Játszótéren nagy az élet, sej! Megyünk hintához, de ő nem hintázik, mert nincs kedve. Megyünk csúszdához, ő nem mászik fel, mert lehet, hogy piszkos lesz a szoknyája. Jól kezdődik. Lehuppanok a homokozóba, tegnapi maradék homoktorták társaságába, még vizes a homok mondom, lehet várat építeni és már túrom is a földet. Megsemmisítő megvetéssel vágja hozzám az unokahúgom: unatkozom! Hogy mivan?! Reggel 9 óra van és már unatkozik? De honnan ismeri ezt a szót, biztos, hogy jól használja egy négyéves? Ezt akarta mondani? Mondom neki, gyere építsünk a kisfiúval mélygarázst. Összefont karral, még mindig állva néz le rám és debiltagoltan szótagolja : U-N-A-T-K-O-Z-O-M. Postán valaki telefonál, és amíg a csekkekkel babrál és mindenki hallja, hogy nem akar hazamenni, mert unatkozik, menjenek el este valahova. Amíg építkeztünk, mondja a másik, olyan jó volt minden, aztán elkészült a ház és nem történik semmi, inkább elválunk, nem akarjuk egymás unott fejét továbbnézni. Pszichiátrián, gyomormosás után egymás mellett fekszik a huszonéves és a nyolcvanéves. Unatkoztak a négyfal között. A család nem érti mi történt, akik eljöttek mélyen hallgatnak a zavaros feketetea mellett.
A szépirodalomban csak a 19. századtól kezdtek unalomról írni. A mindennapok monotóniáját Gogol, Csehov, Ibsen és Agatha Christie a maga módján ábrázolta, azt hogyan lehet belehalni, ha valakinek ellopják spórolt pénzből vett köpönyegét, vagy ha letüsszenti a csinovnyikot a főnöke. Miss Marple is rendszeresen találkozik olyannal, amikor „Két asszony összezárva egy kis házban, halálos unalom körös-körül, a fő események: nagymosás... eldugult a lefolyó... ki kell kergetni a macskát... és hasonlók. Persze hogy hallgatódzott, persze hogy felbontogatott leveleket... mindenki ezt tenné.” Magyarázza karakterének kíváncsiságának hátterét olvasóinak az író.
A 20. századtól folyamatosan olyan gépeket találnak fel, olyan gépek után kutatnak, ami helyettünk oldja meg a dolgokat, amivel időt lehet spórolni, így egyre több szabadidőnk is. A helyettesítőgépek népes tábora lehetővé tette, hogy a heti mosás mindennapos legyen, a kenyérsütés egy éjszakai programra redukálódott, és a Pi kiszámításához sem kell 10 oldalas egyenletet levezetni, hogy felépítsünk egy hídat. A világot már 2 nap alatt is körbeutazhatjuk, nem kell hozzá nyolcvan nap.
A modern kor embereként rafinált pótcselekvések rendszerét építettük magunk köré szabadidőnk eltöltésére. Nem vesszük észre, de a rutinfeladatok és egyszerűsített megoldásokkal saját képességeinket csökkentjük le. Az alkotó munka helyett gépesítés és korszerűsítés cél. Robotpilóta üzemmódban élünk. Akkor és ott kezdődik el az úgynevezett unatkozás, amikor reflexek helyett racionális algoritmusokra hagyatkozunk. A mamutvadászat idején nem volt szabadidő, mert akár A vagy B tervvel is, de kellett hús a barlangba. A tv, az internet és az iphone idejében unatkozunk a családtagokkal, mert nem szórakoztatnak úgy, ahogy a barátok a közösségi oldalalakon. A családdal múlatjuk az időt, a barátokkal szórakozunk. Az unalom úgy tűnik nem a külvilág ingereitől függ.
A coachingban használt termosztát modell, ami az emberi képességek és reakciók hőfokát hivatott mérni, azt mutatja hogy az ember ugyanarra az akcióra ugyanazt a reakciót adja-e, mint a kapcsolatban korábban beállított érték. Sokan nem szeretik, ha valaki nem ugyanúgy reagál már a másikra, mint ahogy megszokta azt, ahogy megismerte, ahogy megszerette. A személyes kapcsolatok egyre kockázatossabbak, mert az állandóságnak nincs semmiféle biztosítéka. Ezért egyre többen vágyakoznak az érzelmi távolságtartásra, ahol meghatározható korlátok között tartható a kapcsolat milyensége, mondja az önimádat társadalmának embere.
Az ember tanul, akár tudatosan akár a szemet szemért elv alapján kapott ingerek alapján is. De akinek minden akciója új: az kiszámíthatatlan, aki képes mindig homlokegyenest mást reagálni: az veszélyes, aki pedig mindenre ugyanúgy reagál az pedig sajnos unalmas. Az állandóság és a változékonyság kényes egyensúlyát méri tehát a termosztátunk. Az ezerszer ismétlődő rutinfeladatok megkönnyítik az életet, viszont óriási lehetőséget adnak a kreativitást igénylő feladatokra való koncentrálásra.
A 70 –es években a Michigani Egyetem kutatói számos foglalkozási környezetben vizsgálták a személy és a környezet összefüggését, összeillését. Azt találták, hogy minél kevésbé illik valaki a környezetébe, annél nagyobb valószínűséggel betegszik meg és válik boldogtalanná. A kísérletben a futószalag mellé állított kamionsöfőr és egy gátlásos mentős hihetetlen értékű stresszben éltek, akik hosszabb távon , a valós életben kórosabb tüneteket is produkáltak volna. A környezet és összeférhetőség további vizsgálata során egy kosár aprópénz szétválogatásával járó feladat is sokat jelentett( meditáció, képzőművészeti alkotás, matematikai halmazok, zenei hangok) azoknak a kísérleti alanyoknak, akik képesek voltak felülemelkedni a feladaton és szabadjára engedték kreativitásukat. Mivel egyetértünk azzal, hogy mi saját magunk alakíthatjuk életünket, úgy a coaching során személyre szabott struktúráinkban rejlő lehetőségeket és korlátokat is megismerjük, megtapasztaljuk. Ezáltal képessé válunk arra is, hogy változtassunk, ha úgy érezzük kicsit fagyos, üres, áporodott vagy éppen forró a levegő körülöttünk.
Amennyiben sikerül kellő hőfokra beállítani termosztátunkat, úgy azt is megérezzük mikor kell alábbvenni vagy egy kicsit felhevíteni kapcsolatunkat azért, hogy számunkra is kellemes legyen az a levegő, amiben élünk.
Hanyason ég most?
Hanyason ég most?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése