Szeretve lenni

Nagymamám mindent kilóra mér. Amennyi az agyonisten, annyi a fogadjisten. Nem szeret tartozni senkinek. Még a sót is megadja másnap. Minden kiadásnál fizikai fájdalmat érez, mintha a fogát húznák. Talált 10 forintért viszont a betegágyból is lehajol. Nagyapám, ellentétben vele, a nagyvonalúság mintapéldánya volt. Ha maradt 2 forintja kettőt azonnal szétosztott a zenészeknek, 2-re meg hitelt kért magának, amit a cimborákkal költött  el. Addig jó, míg adhatsz – mondta.

Adni jó! Adni kell! Figyelmet magunkból, törődést másoknak, osztozni mindazon, amit kaptunk mondják a nagybetűs könyvek és az íratlan szabályok. Hogy miért? Azt mindenki maga tudja: talán jó pontért, egy mosolyért, túlvilági üdvözülésért, félelemből,  megfelelni vágyásból. Erre nevelnek már gyerekként otthon, iskolában, úton-útfélen. Szidást kapunk és haragot, sértődést és dacot, hisztit ha nem teljesítjük időben és kilóra az elvárt penzumot.

Nincs ez másképp a szerelemben sem. Szerelmesek leszünk egy pillanat alatt két szép szembe, illatba, humorba mit sem törődve azzal, hogy viszonzásra talál-e érzelmünk vagy sem. Szeretjük az érzést, hogy adhatunk végre. Imádjuk szeretetünkkel elhalmozni, ajnározzuk, dédelgetjük, hadd dúskáljon örömünkben. Mi vagyunk az erősek. Egyoldalú szerelmünk mindent kibír -egy darabig. Aztán, mint a kártyavár összeomlik. Maga alá temet a visszahulló érzelem cunami.

Tudunk –e kapni, szeretve elfogadni? Hogyan legyünk jók önmagunkhoz bűntudat nélkül?

Mi van olyankor, amikor azt sem jó, ha szerelmünk viszont szeret. Mi van, ha a másik oldalon, nekünk adnak, felénk fordulnak figyelemmel? Vannak, akik teljesen kiborulnak attól, hogy ha  érdek nélkül kapnak. Mit akar tőlem ez az ember? Biztos viccel! Belőlem ne csináljon bolondot!  

És aztán jönnek a féltékenységi rohamokkal fűszerezett bizonyítási próbák, a nem érdemellek meg, túl jó vagy hozzám szövegek. Paradox ódon mégis azt várjuk, hogy  kívülről támogasson a gyenge érvű ember. Legyen a másik szava az egyetlen kapaszkodó, mert belül nincs meg a támasz.

A bűntudat egy félelem. A bűntudat az állandó védekezés érzése. Harcolj vagy menekülj parancsa szorongássá válik belül, valós veszélyek hiányában. Tud-e gondolkodni, érezni, töltekezni, az aki  Don Quijote módjára szélmalomharcot vív, aki állandóan kétoldalon harcol: belül magával és kívül az emberekkel és az elemekkel.

Vajon nekik honnan, miből lesz energiájuk? A cukorbetegség, a daganatok és pajzsmirigy ugyanolyan tüneteket produkálnak, mint a depresszió és a szorongás. A fájdalomcsillapítók üzletága pedig erre a jókora piacra épül: a szervezet állandó készenlétének  biztosítására, nehogy lelepleződjünk. Nehogy kiderüljön szeretetre vágyó, olykor kedves lények vagyunk. Mert akkor sebezhetőekké válunk és  akkor jaj  legyőzötteknek.

Dübörög a rábeszélő gép, már a reklám is moralizál, harsognak az ünnepi szlogenek. Nem nehéz felcukkolni, azt ami mindig elől van. Készenlétben állnak az irracionális félelmek és a lelkiismeretfurdalások. A bűntudatból eredő bizonytalansági csapdák, hogy nem vagyok elég jó (anya, apa, testvér, barát, feleség, férj), nem vagyok méltó ( tanár, munkatárs, adományozó, állampolgár), nem vagyok elég szép és értékes (nő, férfi,szerető) a másik számára.  A nem vagyok szerethető érzést megválthatjuk-e egy plazmatévével? Újabb ultramodern zajgép karácsonyra elég drága ahhoz, hogy jó legyen egész évre. Be lehet osztani jövőre is?

A bűntudat, a szorongás olyankor a leghevesebb, amikor nincs igazán valós alapja. Tanult folyamat, nevelés kérdése. A szorongó emberek akkor legbátrabbak, amikor saját életüket mentik, vagy esetleg másét, kilépve régi kereteikből, a hagyományos megfelelni akarásból.

Dolgozni kell belül rajta, hogy helyes énképpel tudjunk elfogadni azt, amit kapunk, mert megérdemeljük.

Egy rendszer annyira erős csak, amekkora a leggyengébb láncszem teherbíró képessége. Tudsz szeretni bolondulásig? Tudsz elfogadni?

Nálad hol feszül a szeretetlánc?
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték

Csillag születik

Azt mondják, hogy mindannyian egyediek vagyunk. Egy  külön világ. Azt, is mondják, hogy mi emberek vagyunk a világ közepe. A napra lehet nézni, de ránk nem. A holdudvarunkat szeretjük népesen tartani, hogy  galaxisunkban saját, válogatott kis csillagaink ragyogjanak le ránk. A fényévekre lévő állócsillagok tündöklését és a hullócsillagok bukását könnyen felejtjük, de ha a galaxisaink versengésbe kezdenek, na olyankor tör ki igazán a csillagok háborúja. Olyankor a baljós árnyak beborítanak minden, eginkább a józan észt. És amikor csillagpor hull  elénk, már fel sem ismerjük régi szépségét, és ritkaságát, mert ragaszkodunk korábbi fényes képeinkhez. 

„Tehetséges gyerek” mondják arról, aki szorgalmasan dolgozik. „Szerencsés csillagzat alatt született”, vélik arról, aki sikereket ér el szakmájában. „Sokra viheti még, ha van hozzá esze”, tartják a tapasztalt szeműek. Koraérett. Őstehetség.

Szerencse vagy szorgalom? Megfelelő gének, esetleg inspiráló környezet kell ahhoz, hogy tehetséges oldal megfelelő gondozásban részesüljön és időben kiteljesedjen?

Lewis Terman, aki a zsenik kutatására áldozta idejét az első világháborúban, abból a gondolatból indult ki, hogy a megfelelő, 120 feletti IQ-val már egyenes út vezet a társadalmi sikerekhez. Az élet azonban nem igazolta kutatásait. Az általa IQ, testsúly, egészségi állapot szerint kiválogatott fiatalok közül senki nem jutott el a Nobel- díjig. Viszont, azok, akik nem mentek át a kutató által felállított szűrőn, ketten is Nobel –díjat kaptak.

Az elkeseredett Terman arra következtetésre jutott, hogy egyetlen dolog számít a sikernél: a családi háttér. A sikereseknek tartott fiatalok ugyanis többnyire közép és felsőosztálybeliek voltak, akiket a családja arra tanít, hogy csakis a legjobb arcát mutassák a világnak. Az alacsonyabb társadalmi helyzetből származó fiatalok között senki nem tudott szerencsét próbálni, mert esélyük sem volt.  Nem volt, aki kellően felkészítse őket a képmutató világra.

Ki a tehetséges? Lehetséges-e, hogy valaki egyik napról a másikra kimagaslóan teljesítő legyen? És hogy egy életen át?  Életünkbe bárhogy is vágyunk rá, valahogy sehova nem fér bele a hétköznapiság  kategóriája. A „vajon kire ütött ez a gyerek kérdést”, hol szégyenkezve, hol büszkén és többször  teszik  fel azokban a családokban, ahol a gyerek figyelmet kíván. A családok többsége  úgy gondolja, hogy az igazi megoldást keresse meg más, vállalja fel más ennek terhét.  Az egyedi, az elütő gondolkodás és viselkedés kezelését sok család azonnal tanárok és szakemberek kezébe teszi le, mert úgy gondolják, hogy a gyereknek több kell, mint amit nyújtani tudnak.  

Azt mondják, nincs jó vagy  rossz diák, csak rossz tanár van.

Az önmagát beteljesítő jóslat, Robert K.Merton által vált igazolt ténnyé az oktatásban. Azok a pedagógusok, akinek azt mondták, hogy a jövő tehetségeit nevelik, azok sokkal türelmesebbek és segítőkészebbek voltak, mint azok, akik nem kaptak instrukciókat diákjaik jövőjét illetően. Így azok a fiatalok, akik nagyobb támogatást kaptak sokkal inkább voltak sikeresek a későbbiekben, mint azok, akinél hiányzott a támogató légkör.

A zseniség formáit vizsgáló Galenson szerint a fiatalkorban teljességében megnyilvánuló zseni (pl. Picasso) ritkán bocsátkozik nyíltszíni tapasztalásokba és felfedezésekbe. Jellemzően határozott elképzelése van arról, mit akar elérni és azt végre is hajtja. Míg a korán kezdő, de későn érő típus éppen a fordítottja: az ő megközelítése kísérleti jellegű, s hosszú időszakokon át tökéletesíti művészetét.

Galenson gondolatából, hogy a kreativitásnak két típusa van – a konceptuális és a kísérletező típus –, számos fontos következmény következik. Például az, hogy néha minden későn beérő művészre kései kezdőként gondolunk. A hosszasan elhúzódó művészi entrée-nek a művész számára kellemetlenül hangzó tanulsága pedig az, hogy a nagy teljesítményhez vezető úton a későn érő művész a bukott művészre emlékeztet.

Ne próbáld! Tedd! Vagy ne tedd! De ne "próbáld"! mondja  Yoda mester. Ne ad fel, ne kezd el majd csak szilveszterkor, és ne ígérd, hogy majd egyszer újra megpróbálod. Tarts ki szándékaid mellett! A  tehetség és elköteleződés mellett a szorgalom ugyanannyira fontos tényező a sikerhez vezető úton. Daniel Levitin szerint 10 ezer óra gyakorlással bármiben el lehet érni a mesteri szintet, persze nem magára hagyva, önmagára támaszkodva. Kellenek a speciális programok, képzések.

Valaki élete végéig keresi  a megfelelő mestert. Keresi az iskolát önmagához. Persze az élet a legnagyobb tanítómester. Vicces egy ember, aki szeret játszani. Előtűnik Jedi lovag,  Yoda mester, vagy akár egy kungfu szerzetes képében is. De mi hajlamosak vagyunk elsétálni mellettük, miközben igazi iskolára vágyunk és más fényesebb csillagát bámuljuk, mert olyanok akarunk lenni, mint ők.

A tiszta égbolton tisztán ragyognak a fények. Felhős időben nehezebb megtalálni az utat hozzájuk. Gondoljunk a gyerekre, a következő receptre, az új virágos kertre, a következő uticélra. Már csillog is a szem, már mosolyog az arc ugye?

Most van, az amikor a Te  csillagod születik. Ki bábáskodik melletted?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték

Apró kis hazugságok

Kétféle ember létezik, az egyik, aki mindig megmondja amit gondol, a másiknak pedig vannak barátai. Elég ha visszaemlékszünk korai meséinkre, rájövünk, hogy igazmondó juhász élete  sem fenékig tejfel. Az örökös igazmondással nem jár együtt a szerencse. Sőt, még egy király sem viseli jól a kritikát, hiába  meztelen.

Az angol kutatók szerint  legtöbbször önzésből hazudunk. Ha új helyre, ismerősök, munkatársak közé kerülünk még jó,  hogy inkább az előnyösebb oldalunkat mutatjuk. És az ez még akkor is így van, ha nem is igazán tartjuk nagyra a társaságot. Színház a világ, mindnyájan színészek vagyunk benne. Igyekszünk minél vonzóbb és csábítóbb ajánlatot adni a másiknak, azért hogy minél többen megvegyék az általunk ígért szépséget. De aki megveszi, az már meg is eszi. Bármennyire is szépítjük a dolgot a kapcsolatainkban elejtett hazugságok többsége önző hazugság.

Bár a hazugságok között van ártalmatlan hazugság és ártó is, indítékukat tekintve mindvégig önmagunk szimpatikussá tétele a legfőbb cél. Persze a vágy is, hogy elkerljük az ezzel járó  büntetést vagy szemrehányást, de nem baj ha mindeközben valami  előnyhöz is jutunk lsd. spekuláció művészete, bár egy jó állás megszerzése érdekében megszépített képesség már nemcsak az ambíciónkat mutatja, ha lelepleződünk.

További kutatások alapján az derült ki, hogy a hazugságok csupán egynegyede önzetlen. Az önzetlen hazugságok ugyanis külön kategóriát képvislenek,  mert ilyenkor nem önmagunkat, hanem mást védünk. Hasznunk nem származik belőle, de a kegyes hazugsággal akár földi üdvösséget is nyerhetünk. Amikor az orvos kíméletből nem mondja el a teljes igazságot, akkor felmerül az etikai kérdés, másrészt utólag sem fordítható vissza már a folyamat. A feloldozás és oldás reménye sokat segíthet mások továbblépésében és fejlődésében.  Ha,  megtudjuk, hogy csalja a barátunk a házastársát nem jelenti azt, hogy azonnal az igazság kardjával rontunk segítségére a helyzet megoldásában. A konfliktusok okozta további viharfelhők elkerülése érdekében inkább harapunk a szánkba, csakhogy csituljanak körülöttünk a kedélyek. 

Mindenki hazudik, füllent, lódit, nypmja a dumát: kortól és nemtől függetlenül napi kapcsolatainkban átlag kétszer derül ki, hogy nem mondunk igazat. Minél fiatalabb valaki annál nagyobb az esélye, hogy rajtakapják, de ez sem tántorítja el a továbbiakban kegyes füllentéstől. A hazugság ugyanis tanulható és gyakorlással egyre jobban elsajátítható folyamat. Már a 3 éves gyerekek is képesek arra, hogy örömet mímeljenek egy nem kívánt ajándékért, sem hogy megbántsák közeli családtagjaikat. Az édesség mindent visz.

Az emberek többsége szereti ábrándosan ártatlannak feltüntetni magát, úgy hogy nem tud hazudni, de ennek ellenére sikerrel tudja leplezni a hazugságot.

A valóság azonban ennél fájdalmasabb. Sokkal jobban hazudunk, mint gondoljuk. Bár vannak átlátszó hazugságok, mégis kevesebbszer okoznak drámát, mint azt ezek után elvárnánk.

A nők vagy férfiak hazudnak gyakrabban? Nyilván mindenki a másikra mutogat. Pedig egy amerikai  kísérletben arra jutottak, hogy a hazugságok számát tekintve nincs különbség a két nem között. A viszont nők gyakrabban élnek az önzetlen hazugság eszközével, mint a férfiak, hogy kedvezőbb színben tűnjenek fel.  A hazugságok elviselésének különbsége ugyanis  a bűntudat nagysága között  mérhető. A nők inkább hajlamosabbak a bűntudatra és ez riasztja őket  vissza a gyakoribb hazugságban. Ha pedig egy nőnek hazudnak, azt a kapcsolat beszennyezéseként élik meg és negítvan viszonyul a tetthez, nehezebben bocsájt meg, mint egy férfi. 

Ismeretlennek könnyebben hazudunk, de hál istennek látványosan csökken a hazugság szintje és foka a párkapcsolatokban. Bár a randevúzás kezdetén szereti itt is legkedvezőbb színben feltüntetni magát mindkét fél, a férfiak előnyben! a párkapcsolat intenzitásával viszont minimálisra csökken a hazugság mértéke, ami egyenes arányban áll a másik kiismerésével. Az érzelmi reakciók megismerése ugyanis sokkal jobban veszélyezteti a lebukást, mint idegenek előtt. Persze olyan kapcsolatok is vannak, ahol már ezt  sem hánytorgatják a látszat kedvéért.

Az, hogy ezek után miért olyan alacsony a hazugságok napvilágra kerülésének száma az inkább a következmények számbavételével és azok súlyosságával van összefüggésben. Ha szájára vesz a falu vagy ha pellengérre állítanak egy időben nem elvégzett feladatért sokat veszítünk korábban megszerzett presztízsünkből. Az emberek inkább választják a békés tudatlanságot, semmint a hogy olyan helyzetekbe kerüljenek, amelyből csak szakítás vagy  nyílt összetűzés a kivezető út.

A kölcsönös hazugságok hálójában maradnak meg barátaink, házastársunk vagy fontosabb munkahelyi kapcsolatunk. A tét nagy.

Megéri hazudni?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Férfi bőrönddel

Ha az apám nem egy kofferral, szó nélkül lépett volna le házasságának első évében, azt mondanám, nem érdekelnek a bőröndök. Nem izgat a színük, formájuk, márkájuk, gyártójuk, szaguk de még a záruk sem. Pedig hát! A családi sztoriban elégszer hangzott el az ominózus "üres a bőrönd helye" délután ahhoz, hogy sokáig egyáltalán ne vegyek utazásaimhoz bőröndöt és ne tároljam csomagjaimat a szekrény tetején. Ágy alatt, gardróbban, kamrában igen- szekrény tetején soha. Ingáztam, utaztam sokat busszal, stoppal, vonattal, repülőn de többnyire hátizsákkal a hátamon.

Két ország között félúton megállni jó dolog, és így volt azon a májuson is. Kora nyár, nyitott ablakkal és őszinte várakozásokkal. Aztán álmodtam, azt álmodtam, hogy  egy férfi áll az ajtómban. Barna, nagy bőrönddel, buta csatokkal összefogva. Annyira ronda volt és annyira életszerű, hogy felébredtem. Bőrönd itt? És ilyen randa! Na ne! Ültem az ágyban és puffogtam, hogy mi dolgom van ilyen nyamvadt, ódivatú táskájú emberrel? Hát hülye vagyok én, hogy beengedek egy ilyen embert az álmomba, és különben is miért keltett fel?

Teltek a napok, múltak a hetek és mások is jöttek, utaztak errefelé. Ismerkedünk, tehát vagyunk. Mire jó a Szimpla, a Szóda? Mire jó a nyár? Megbeszéltük egy idetévedt idegennel, hogy másnap elszökünk az aszfaltból, el egy levendulaillatú szigetre. Kérdezte addig nálam maradhat –e a csomagja? Persze miért ne! Majd kicsit később ott állt az ajtóban egy nagy, csatos, ronda, barna nálánál kétszerannyiéves bőrönddel. Ő kinn állt az ajtóban, bennem meg csak kavarogtak a gondolatok a sorrenden és azon, hogy „mit csináljak mostantól egy férfival, akinek egy ilyen ronda bőröndje van?" Nem illett hozzá, mert nem az övé volt. Nem volt hiteles nekem.

Az élet egy utazás. Na ja, úton lenni boldogság, megérkezni halál.  De az sem mindegy, hogy  mivel utazunk. Mi van a csomagunkban bekészítve, egyáltalán saját csomaggal, örökölttel vagy kölcsönkérttel utazunk. Súlykorláttal vagy túlpakoltan tartunk jövőnk felé.  Van, aki a hitelkártyára esküszik és Rómában, mint a rómaiak elv szerint él. Van, aki komótosan készülődik az utazása előtt, listát ír, ke-be újra csomagol, beszerez, mindenre gondol-biztosít. Van, aki bedobál, kifelejt, duplázik vagy elhagy, de szuvenírokkal és emléktárgyakkal biztosítja a csomagjának stabilitását. Amennyi ki, annyit vissza bele.

Mindenki hoz magával valamit a múltból, mindenkinek van valami elvámolnivalója, csak azt a határátlépést, bibelődést a csomagokkal, azt szeretné megúszni a továbblépésnél. A kérdezősködést, kutatást a használt zoknik, az elcsent térképek és szállodai emlékek  között. Otthon akar lenni a világban, de a kérdések elől még betakargatja magát egy útiplédbe. Hátha betakarva, puhán tud átsikalani egyik világból a másikba, akár falakon át.

Mióta bevezették az utazás kellékeinek maximalizálását lett egy  1,499  x1,194x1,715 méretű, nem szép, nem márkás, csak praktikus gurulósom.  Együtt utazunk,  néha hosszan időzve, nézelődve terminálokban és várótermekben, hogy csatlakazzunk.


Te hány kilós csomaggal utazol?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

 

Próbálj meg lazítani

Mosolyogj! Pihenj!Ünnepelj! Felejtsd el! Próbálj meg lazítani!- szólnak az ismerősök, családtagok empatikus(nak vélt) instrukciói, annak ellenére, hogy látják ha megfeszül az ember, akkor sem fog hülyén vigyorogni, elégedetten pihenni és legyintve felejteni. Pláne most. Pláne nem, ha csak  azon a következő feladaton jár agya?! Hogyan lazítson, ha minden idegszálával azon van, hogy megoldódjon az előtte tornyosuló kérdés?!  Ha hajtja a cél, sürgeti az idő?! 

Sokan úgy gondolják, hogy ha gyorsul az iram, akkor érdemes csak felvenni a ritmust, mert aki lemarad az kimarad. A versenyben lévők aztán már minden lehetőséget megragadnak ahhoz, hogy egymást inspirálva, extra erőforrásokat igénybe véve bizonyítsanak- többnyire egymásnak. Isten hozott a versenyszférában! A profik, bármennyire túlhajszoltaknak is érzik magukat, tovább dolgoznak azon, hogy további  tartalékaik növelése mellett még jobbak legyenek. Azt, hogy bírja-e az izom túlterhelést, elviseli-e a szervezet a túlórákat, az  egyáltalán nem kérdés. És egyszer csak jön az ólmos fáradtság,  közbeszól egy apró betegség vagy baleset, jó esetben egy hosszú felépülés.

Aki komolyan veszi a sportot, az tudja, hogy a rendszeres edzés megköveteli a bemelegítést. Sokszor fontosabb munka az izmok megnyújtása és azok folyamatos terhelésének felvezetése, mint a teljesítmény. Bár sokan ezt szeretik kihagyni, átugorni, megrövidíteni.  A hagyományos edzésmódszerek az izmok túlterhelésével, a fizikai képesség végső határáig dolgoztatják az izmokat annak érdekében, hogy a felépülési folyamat aktivizálódjon. A terhelés növelése azonban egyre hosszabb felépülési időt vesz igénybe, mert a szervezet ahogy és ahol tud védekezik, hogy elkerülje az újabb túlterhelést. Az izomláz fájdalma a rádolgozással csökken, de a rosszul végzett feladatok visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el, sérüléseket okoznak. Mint mindenben, a szervezetben is, elérkezik az a pont, amikor a hosszabb és a keményebb edzések már nem hoznak eredményt. A túlórában megdolgozott eredmények nem érnek annyit, mint amennyit elvártunk és sőt még a korábbi teljesítmény is látványosan csökken.

Lance Amstrong kerékpáros hatszor nyert Tour de France címet 1990-től folyamatosan, viszont 2004-re az egyre jobban  megnyújtott edzéstervei  egyre kevésbé vitték sikerre teljesítményét. Amstrong  hosszú órákon át megszállottan tekert a hőn áhított díj érdekében. Bár 6 díjjal a háta mögött a kerékpárosok sztárja volt, eredményei ellenére nem bírt kiszállni. Hererákkal kezelték, majd dacolva betegségével továbbra is versenybabérokért szállt nyeregbe, indult maratoni futásokon.

Nem tudta feladni. Volt egy álma, meg akarta szerezni egy újabb maillot jaune-t, egy újabb sárga trikót. Felismerte viszont, hogy betegsége és korábbi életében szerezett tapasztalatai már kevesek az újbóli starthoz, ezért segítségért fordult, hogy segítőjével együttdolgozva teljesen átszabják addigi felkészülési programját.

Chris Carmichael lett Amstrong felkészítője, aki maga is kerékpáros volt, de súlyos balesete után felhagyott a versenyzéssel. Combtöréséből való felépülése alatt egyes edzéstechnikák és elméleti módszerek iránt kezdett érdeklődni: autodidakta módon kezdte kutatni azt, hogy hogyan növelhetők a kerékpárosok felépülésének esélye és azok teljesítménye.  Amstronggal több fronton kezdtek együtt dolgozni. Nemcsak tizedmásodperecek lefaragásán dolgoztak hónapokat, de újra kellett gondolniuk a kerékpáros teljesítmény képletét, amiben az erő a pedálokra ható nyomatékot, a sebesség, pedig a lábak gyorsaságát jelenti. 

A kérdés mindvégig előttük lebegett, lehet-e a kerékpárban  még nagyobb teljesítményt kevesebb erővel elérni? Működik-e az a kerékpárosnál, ami az  aikidoban?


Sok idő elemzése után Carmichael a specifikusság hiányát okolta kudarcaikért.  Ezért az edzéseiket pontosabb célok kitűzésével igyekezett még hatékonyabbá tenni. A program során Amstrongnak a korábbi 6 órás eredményeit, sikerült 4 óra alatt teljesíteni.  Kiderült,  hogy a korábbi 2 órával több edzés csak fáradtságot okoz és hosszabb pihenési időt igényel- vagyis kifejezetten erőpocsékolás a versenyző számára. Carmichael az új stratégiát az abba kell hagyni stratégiának neveztek el, amit egy  Mit Ne! lista összeállításával kezdtek. Azzal, hogy Amstrong edzője (coach-a) javaslatára  több dolgot  abbahagyott, nagyobb teljesítményre volt képes már a  verseny előtt is. Az edzéstervet folytatva végül rekordot döntve  sorozatban hetedszerre is megnyerte a Tour de France-ot, úgy hogy közben betegsége tudatában volt.

A csökkenés elve akkor lehet igazán hatásos a mindennapokban, amikor már-már túlzásokra vagyunk hajlamosak, ha túl sokszor feszülünk meg a vágyott, vagy muszáj  cél elérése érdekében. Minél jobban erőlködünk, annál jobban kapkodunk, de azzal is csak telik az idő és fogy az energia. A Mit Ne! lista összeállításának célja nem a mindenáron történő csökkentés, hanem az optimalizálás. Az egyenletes és kiegyensúlyozott terhelés ugyanis nem okoz megerőltetést a szervezetnek, hanem isnpirál és további lehetőségek felé nyit.


Jó ha megértjük,  nem mindig van szükség drasztikus csökkenésre, a Mit Ne! lista nem arra való, hogy kiiktassuk magunkat eddigi életünkből, terveinkből céljainkból. A Mit Ne! listával csak egy kis időt adunk magunknak a fellélegzéshez. Sokszor elég néhány apró dologban változtatni,  nem baj ha akad egy kis áramszünet, amiben lehetőség van végiggondolni, hogy mit nem szeretne csinálni a jövőben.


Van valami a NEM listádon?


Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

A hetedik

„E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!...A hetedik te magad légy!”

Azt írja az újság, hogy tegnap óta hét milliárd földlakó él e bolygón. Amikor 12 évvel ezelőtt 6 milliárdról adtak hírt, már akkor is elcsodálkoztam a mennyiségen, nem gondolva bele a miértbe és a hogyanba,  de ez a felgyorsított iram őszintén meglep. Azt mondják mostanában, hogy  csak az első milliárdot nehéz megszerezni. Biztos így volt ez a népszaporulattal is. A Föld lakossága ugyanis egész történelmét felvonultatva csak az 1800–as évek körül lépte át a lélektani egymilliárd főt, vagyis valahogy Káintól Geotheig ért a sor akkor.  Az elmúlt 50 évben viszont már duplázunk: hárommilliárdról hétmilliárdra nőtt a bolygó lakosainak száma.1950-ben az átlag életkor a nyugati világban még csak 50 év volt, mára már 77 a várható évek száma. És hol van ez még az oly vágyott 120-tól?!

Egykor ideje volt a születésnek és ideje volt a meghalásnak. Gyerekként olyan családba kerültem, ahol a születés hozzátartozott a mindennapokhoz. Ómama, nemcsak arról volt híres a faluban, hogy kiváló tortákat sütött és hogy a borbély volt a férje, de arról is, hogy 1930-tól 1957-ig majdnem mindenki nála született. Szülésznő és bába volt, önálló egzisztenciával. Félő tisztelet övezte őt élete végéig.  Nem könnyű időszakban látta el feladatát, de éjjel-nappal készenlétben állt. Megbízható és lelkiismeretes, tisztaságban alapos, adminisztrációban  precíz asszony volt.  Kis naplóiban szálkás betűkkel rótta a szülő asszonyok nevét, címét és korát, a gyerekek súlyát és nemét, hogy élt–e vagy holt volt az újszülött. A születés és a halál kéz a kézben jártak akkor is, de a szülői fájdalmak ellenére nem volt ellensége. Nem vonták kétségbe tudását és a természet törvényét.  Amíg tehette segített, sebet kötött, köldököt tisztított, krémeket főzött, tanította az anyákat olyan kérdésekben, amit csak asszonyi fülekre tartoztak.  82 évesen még biztos kézzel lukasztotta ki a fülét a 3 hónapos húgomnak, miközben anyám majd elájult az ősrégi kütyük látványától. Szerettem. Mikor kórházba került akkor önfeláldozóan megosztottam vele ropimat és még a fruttimból is hagytam az ágyán. Hálásan mosolygott. Büszke voltam rá, hogy 2 nap múlva a tornácon állt felöltözve, és akkor mindenkinek elújságoltam, hogy Ómamát  én gyógyítottam meg - a ropimmal. De a hiúságnak ára van. Csúnya és nehéz leckét adtak fel egy hét múlva, mert  nem értettem miért ment el örökre, ha már egyszer itthon volt? Persze most már tudom. Otthon akart meghalni, ágyban párnák közt, méltóságban, felkészülten, mindenkitől elköszönve.Tudta a dolgát, régóta mondogatta, hogy hol van a félve őrzött fekete ruha és a félretett a pénz a papnak.

Ma már csak kétségek vannak. Magáról az  életről is, a halálról meg egyáltalán  nem is beszélünk, mert amire nincsenek szavak, az nincs. És ahogy nincs ideje a gyásznak úgy nincs idő az újrakezdéshez sem. Míg folyamatosan tagadjuk meg a halált egyre  hosszabban élünk, abban a hitben, hogy egyszer majd végérvényesen sikerül kicselezni éber figyelmét.

Néha arra gondolok, hogy akik itt vannak, akikkel együtt  vagyunk itt a Földön valamiért visszajöttünk ide, mert akkor vagy most (sem) csináltunk meg néhány fontos dolgot életünkben. Minél gyorsabban nő a lélekszám, annál több a visszatérő lélek, a befejezetlen élet. Vajon hanyadikok vagyunk most? Talán a hetedikek, akiknek végre megadatott az esély, hogy mi magunk legyünk? De honnan lehet ezt megtudni?

Az élet iskolája nem könnyű hely, ilyen kérdésekre sem ad egyszerűen választ. Itt már nem számít,  hogy vizsgáin elbukunk vagy megbukunk. Ahogy Woody Allan és Steve Jobs  munkásságára sem diploma tette fel a koronát, hanem sokkal inkább a felismerés, hogy nem élünk örökké.  

„Senki sem akar meghalni. Még azok az emberek sem akik minden bizonnyal a mennybe kerülnek, ők sem akarnak meghalni hogy feljussanak. És mégis a halál az egy olyan sors, amin mindannyian osztozunk. Senkit sem fog ez a sors elkerülni. És ez úgy jó ahogy van, ahogyan lennie kell, mert valószínűleg a halál az élet legjobb találmánya. Ez az életnek egy helyettese, a változáshoz. Elteszi a régit, hogy helyet csináljon az újnak.”

Félretetted már a régit? 

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.