A gyógyult beteg

„Könnyebb komolyan gondolni, mint tenni érte.” Dr House

Mindennek vége van egyszer, az egészség sem duracell nyuszi, lemerül néha a rendszer. Persze sunyin, este jelentkezik a kórós álmosság, a láz és a tompa fülfájás. Utóbbi teljesen testidegen reakció, ezért is inkább, bízatom magam, szakemberre bízom a diagnózist, nem a zoknis sóra. Esti óra lévén ambuláns szakorvosi rendelés a cél. Helyi lakosként előreküldenek a málócsempéjű folyosón, az ügyeletes majd érkezik, mondják és magamrahagynak a lázban. A kongó ürességben egy negyvenes égő világít, néhány papucs csattog már csak álmosan. Hogy másfél órát ültem a tök sötétben nem zavart, mantráztam, hogy jó lesz majd. Jöttek még többek, de azok talán már az UFÓk voltak, mert zöld ruhában, emberi alakban, széttaposott klumpában, fémes, hideg csövekkel érkeztek. Álmosak, türelmetlenek és hangosak voltak, fülön keresztül támadtak. Nézték, látták, kenték- vágták a rutint. Jó lesz nem kell félni,  ha valami van akkor majd menjek vissza. Hagytak elmenni, de jó! Csak a 40-es körte világított tovább álmomban is, amikor elaludtam.

Biztos tudok valamit, mert úgy akadt, nem lett jobb. Vissza kellett mennem az UFO-khoz. Megyek csendesen a málócsempéjű folyosón és gondoltam, hogy csak a szerencse vak meg én. Mindenki más bámulja a másikat. Szerencse, hogy  macskacsipával sem látok többet, mint 2 nappal korábban a sötétben. Reggel 9-től ülök és várok fél egyig sokadmagammal fegyelmezetten a padon. A várakozók száma nem változik, a hangulatom viszont nagyon.  Egyre nyomottabban és feszültebben figyelem az eseményeket. Perverz vagyok? Bizonyosságot akarok, így hát maradok, de már köhögök.

Napra akarok menni! Nem akarok több gégemetszetest hallgatni, nem akarok több szövettani eredményt megvárni, nem akarok lázrózsás gyerekeket nézni. Nem, nem, nem! Beszélgetni nyomulós, unatkozó falucsávójával meg végképp nem!  Közben nézem a fül -orr- gégészet összes létező orvosának mindenórás felvonulását. Akár a prágai Óratoronyban, itt is megkondulnak az orvosi fülhallgatók, amikor  megjelenik a Sztár, a Nyúzött, a Név a szakmában, a Jovális nagyanyó, a Pályakezdő, a Ősbizalmatlan, a Kiégett. Eközben  egyetlen egyszer sem tudtam meg, hogy ki  aznap az ügyeletes. Mindenki smúzolt, végigvonult, konstatált. Behívta a privátbeteget, az ismerőst, a borítékost. Az újonnan érkezők csak szigorú ápolónői szűrön keresztül juthatnak el Nagyfehérnyi magasságba, tenyérnyi zöld sincsen szabadon.

A folyosói reputációban elsuttogtak alapján, aznap délelőtt minden orvos minimum háromszor műtött már, és mindeközben átlag óránként kétszer jelent meg a folyosón, ahol betegeket fogadott- ugyanabban a ruhában, cipőben. Nesze neked sterilitás! Lehet, hogy sok Klinikát vagy Vészhelyzetet néztem, de mikor mosakodnak be? Tényleg mindig átöltöznek? Hol van itt a projekt szemlélet? Ez nem elsősorban pénz kérdése lenne, hanem figyelemé és fegyelemé, utána lesz belőle megtakarított idő és pénz. Vagy nem is műtenek csak Facebookozni járnak fel az orvosiba?  Ennyi felesleges rohangálást, ennyi fejvesztett iramot ritkán láttam.  Jól van.  5 és fél órám telt el a középkori folyosón, ha itt nem megy tovább, akkor megyek a körzeti orvoshoz. Három éve nem látott, csak ad valamit. Négytől fél hatig ismét egy váróteremben ülők. Izzadtan, elhízottan, ebédbüdösen, köhög mellettem  az  egész Hetedik kerület, influenza járvány után. Néha szellőztetünk. Sor nem halad. Nyugodt délután van, gyógyszerírás van, mamik mesélnek, vény bentmarad, kuncogás, visszamennek. Végre bejutok, 7 óra alatt begyakoroltam, egyszuflával elmondom az anamnézist. Mutatom honnan jövök. Rámnéz Dr. G. Gy. és enerváltan  közli: mivel felülbíráltam orvosi jogkörét nem ír ki, menjek oda ahonnan jöttem. 80 másodpercig voltam bent.  Ez volt az a pont, amikor végkép elszakadt a cérna. A flegmaság, a gőg, az értelmetlen rendszer együtt utcán toporzékoló óvodást csinált belőlem pillanatok alatt.  Aznap másodszor.

Talán amíg az UFOknál jártam átírták volna hippokrateszi esküt, vagy valamilyen személyes ok folytán az Ipadon írt új alkotmány, egyik apróbetűs részébe került bele, hogy nem részesülök orvosi ellátásban, miközben fizetésem és minden jövedelmem 60%-át közterhekre fizetem be?

S mert hülye vagyok, másnap felszerelkezve egésznapos élelemmel, vízzel és újsággal megint végigülök  5 órát. Onnan, ahonnan elindultam, azért, hogy ha másért nem végre megtudjam  agydaganatom van vagy csak valami a fülemmel. Az gyógyult. És a szemem? Ja, hát ahhoz a szemészetre kellene mennie. Ad beutalót? Nem, menjen a körzetihez. Ön szerint ez a kettő nem függ össze? Nem tudja, ő fül- orr- gégész, nem szemész. Értem, biztos hiányzott, amikor a szemekről adtak elő az orvosin. Ismét 5 percet kaptam a rendszertől, és megint egy falba ütköztem. Szerencsére eszembe jutott a szomszédos pszichiátria és már nem őrjöngtem látványosan a környéken.

Napos oldalon sétáltam haza,  miközben számoltam.  2 nap szabim alatt, mert nem lettem végül kiírva, összesen 13 órát ültem orvosi várókban, ahol összesen 10 perc alatt láttak el sértődötten valamivel. 13 óra várakozás után sem tudtam meg mitől fáj a mai napig a fülem, mitől gyulladt be a szemem és miért vagyok lázas, ha orvosilag nincs semmi bajom? A szemcsepp mindent kibír.

Ha a 2 napos szabadságom alatt magasan letojom az orvosi protokollt ( bár így is megsértettem a Dr. G.GY háziorvosi íratlan szabályát, mert nem hozzá mentem előbb. De sajnos ő hétfőn délelőtt kedden délután rendel, a fülem meg hétfőn este kezdett el fájni, nem az ő rendelési órájában). Szóval, ha mindezdiő alatt a könyvtárban ültem volna, aludtam volna, a Normafán bolyongtam volna, vagy napoztam volna a Bambi teraszán kávéval, sörrel és sajtos szendviccsel, akkor is többet tettem volna saját magam egészségéért, mint azzal, ahogy ebbe az abnormális rendszerbe próbáltam belepréselni magam feleslegesen!

Az, hogy az egészségpénztár csak mészárszéki beavatkozásokat és csonkításokat finanszíroz nagyon szomorú. Hogy alul vannak az orvosok (a tanárok, szociális munkások)  fizetve nagyon szomorú. Hogy vannak betegjogi képviselők, de nincs joga a testéhez a betegnek szomorú. Kérdezel, de nincs válasz. Gyerekes. Az a legszomorúbb, hogy ez az egész rendszer egészségtelen. Ha ugyanis arra alapozza fennállását, működését és jövőjét, hogy abszolút betegeket generáljon, akkor nem egészségügyről beszélünk. Az ideális beteg ugyanis ebben a rendszerben még egészséges- vagy éppen meghalt. A többiekkel meg nem tud mit kezdeni. Nem tudunk egymásról semmit.

A test nem hazudik, mondja táncos Agnes de Mille, és én ezt nagyon könnyen elfelejtettem! Pedig csak törődést, kényeztetést, figyelmet, akartam. Talán időt magamra. Fájdalmat nem!  Miközben önmagamat megerőszakolva mástól vártam a törődést, a kényeztetést és a figyelmet,  a testem  előbb jelzett, mint az agyam. Azt jelezte, hogy anyukám, csúnyán feladtad a hit kérédését! Így jelezte, hogy itt az ideje hogy visszatérni a saját kapszulámba, megtalálni azokat a folyamatokat, amiért inkább zöld utat adtam egy betegségnek, semmint a hitnek és a tettnek. Süket vagyok?! Hát nem akarom meghallani a szót, nem akarom meglátni, azt ami bennem és előttem van?  Vakuljak meg, hát ennyire egyértelmű?! Másban a szálkát, magamban a gerendát sem?!
Aljas dolog a fájdalom, szemét dolog nyígni, de leginkább az a felismerés fájó, hogy magammal néha kíméletlen vagyok. Take it easy!

Ezek után,  Te ugye jól vagy?

Támogatta a Seniagroup

Mr Darcy magyar hangja

Mr. Darcy sármos, jóképű, egyedülálló ember. Gazdag. Kiváló pozíciója van, rendszeres jövedelemmel. Megbecsült tagja a társadalomnak, mintapéldány. Modorosan nyers, a sznobizmus kétlábon járó megtestesítője. A lányos anyák álma.

Hát valahogy ezzel kezdődik Jane Austen története 200 évvel ezelőtti vidéki Angliában. Ez az a történet, ahol a kedves mama jó időben próbálja becserkészni a társaság legelőkelőbb partiját lánya(i) számára. Azt a nagymenőt, akit mindenhol cinizmussal vádolnak, mert ettől az egész kényelmetlen protokolláris izéből nagyon elege van. Aki, látványosan felül akar kerekedni az elvárásoknak, olyan magasra, ahol már nem kötik rabigába a konvenciók. Titokban segít, de közben elérhetetlen. Küzd harcol, de névtelen marad.

Elizabeth Bennet, Bridget Jones, vagy egy lány valahol, eközben az elérhető, igaz szerelmet keresi, azt a sírig tartót, amikről a nagy könyvekben írnak és amit aztán az önsegítőkönyvekben analizálnak. Mert mindenki megérdemli. Nem kellenek neki sem házasságközvetítők sem házassági ajánlatok, megérzéseiben bízik. „Döbbenetes mennyi pénz és idő takarítható meg a találkák világában, ha gondosan odafigyelünk a részletekre. Itt egy fehér zokni, ott egy piros nadrágtartó, egy szürke papucscipő, egy szvasztika, gyakran ennyiből is tudható, hogy nem érdemes telefonszámokat írogatni és költséges villásreggelik cechjeit állni, mert úgyse lesz belőle befutó.” Büszkeség és balítélet, jaj! Máris kezdődik adráma, sírás és sóvárgás, éles odamondások, majd kínos félreértések. Míg szerencsére végül mégis megtörténik a csoda. A karótnyelt Mr. Darcy bevállalja, hogy beleszeretett a pöffeszkedő családosok, hülye kérdései elől menekülő lányba. Annak a nőnek a lányába, akitől rosszul van. De őt úgy szereti, ahogy van, olyannak amilyen.

De mit tehet az, akit láthatatlan, néma a fogadalmak kötnek? Mit tehet az, akit az önámító elvárások elől való menekülés hajt? Mit tehet az, aki a tagadás korlátai irányatnak. A jaj, csak olyat ne parancs! Mit tehetnek azok, akik bennragadtak a "boldognak látszunk egyedül a 30-40 évesen is" csapdájába? Akik nem akartak azonosulni eleikkel, a családi hagyományokkal? Akik, másképpen akarták élni az életet, de közben üressé váltak a megrajzolt keretek? Mi van akkor, ha ebbe a szépen egynemű vákuumba, a vicc kedvéért, mert hát élet már csak ilyen - mégis bacsap egyszer Ámor nyila?! Mit tesz két, saját csapdájában élő, vergődő ember? Van-e kiút onnan? Vagy mindkét fél saját hiedelemrendszerének csapdájában mereng végérvényesen? Felrúgható-e egyetlen vallomással egy önmagunkkal vívott többéves játszma? Igen? Nem! Hogyan lesz egyből kettő? Hogyan lehet elhinni, hogy az egy meg egy sokszor kettőnél jóval többet ér?

Sz. azt mondta, hogy ő nem akar szerelmes lenni. Nyálas körök és iszonyat unalmas időpocsékolás. Ő csajozni akar punktum. Ebben akar kiteljesedni. Valaki bloggol, számítógépes játékokat játszik, ő csajozni akar. A bibi az, hogy a csajok meg mást akarnak. Ő élni akar bele a nagyvilágba elvégre egészséges, ivarérett ember, miközben a kislányok ráakaszkodnak. Iszonyat unalmasak. Egy kaptafára készül a sminkjük, mindenkin ugyanaz a ruha! Ez bölcsész, ez világutazó, az meg teljesen őrült! Olvasni nem olvasnak, bulikba járnak és metarészegre isszák magukat. „Hol ismerkedik kedves Sz.?” „Hát ott, ahova a magam fajták járnak koktélbárokba, elegáns pubokba, lounge ez a javából.”

Azt mondja elolvasott rengeteg könyvet az udvarlásról, külön irodalmi jegyzéke van, pontról pontra tud már mindent. Járt protokollra, táncórákra és borvacsorákra. Az üzleti etikettet is most tanulja a nagyfőnökétől, aki látta, hogy akar, így bevette a bulizásba. „Jó lesz még a networkinghez”. Ha mosolyog ott a pont, ha előre köszön, minden foga megvan már a telefonszám is megvan. Tud szépeket mondani a bárpultnál, tudja kinek mit rendeljen, melyik a csajozós duma és kinél mennyit ér. Mindig látja, mikor izgul, mikor szégyenlős a lány. És hát tud táncolni –tadám, tádám siker a hálószobáig! Játszani kell velük, mint macska az egérrel. Hiába mondja meg, hogy ennyi volt aranyom, nem hiszik el. Szóval Sz ., mint mondja nem akar rabigát, nem akar kapcsolatot. Mert, ami volt az is dög unalmas volt, egyszerű és szürke. Az elején még szerette a lányt, egy iskolába jártak, de aztán már csak nyűg volt miatta hazajárni. Inkább lekopott. Mindig kifogásokat talált miért nem ment haza a hétvégén. „Nem hülye a lány, vette a dörgést.”

De most itt van L., a táncórás párja, akit eddig észre sem vett, persze jó csaj, mert a külső azért fontos. Gyakorolni kellett vele többet, mint mással, mert nem ment a lánynak. Mindig megakadt egy résznél, a salsánál meg nem jó a merevség. Csakis saját maga miatt kérte, hogy gyakoroljanak órán kívül, mert nem akart leégni mások előtt, mert ő Mr. Perfekt! Aztán amikor tizedszerre is eljárták a lépéseket, megint hibázott és megbotlott a lány, akkor ő megtartotta. A szemébe nézett és ott abban a pillanatban elolvadt. Cserébe még ötször eltáncoltatta a lépéseket. Nem akarta, hogy észrevegye, hogy valami megváltozott benne. A következő órán csak L-ről hallgattam, L. így L. úgy, és hogy L. nem akar kapcsolatot, mert elég rossz volt neki az utolsó. Örül, hogy fent van Pesten és nem kell az anyja elvárásai szerint annak a dagadt disznónak jópofizni, mert azt nézte ki neki az anyja. Mert azok már oviban építettek neki egy kétszintes házat, meg van egy rozzant kocsija, de még most is az anyjával lakik. Hát akkor itt az alkalom, hogy küzdjön valakiért. „Nem fogok” mondta Sz. majd a következő alkalommal újabb hódításaival kezdte a találkozót, ezek csak olyan öntuningok mondta. „Kellenek a visszajelzések”. „Miért L. nem ad visszajelzést?” „L. nem tud semmit erről!” „Gondolja, hogy valóban nem tud semmit? „ L. –lel keményen gyakorolnak, mert a tánctáborban ők tanítják be ezt a számot. Nem éghetnek le. Mondta már L-nek 2 lépés között, hogy szép? Udvarolt neki, ahogy a nagykönyvben meg van írva? „Nem, neki nem, mert félek, hogy visszautasít. L. nem akar kapcsolatot”- mondta. „Ön sem. Mert ugye ezzel indított már az elején. Most mégis itt téblábolunk,ittvan a szerelem, izzad a tenyere.” „Igen, de a haverok is mondták, hogy fél év és mindegyik ugyanolyan lesz, slampos, hisztis és követelőző. Nem értékeli magát, tőlem vár visszajelzést és igazolást az életére.” „Szóval a haverok?” „ De mi a bizonyíték a fentiekre L-nél? Slampos? Hisztis? Követelőzik most is?” „Nem, de nem bízik magában. Mindig hibázik, és téveszt.”

Itt állunk meg. Nem tovább. Dolgozunk a családi mintán, a barátok jónak tartott tanácsain. Azon, hogy Mark Darcy magyar hangja magára találjon. Hogy felismerje mennyi mindent pakolt egy elfelejteni kívánt rossz állapotra, ami végül mindent beárnyékol, aminek  árnyékában lát mindent.

Hiába volt nyerő, mindig vesztes állapotba ringatta magát. Győznie kellett, ezért a legkisebb ellenállás felé haladt mindig, de a nyereményeket nem tartotta meg. Könnyen jött könnyen megy. Sz. elhiszi, hogy a tankönyvek sablonos szövegein , a protokollon kívül is van élet. Mr. Darcy is egy hús vér ember, az intimitás túlélhető és megélhető állapot. Rénszarvasos kötött pulóverben virítani a családi rendezvényeken pedig van amikor kimondottan menő.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.


Idézet: Helen Fielding Bridget Jones naplója Európa Könyvkiadó Budapest 1999. 22. oldal

Négy nap, három kívánság

Azok egyike voltam, aki a városban maradt a hosszúhétvége alatt. Utólag is azt kell  mondanom,hogy döbbenetesen üres volt a város. Sem az ünnepi hotel ajánlatok, sem a megrendelt turistabuszok nem marasztalták sokáig az idelátogatókat. Négy nap a városban. Ilyenkor jó kicsit játszani. Azt játszani, hogy turista vagyok saját utcámban. Felveszem a napszemüveget és nem ugyanazt látom hallom, amit mindig és mást látok, mást hallok, mint máskor. Játszom, outsidernek lenni, kívülállónak, parnevünek vagy idegennek.

Az első nap azt gondoltam, hogy megteszem, amit megkövetel a haza. Pirosra festettem a körmeimet, felvettem a zöld sálamat, de a haza érdeklődés hiányában nem vett tudomást erről. Sem  másokról sem, sem  arról a részről, ahol álltam. A napos oldalról. Hiába dúdoltam az always look at-et magamban, miközben „mocskos zsidók”-at skandálták a túl oldalról. Sokan voltunk, de kevesen ahhoz, hogy megtudjam ki és miért jött erre az oldalra. Rendőrök között téblábolva a legtöbbet, amit tehettünk: fagyit ettünk és örültünk a becsatlakozóknak, régen látott ismerősöknek.

Rá kellett jönnöm, hogy sajnos az éles tavaszi fények nem a legkedvezőbbek Budapestnek. Nem takarják fák lombjai a koszos homlokzatokat, nincsenek parkoló autók, amik eltakarják az úthibákat. Nincsenek virágok az ablakban, teraszok a nagy kapualjak alatt. Bezárt bejáratok vannak, leszakadt redőnyök vannak, bezárt üzletek vannak. Sebhelyek vannak, amiket az elhanyagolt külső csak tovább erősít.

Persze volt mit csinálnom, mert ha biológiailag nem is, de családi minta alapján, determinálva vagyok egy alapos tavaszi nagytakarításra.  Akkor mossál ablakot, amikor a szomszéd is- szomszéd néni múlt héten állt az ablakban. Hadd lássa, te sem vagy más.  Függönyök és takarók megfáradtak a hosszú tél alatt, de a mosógép is megadta magát az örökkévalónak. Nem bírta tovább a szuflát. Megérdemelt jutalmáról álmodozhat majd egy roncshalmaz kellős közepén, miközben én dührohamomat próbálom csitítani. Szent Patrick napja van, hát miért ne lépjen életbe a híres Murphy törvény romoljon el, aminek el kell romolnia?!Tudták, hogy élnek írek Budapesten? Tudták, hogy mivel színesítik a várost? New York-i nagy felvonulás után 3 éve Budapesten is van Szt Patrick napi felvonulás. Beöltöznek mindenféle zöldbe és megmutatják magukat a világnak, viccesen, mókásan, összetartóan.

Miközben saját kaspóimba kevésbé érzékeny, értsd éjszakai fagyot toleráló növények után kutattam,  azon izgultam, hogy egyben tűzoltóságállóak is lesznek-e? Mit mond a balkonládákra az illetékes? Felvonulók kérték, fát ültetni többet ér! Underground kertészkedés Avan't Garden akcióban. Területrendezés kicsiben. Mert hát végül is mire várunk?

Mi történik akkor, ha valami elromlik?  Javítunk vagy cserélünk? Nézzük meg, hogy mit lehet tenni. Ha valaminek megfordíthatatlanul vége jobb nem energiát pazarolni rá. Ha valamit meg lehet javítani, akkor javítsuk meg, mielőtt végleg lemondanánk róla. A Belváros főtere kertészek és takarítók munkája mellett is szemetes. Találkoznak itt gördeszkások, sakkozók, kosarasok, petangozók, töltenek itt órákat hajléktalanok és randevúzók is és hát néha mi is itt piknikezünk a nyári fűben. Öten hat zsák szemetet szedtünk össze: párizsis tasaktól, a pelenkán át a széttört üvegekig. Biztos nagy buli volt errefelé, de senki nem kérdezte meg ki vagyunk és mit csinálunk. Felajánlani sem ajánlotta fel senki, hogy esetleg beszállna hatodiknak… Zavartan szedelőzködtek, padokról vagy csak értetlenül bámultak.  Eközben három gyümölcsfával bővült a tér, amiért felelősek lettünk. Úgy a fákért, mint a térért…

Hazafelé is a napos oldalon mentem, mikor egy hölgy megkérdezte angolul merre van a Bazilika és a Zsinagóga.  Ja persze gondoltam most, hogy felelős vagyok a körtefáért, már nem vagyok turista. Aztán kérdezett még valamit szecessziós házakról, de mondtam neki inkább elkísérem, hadd mutassam meg neki azt, amink van és közben halljam az ő storyját, hadd tudjam ő mi szél hozta erre.

Ahogy végigmentünk az utcákon és tereken, elmondta, hogy Brüsszelből jött, az unió képviselője, 5-kor megy a vonat vissza. A hivatalos programok után felkerekedett a Nemzeti Múzeumba, „micsoda iszonyat szenvedés van abban az állandó  kiállításban összerakva”- mondta. „Úgy tűnik, mintha itt mindenki szenvedne, holott ittvannak ezek a gyönyörű épületek, amelyek azt mutatják  pénzből, érzelemből nem volt hiány,  tudásnak sem kevésbé. Miért vannak így lelakva az épületek?„  „Miért üresek a mellékutcák?” „Sötétek? Ugyan már! Nem gondolom, hogy micsoda belvárosi piacot lehetne ide szervezni hétvégén?” „Milyen hangulatos lenne!” „Miért kérnek pénzt, hogy bemenjek a templomokba ( Zsinagóga 2600.- , Bazilika 200.-)? Nem arról panaszkodik az egyház, hogy nincsenek aktív tagjai?” Mentem mellette és hallgattam kérdéseit. Kérdezte, tudom-e, hogy megvonják a pénzügyi támogatást, hogy magára marad források nélkül az ország. Pökkhendiek vagyunk az Eu-val és nem együttműködőek, miközben ezrek távoznak az országból. Hát igen. Kérdezni, rátapintani a lényegre csak egy outsider, kívülálló, parnevü vagy idegen tud igazán. Úgy, hogy az ott legyen.

Ha már bent voltunk a Bazilikában – a becsületkassza előtt őrt állónak kellett bemutatni, hogy vigyázat nem csalok, pénz van a kezembe azt dobom be –, akkor legyen három kívánságom. Minden új templomba látogatáskor lehet kérni. Ezt a „szokást” ír barátomtól építettem be hiedelemrendszerembe, ilyen nagyvonalúságot! Hogy Ő nemcsak büntet, ver, számonkér, hanem kérni is lehet Tőle? Megdumálni, hogy figyu ez van ezt szeretném?! Ezt a lazaságot is csak egy külföldi isten engedheti meg magának!   

De az mindig meglep, hogy mennyire nehéz három kívánságot megfogalmazni. lsd öreghalász és az aranyhal. Lehet, hogy olyanokat kérünk, amik hülyeségek? Lehet, hogy a kérések nem is a mi kéréseink? Lehet, hogy azért fogalmazódnak idegenül, mert túlontúl csak magunkról szólnak? Túl individualisták vagyunk? Csak a saját javunkra gondolunk a másikra nem? Ott álltam néztem a lángokat és azt gondoltam, hogy jó lenne egyszerre egy szekeret húzni, egy jó irányba potyautasok nélkül. Megnézni meddig megy. A kollektív tudat, a társadalmi felelősségvállalás vállalati jolly joker varázsszavak. Míg az önkéntesség és az adakozás egyéni szinten a névtelenségtől az érdektelenségig terjed.

Nézzünk már magunkra egy kicsit távolabbról! Nem kell szenvedni attól, ha a téma az utcán hever, fel is lehet venni!

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték

Tavaszi szél

Úgy érzem tavasz típus vagyok. Vannak, akik téli, nyári vagy ősz típusúaknak vallják magukat, de én kimondottan tavaszinak érzem magam. Februárban, ahogy lassan a Ráktérítő felé fordulnak a Nap sugarai, úgy változnak meg napról- napra a reggeli fények.  A levegő egyik napról a másikra mély földszaggal telik meg és ha megérzem ezt az illatot, akkor végem van. Szagot kapok,  mint egy kopó. Az agyamtól a lábamig olvad a felszín,  táncolnak a szarkalábak és végtelenül boldog az amigdalám. Ilyenkor fújhat jeges szél, eshet méteres hó, én igazi véglényként tudom, nem lehet már visszafordítani azt, ami elkezdődött. Itt az idő!

Mert a tavaszi szél vizet áraszt megmozdít, felbolygat végérvényesen. Ahogy az apály és dagály tudja, mikor van napi ritmusának ideje, ahogy a mag megérzi mikor kezdjen a föld mélyén, több hónapos várakozás után csírázni, ahogy a nőstény lazacok  is elindulnak árral szemben az ivóhelyeik felé, árral szemben,  úgy érzi meg  az emberi test is a maga idejét. A biológiai óra mindenkiben bent ketyeg, amíg él.  

Lét határozza meg a tudatot, vagy a tudat a létet? Ezen dúl a vita ezer éve, s mindegyik mellett ezer és egy érv sorakozik. Egyes elméletek szerint a környezet van hatással a tudatra. Ezt bizonyítandó felkészült városfejlesztők elindultak lehangoló szegénynegyedekbe, hogy a kátyús utakat, a repedezett padokat, kidőlt oszlopokat helyreállítsák az ottlakók gyönyörűségére. Az akció keretében elhordták az ottlakók  által felhalmozott szemetet, rendbe hozták a közvilágítást, a házakat újrafestették, előkerteket alakítottak ki virágokkal, cserjékkel  a házak elé, amelyek mellé padokat állítottak.  Csodás és gyökeres változást értek el az utcakép tekintetében. Azt gondolták, hogy innentől  minden megy, mint a karikacsapás! A helyiek majd folytatják a térrendezést és kiveszik részüket e csodás tisztaság fenntartásában, megnő az életkedvük, csökken a deprimált statisztikák száma az orvosoknál és nem kell évente renoválni. De mikor néhány év múlva  visszatértek a helyszínre,  a környék a pár éves képét mutatta nekik ismét. Minden hasonló volt, mint a felújítás előtt. Felgyűlt szeméthalom, koszos falak és kitört lámpák fogadta a tervezőket.  A kutatás kudarcát úgy foglalták össze, hogy a karbantartás és ápolás mellett hiányzott az emberek felkészítése, bevonása  az átalakításai folyamatba, elmaradt  jóidőben a nevelés és ellenőrzés.

A tudat erő. Egy olyan tér, ami erősen hat a környezetére. Nem mindegy, hogy elgazosodott, magára maradt parlag területről vagy termékeny talajról beszélünk. Egy amerikai gabonatermelő, aki minden évben megnyeri legszebb, legerősebb, legédesebb kukoricáival az országos versenyt, minden aratás után megosztja legjobb, drágán vett vetőmagjait a szomszédaival. Amikor az újságírók megkérdezték, normális-e, hogy ezzel gesztussal rontja a saját nyerési esélyeit, teljes nyugalommal mondta a riporternek, hogy neki az fontosabb, hogy mi kerül át hozzá a szomszédból, semmint, hogy mennyivel rontja az esélyeit azok jó termése. Neki ugyanis nem mindegy, hogy milyen minőségű kukorica porozhatja be az ő válogatott növényeit. Neki nem mindegy mi veszi körül, ezért tesz érte vagy ellene.  

A növények mellett az állatok is  rezonálnak egymásra,  mert minden madár társat választ.Ezek után ugye nem meglepő, hogy az ember milyen érzékeny lény? Hogy egyáltalán nem mindegy milyen hangon szólunk a másikhoz, van-e sapka rajta vagy sem, s egész napunk odalehet csak azért, mert ballábbal kelt fel valaki. Ha mások ilyen tükröt mutatnak nekünk, akkor miért  nehéz elhinni, hogy az önmagunkról alkotott képet is lehet csinosítani azáltal, hogy tanulunk érzelmeinkről, félelmeinkről és lehetőségeinkről? Hogy lehet tanulni azért, hogy ne szemetes, gazos terepen tébláboljunk, és ne hibás mintákat, gondolkodás nélkül, buta sablonokat másolva adjuk tovább az életet.

Hundertwasser szerint, aki nem becsüli a gyökereit, az nem értékeli a jövőjét sem. A mennyei paradicsom, mindig gyönyörűen ápolt kert képében jelenik meg. Miért kell túlvilági üdvözölésre várni ahhoz, amit ma is el lehet kezdeni? Amikor még tiszta lélekkel és erősen  annyi lehetőség van bennünk szunnyadva?  A coaching is egy olyan folyamat, amely segíthet abban, hogy aki erre vállalkozik, az megismerje  saját gyökereit, elágazó ösvényeit. Gyönyörű virágait. Olyan magokat kap útravalónak, amiket bármikor elvethet  kertjében, de bármikor adhat is belőle.

 "Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek."

Te kinél kertelsz?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték

A kutya, akit macskák neveltek

Egy nap új családtag érkezett a házhoz. Kicsi volt, csupasz és védtelen. A két macsek egyáltalán nem volt elájulva az újonnanjöttől. Rögtön bitorlónak könyvelték el és ingyenevőnek. Itt már mindenkinek megvolt a maga puha párnája, a legmagasabb polca, külön edénye erre is meg arra is. És most itt van ez a kis izé, „nézd már, hiszen még a szemét sem tudja nyitva tartani” és máris osztozkodni kell vele a konyhában! Legjobb, ha tudomásul sem veszik, döntöttek. Látványosan nélkülözték a család  társaságát. A legmagasabb polcokról becsukott szemmel, rezignáltan figyelték a  legújabb őrületet. Mert hát az volt, amilyen felhajtást ezek csaptak! Miért fontos, hogy most eszik-e, alszik-e, meg hogy összepisilte a folyosót ez a kis izé?! Úgy kell nekik! Gondolataikat nem titkolva süppedtek el és folyatatták a fotel mélyén a szunyókát. Aki normális, az nem aggat újabb gondot magára villogtatták szemüket egy-egy hangosabb jelentnél!  Itt van ez a két gyerek, visítanak reggeltől estig, húzzák a fülüket, farkukat, bajszukat, aludni sem hagyják őket, csak ha ovi van, akkor van valami nyugi. De ezek az emberek csak nem nyugodnak, össze akarják  boronálni őket ezzel a kis döggel! Na hiszen! Nem tudják, hogy mibe vágták a fejszéjüket! Hiába teszik melléjük a  harmadik kis tálat, meg a párnát, fújtak hangosan az üres tál felé!  Nyíg, nyüszít és összepisil mindent és még enni sem tud rendesen! Micsoda modor ez, állt fel a szőr a hátukon! Miközben a lazacos konzervet  nyaldosták rózsaszín nyelvükkel, rájöttek, hogy ez  a kis izé tényleg nem nyugszik, csúszik- mászik és bújuk, méghozzá hozzájuk! Egészen zavarbaejtő a figyelme, cserébe azért végül mélyen beledoromboltak a fülébe. Milyen édesen szuszog! nyávogtak szenvedélyesen hozzá. Mosakodás közben megbeszélték, az lesz a legjobb, ha elcsöndesedik minden, akkor körbevezetik és megtanítják a helyi szabályokra. Ki mikor és hol alszik, hol végezze a dolgát, és egyébként is mi tabu a házban. A macskák maguk is meglepődtek milyen kedélyesen teltek a napok ezek után. Minden nap új kaland volt, amibe egy  kis csetepaté is belefért. A kis izé meg egyre nagyobb lett. Tapintatos kis kedvenc, egy igazi családbarát kutya. Lovagoltak rajta a gyerekek, sétálni ment a gazdival, és a macsekokkal is jól elvolt. Tulajdonképpen csak az ő nyelvüket értette igazán. A parkban valami a nyávogó hangot adott ki, miközben fára akart mászni.Dorombolt jókedvében. Dühítette, hogy nem tud olyan kecsesen magasra ugrani, nem tud a polc tetején aludni. Egyre szomorúbb lett, búskomomor és étvágytalan. Nem játszott már és egyáltalán nem értette mi a baj vele, hiszen ő is csak olyan macska akar lenni, mint azok, akik felnevelték.

Szegény pára! Milyen rossz lehet ennek a kutyának! Valami nem stimmel. Sajnálkozunk mi is, pláne, hogy elég sokat nyávogunk akár kínunkban, akár unalmunkban.  Nyüszítünk, ha nem tudjuk, mit tegyünk. Pedig vágyunk rá, hogy megfeleljünk anyunak, apunak, a főnöknek, barátnak. Hiszen rendesen neveltek, babsugattak, tanítottak. De  mi van, ha a  mi szánkból nem úgy hangzik az ő igazuk? Ha mi, nem ők vagyunk? Mi van ha nem tudjuk ctrc ctrv –vel ugyanazt teljesíteni, amit mintában elénk tettek? Mi van, ha nem vagyunk rendmániások? Ha  társfüggők vagyunk? Ha nem vagyunk Terézanyuk?

Mi van akkor, ha azok a dolgok, amiket tanítottak mára már abszolút nem érvényesek? Mi van, ha a mostanában elvárt dolgokra még eddig nem volt példa? Ki született Iphonnal a kezében? És ugye nem mindenkinek az Értelmező Kéziszótár esett a fejére gyerekkorában? Hát nem! De cserébe kinevetjük az elsőbálozót, az izzadótenyerű  randira igyekvőt. Vicceket gyártunk az újgazdagokról, sztereotípiák mögé bújunk a külföldiek megismerése helyett.

De hát mi vagyok én,  ééén állat?! nyüszíthet fel most az olvasó.  Ha nem lenne oly sok és jelentős, az emberi viselkedést megmagyarázó tételnek állatkísérleten alapuló igazolása , akkor nem kezdtem volna bele a fenti történetbe. Az emberi viselkedés ugyanis nem választható el az evolúciótól és a tanulástól. Nem mindegy, hogy mit és kitől tanul az ember. Hogy egyáltalán tanul-e.

A pozitív pszichológia diadala szintén egy kutyákkal végzett kutatás történetével kezdődik. Az emberi tanult tehetetlenséget Martin Seligmanék állatkísérletben modellezték le elsőként, majd követték őket mások.  A kutyás kísérletekben egyrészt kiderült, hogy a kutyák (az emberhez hasonlóan) képesek   komplex érzelmek kifejezésére. Másrészt a kutyák, a tanulás során elsajátított érzelmeik, vagyis a tanult érzelmek, hosszútávon képesek befolyásolni a  viselkedést is. A kísérlet során bebizonyosodott, hogy a tehetetlenség igenis megtanult állapot.

A tanult tehetetlenség  megfogalmazása azért is jelentős lépés az emberi viselkedés kutatásában, mert az állapot fentartása  depresszió kialakulásához is elvezethet. A levertségnek és a depressziónak viszont sokkal súlyosabb egészségtani hatása is lehet a későbbiek folyamán. A kutatásban a tehetetlenséget megtanuló, saját sorsukon változtatni nem tudó kutyák, lassan napról napra élni nem akaró lényekké váltak.

Ha a tehetetlenség tanulható, akkor az ellentetje, vagyis az optimizmus is az. Azok a kutyák, amelyek a kutatás során megtanulták kontrollálni az életüket, vagy megtalálni a kontrollt az egyes helyzetben, azok a későbbiekben kevésbé voltak kitéve a körülmények okozta tehetetlenségnek, mint azok, akik ezt nem tanulták meg. A tanult optimizmus nem heuréka állapot,  nem egy permanens hetedik mennyország. De akit sokszori próbálkozás után végül elkap a flow, annak már megéri kísérletezni.

A hitelességre való törekedéstől és önmagunk elfogadásától nem szabad megriadni, és attól sem ha hangot kell adni saját véleményünkről. Nem szabad félni hallatni a hangunkat. Nyávogva megijedni  saját árnyékunktól. Ha a kontroll a  kezünkben van könnyen  belejövünk az önérdek helyes érvényesítésbe is, mint kis kutya az ugatásba. 

 Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték