a szörnyülködő és kíváncsi  szomszédoknak  is. Mindezek  ellenére a festőszakember folyton csak a jövő hetet találja megfelelőnek a kezdéshez, mert a konyha,  wc, előszoba és a hálószoba  plafonja megfelelő szárazságot kíván. Idén azonban nem kalkuláltam bele a történetembe, hogy az eső   két nap múlva ismét, még nagyobb robajjal leszakad. Ezzel együtt egy héten belül majdnem minden kezdődött elölről...De csak majdnem, mert a festő az újbóli kiszáradásig  nem jöhet, a bádogos  időközben szabadságra ment és a biztosító pedig meg már felmért egy kisebb összegű kárt. Milyen kár!

Miközben az egyre terebélyesedő penészfoltokból próbáltam a jövőmet kiolvasni, feladtam a türelmes álláspontomat. Elkezdtem honlapokat nézegetni, hogy mit írnak a beázás után festésről. Csodálatos és színes dolog ez, derült ki számomra! Mindent elhittem a DekorTv -nek ,a barkácsboltok honlapjainak és a blogokon  bemutatott praktikáknak is.  Látványos  technikákkal, könnyedén 1 perc alatt vakolatot kapartak, 3 perc alatt simává gletteltek és a festéket 5 perc alatt felvitték. Nagyszerű lesz gondoltam, megcsinálom én ezt magamnak, létra, spakli és diszperzit és egy hétvége kell, a többi meg csak technika kérdése, amit meg már úgyis ellestem a netről.

Azt, hogy hogyan kell glettet keverni- mint a pudingot írják egy blogban -, és időben felvinni - gyorsan - csak azt tudja, aki csinálta már. Ezt én viszont már csak akkor tudtam meg, amikor többadagnyi megkötött anyagot meg dobtam ki vödröstűl egy közbejött telefon miatt. Az sem derült ki a jólmegvágott oktatófilmekből, hogy a glettelés nem egy leányálom. A siralmaimra adott férfisóhajokból viszont világos lett, hogy a férfi is ember, és végre kiderült  ők sem mindig tökéletesek-  még glettelésben sem!

Az első próba és többzsáknyi sitt után már izgatottam vártam a praktikák által javasolt következő fázist: a csiszolást. Aki már nyelt sivatagi homokot, vagy már csiszolt plafont az tudja csak milyen az apró szemeket nyelni, köpni  és nem látni sem a portól, sem a tehetetlenségtől. A 2. nap végére kiderült, hogy ez a hétvége  még csak az alapozás ahhoz,  ami még hátra van. Még nem is festettem!

A munkafázisok nyomait ugyan a lakás minden pontján ott hagytam már: a kilincseken, a konyhai edényeken és a ruhákon is, de a festés még láthatáron sincs. Apró porszemek fedik a lakást, de a portól nem valahogy mégsem látom a végét. Pedig a festésre vágytam mióta belekezdtem! Vártam a játékot a színekkel és végre valami hatékonyabb, látványosabb munkát. És így jött el a harmadik hétvége is.

A kétségbeesést és türelmetlenséget a barátok gyógysörrel és gyógypalcsintával orvosolták és némi festéssel, mire lassan tényleg megszáradt a második réteg is és felszedhető lett a mindent belepő takarófólia is,  belefáradtam. Azt mondják, nem a vihar elmúlására kell várni, hanem meg kell tanulni az esőben táncolni. Na ez az, ami egyáltalán nem könnyű, mert normál ésszel mindenki eresz alatt várná a napsütést, viszont  az emberek többsége  nem az ésszerűségük miatt tartanak ott, ahol.

Be kell látni, hogy ez a fajta mókuskodás is egy hivatás, amit rendszeresen kell gyakorolni, ismerni kell ennek is a csinját- binját, az újdonságait és a trükköket, kell hozzá alázat  még a pornyeléshez is.  Most már látom, hogy ha minden kötél szakad, ezt is meg lehet csinálni, saját kezem munkájával, nőként is.

A hard time-on egy 2 hetes mormota alvással vagyok túl , azt hogy spóroltam volna nem tudom, de  most már tudom, hogy az esőben táncolni is lehet, és eső után nem kell a köpönyeg sem. 

A stressz vajon mi? Ha szeretsz vajon mi?

 

Gyerekként – még jóval a VH (Vészhelyzet) előtt -  utáltam az ünnepeket. Ahogy megtehettem, döntöttem és inkább útra keltem, sem mint otthon maradtam volna a nagy napokon. És mert értelmetlennek találtam a vendégsereg előtti és utáni nagytakarítást, a permanens mosogatást, a boltba rohangálást elfelejtett alapanyagokért mégsem ezekben a (gyerek)munkákban fáradtam ki, hanem az asztalnál ülve. Már az első fogásnál feszülten fészkelődtem vajon mi történik aznap az asztal felett? Ki kit üt meg övön alul nyolcnapon belül vagy túl gyógyuló  beszólással vagy fordítja  fel a nyugodt kanálcsapkodást egy-egy szemrehányásba oltott érzelmi cunamiáradattal. Állandó riadókészültségben voltam a ritkán látott  családtagjaim között, bár tudtam, hogy a játszmák nem nekem szólnak, érzelmileg mégis valamelyik fél felé elköteleződtem, akár gyerek, akár felnőtt az ember lánya.

 

A Vészhelyzet  több évada lement már, amikor egy ismerős kardiológus azt mondta a reklámblokk alatt, hogy a nagyünnepek, a szabadságok utolsó napjai  és a hétfők a legzsúfoltabbak az osztályán. A családi események ugyanis több feszültséggel járnak a szervezet fizikai igénybevételében, mint egy átlagos munkanap. Nahát! Tényleg?!  Hát hogy hogy  nem lepődtem meg ezen a tudományos megállapításon! A stressz, mondta az teszi tönkre az embereket!

 

De ki tudja mi a stressz? Az, aki panaszkodik, aki dohányzik, aki megbetegszik, aki fejét elvesztve szerelmes  vagy aki naponta kockáztat? Vajon tudja-e a méz, hogy édes, a patak, hogy vizes? Tudja –e az ember, aki hetente megy orvosához, gyógyszerészéhez nyugtatóért, fájdalomcsillapítóért és altatóért hogy mi a baja? Megmondja-e kezelőorvosam, hogy egy fülig szerelmesnek is ugyanolyan magas a vérnyomása, mint egy üzletvezetőnek a nyitási projekt kellős közepén.

 

Azt, mondják a stressz urbanizáció betegség. Annak ellenére tartják annak, hogy a környezet által kiváltott szervezet fiziológai folyamatának megváltozásáról elsőként  Selye János fogalmazott meg kutatatási eredményt, írta le és vázolta hatásait, és ő azt állította , hogy a stressz az élet elkerülhetetlen motorja,  egy beépített mechanizmus az életben maradáshoz. Tehát a stresz egy szükséges plusz.  De akkor ebbe miért kell belehalni?!

 

A stressz nem betegség, hanem egy környezeti változásra adott testi reakciós folyamat elindítója, ami krónikussá válhat. Az állandósult pszichés  nyomás alatt a szervezet kilendül nyugalmi állapotából és az immunszabályozó rendszereket felborítja, ez a minőségi romlás tesz mindenkit nyitottá betegségekre, megfertőződésekre. A szervezet tűrőképessége az ilyen koncentrált, gyorsan váltakozó események alkalmával nem tudja feldolgozni a szervezet megváltozott reakcióit.

Aki tehát stresszes, vagy stresszesnek tartanak, az nem beteg csak nem tudja kezelni a körülötte lévő, kialakult élethelyzetet. Kifutott otthonról hozott ötleteiből vagy  talán az időből, elpunnyadt a Tv előtt és az élet kicsit elszaladt mellette. Felszedett néhány kiló pluszt vagy elveszette akit szeretett.  

Mint ahogy a fennálló  helyzet sem öröktől fogva létezett, a stresszes idő  előtt is vélhetően kiegyensúlyozottan, boldogan,  nyugalomban élte életét, mert meg voltak hozzá a szükséges ismeretei.

Az új helyzetet is lehet kezelni!  Ha a  tanulási folyamat révén képessé válunk felismerni, hogy az  egészség érdekében személyiség vagy környezetváltozásra van szükség ne hezitáljunk.

Tudnunk kell, hogy környezetünk sokkal megváltozathatóbb, mint hinnénk. A legtöbb ember olyan barátokat és olyan  foglalkozást választ , hogy azok összhangban legyen egyéniségével. Ha úgy érezzük, ez most nem így van akkor vizsgáljuk meg életünket, hogy hol lehet saját kedvünkre alakítani a környezetünket, használjuk bölcsességünket és kérjünk segítséget hozzá.

Sok frappáns családi sorozat lement már a csatornákon, mikor rájöttem a családi eseményeket  eltüntetni nem tudom, de nem is akarom. Megbeszéltük, hogy nem tesszük ki egymást a ritkánlátás ünnepélyességének,  az azzal járó megfelelni vágyásnak. A nagycsaládot meghagyjuk a különleges alkalmaknak, de mi havonta találkozunk, mindig másnál. 

Mindenki képességei,mindenki lehetőségi szerint.  És ez így is van jól.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Első látásra

 

Szerelem első látásra? Sokan kételkednek benne pedig az első négy perc, azt mondják, ez határozza meg  személyes benyomásainkat és kapcsolataink sorsát. Ebben a mindent eldöntő négy percben kimondott szó, megjelenés és összhatás alapján alkotunk véleményt és hozunk döntést sokszor egy életre: randevún, állásinterjún és csak úgy döntéseinknél általában. Ennek ellenére sokan nem mérik fel az első lehetőség adta felelőséget, mert azt hiszik másodszor majd könnyebb lesz. Pedig ritkán és keveseknek  adatik meg az a  második esély.

Mégis mire elegendő ez az átlagos négy perc? Mik azok a paraméterek, amelyekkel  egy potenciális partnernek készülnie kell a jól összeállított ajánlata mellé? Mik azok a szükségeses pluszok, amelyek összesítése alapján négy perc alatt elköteleződésre bírja, a magát racionális gazdasági szereplőnek tartó döntéshozót? Vajon a döntés  minden szereplője tisztában van azzal, hogy a kölcsönös  elköteleződés milyen kényesen húzódik meg a szimpátia és a bizalom határvonala mentén és ezek vajon  miért lesznek  apróbetűs lábjegyzetek közé rejtve  a szerződésekben?

Tudják-e ,  hogy a kemény munkával felépített és működtetett vállalkozásunkra, szolgáltatásunkra  minden hangosan reklamáló ügyfél, barát mögött további  24 néma, csendesen fortyogó de szintén elégedetlen vendég, haver  áll, aki ha  nem is panaszkodik nekünk , de kb másik 8 emberrel osztja meg negatív tapasztalatát rólunk.

És ha a fortyogók tudják, képesek–e, akarnak-e  visszajelezni nekünk,  dolgoznak –e azon, hogy nekünk velünk együtt adjanak választ a felmerült  problémákra, arra hogy a közös  piacunkról minden egyes  némán kikullogó,   elégedetlen ügyfelünk mihamarabb visszatérjen hozzánk.  És ha igen sikerül-e a közös stratégiaépítés mellett együtt  „legendás„ szolgáltatóvá válniuk? Van-e árunk, önértékünk, amit nem csak rombolni lehet, de felépíteni is?

 

Mindanynian piacokról élünk. A húspiactól, a lakás, autó és házasság piacán egyaránt  szolgáltatások sorát vesszük igénybe és kínáljuk. A szolgáltatás nem egy krumpli. A szolgáltatás, az önérték  egy láthatatlan és komplex termék. Ahogy egy megbízható tudással megkomponált   ételsor, a tiszta teríték az életet is széppé teszi és visszavonzza  a vendéget, úgy kell művészien szépíteni saját életünket is.  

Azt hiszik felesleges beruházás? Túl drága?
Piackutatók azt találták, hogy az emberek általában  négyszer gyakrabban váltanak szolgáltatót nem a megfelelő szolgáltatás minősége miatt az emberek, mintsem  a szolgáltatás ára miatt.  Akkor mire várnak?

A piacokon nem csak hogy sokan vannak, de már azok is  szép számmal sorakoznak, akik tudják  kitől és mit akarnak letenni az asztalra 120%-ban. Vajon a már meglévő kritikus tömeg , miért nem kommunikálja kellő hatékonysággal  elvárásait?  Hogy a kereslet és a kínálat egyaránt elmozduljon   a „muszáj- piactól  a lehetséges” piacokon fellelhető  igények felé.

A ma embere már rég  nem a hiánygazdaságra alapozza elvárásait, minőségi és választékos  szolgáltatást  akar, gyors és  figyelmes kiszolgálást, azonnali vissazjelzéseket vár el on line. Aktívabb a neten, mint a való életben.
 

 

Kiszélesített, tanulással  megszerzett ismereteinket a régi  utakat könnyebbé tehetik és a felszabaduló energiát érdemes újra befektetni, semmint veszni hagyni. Ugyanis ha a szabadon maradt kapacitásunkat engedjük  új kihívások felé kacsingatni, akkor ne lepődjünk meg magunkon.  

Mert lehet, hogy a régóta ismert hely, egy régi ötlet, közeli személy kerül  új megvilágításba, mert adtunk esélyt arra, hogy  új oldaláról ismerjük meg.

Estek már szerelembe első látásra? És másodikra?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

 

 

Barátfüle, vagy amit akartok

Víz a híd alatt –
tükörkép a hullámon
sosem ugyanaz.

Hatévesen lett egy húgom. Tesó lettem és dada. Féltékeny anyatigris.  A látogatók télvíz idején banánt hoztak és őszibarackot- amikor a kubai narancs is csak a reklámban volt-, sütiket és komatálat, és mindenki csak őrá volt kíváncsi. Vagy legalábbis azt mondták.  Aztán jöttek a hétköznapok és a valóság. Egy anya nem tud  két gyereknek anyja és apja is lenni egyszerre.  A menzanélküli, kulcsos nyáriszünetek a  hétvégén  előre lefőzött, melegíthető ételekből álltak. Nem volt kivel egyeztetni munkamegosztást és nem volt még mikro sem. Álmosan megírt kockás cetlik voltak és csók anyu reggelire. Minden baromira egyhangú lett szerdára. Bár néha át lehetett menni a mamához egy egy  jobb ebéd reményében, de azért mégis jobb volt a szomszédokkal bandázni a kert végében.

Már vagy 9 éves lehettem, amikor meguntam a várakozást és a vágyakozást a hétvégi új és friss ízekre. Nem volt net, sem gasztroblog, viszont a bolt előtt mindig meg lehetett tudni ki mit főz szerdára, péntekre vagy karácsonyra. Szinglik voltak ők 70 évesen. Özvegyek már vagy 30 éve. Rántott leveseken éltek egyszerű életet és svábul mákos nudliról beszélgettek. Rövidnadrágban álldogálva a  úgy hangzott minden szó, mint valami agymosás. Gondoltam ha ilyen egyszerű róla beszélni én is főzök egyet meglepetésként. Biztos nagyszerű lesz a nudli és lekváros derelye,  micsoda fusion cuisine!

Így hát  krumplit főztem héjában és kanalaztam a zsírt a gyúródeszkára. Szállt a liszt, törtek a tojások, ragadt a massza. És Horváth Ilona is, mert az alapokat kihagyva  azonnal  214. oldalon kezdtem. Már az elején rájöttem, hogy  elcsesztem. A megadott súlyokat nem mértem, és ami előttem van az, egyáltalán  nem hasonlít ahhoz,  amiből kockákat lehetne hasítani. Arra emlékeztem valahonnan, valakitől  – a kisgyerek sok helyen csendben eláll -hogy a tészta akkor jó ha elválik a táltól és a kéztől. Még gyúrni kell, még több liszt kell. Ököllel vertem a nagy masszát mire gyúrni lehetett. Sírtam az izgalomtól, mert már idő volt. A nudlik egy kisgyerek tökélyével gyúródtak, a derelyéket  meg az éhség tömte meg lekvárral. Már csak a víz próbája volt hátra. A fazekat nem értem fel, kétszer kellett székre állni és a csapptól a tűzhelyig magamra borítottam a vizet, szerencsére még hidegen.

Már csak fél óra volt hátra. Gyorsan megterítettem, hogy legyen kés villa az asztalon, szalvéta, pohár a megfelelő oldalon és porcukor. Napközisek büszkesége!  A könyv megírta ugyan hogy addig kell  főzni míg fel nem jönnek  a víz tetejére, de időt nem. Egy –kettő és már sorban láttam felbukkanni  a kis nudlikat.Arcom az izgalomtól, kezem az égésektől volt piros, elkészült az első remekművem, konyha úszott, ruhám ragadt, lelkem dagadt, szemem csillogott Nektek csináltam!

A teszt időszak azzal fejeződött be, hogy félig főtt tésztákat rágtunk egy darabig, ünnepélyesen majd sírva fakadva kiborítottam az összes tésztát a kukába. Volt hiszti és sírás. A csalódás és csapkodás. nagy volt. Nagyon haragudtam a könyvre, hogy nem írják meg mikor jó valami és hogyan kell helyrehozni azt, ami elromlott. Miért minden tökéletes a könyvben és miért vannak hibák az életben? Mindenki tökéletes? Hogy csinálják ezt a felnőttek? A nagy panaszkodásban aztán kiderült mi volt főzésem oka. Utána többször volt más étel az asztalon és én sem adtam fel. Például a tökfőzelékemre tesóm a mai napig emlékszik.