Aztán csak összeszedte magát. Ha az első évben a barátainak panaszkodott, harmadik évben jósnőhöz ment, az ötödikben pszichológushoz, akkor most az elérkezett a hetedikben valami más módszert kell találnia. "Nem akarom a prímszámok magányát élni". Az üres szavakban nem hisz, a műkönnyek nem hatják meg, hiszti az egész! "Úgyis mindig a feleségéhez megy és mindig talál egy frissebb húst búfelejtőnek." mondja, csak mondja, és hét évnyi hallgatás, hét év titka ömlik belőle. A hallgató hallgat, de a beszélő fél.
A félelem az ész árnyéka, miközben a józan ész folyamatosan önvédelemre játszik. Az ész szereti felvértezni magát a félelem ellen. Pedig a félelem a magánytól, félelem a haláltól mindig ott kering mindenki körül. A megcsalás, az árulás, elhagyás tagadása a legnagyobb ellentmondások egyike. Csakis az ész számít hangoztatja az, aki fél! Tehát egyre többet gondolkodik saját félelméről. A szabadjára engedett csapongó képzelőerő pedig a félelemmel indul el kéz a kézben saját útjára egyre távolabb a valóságtól. Hogyan lehet ezt a nyomasztó gondolati csapdát feloldani? Úgy hogy beszélünk róla, beszélünk a félelemről. A félelem ugyanis, ha már szóban kifejezést nyert elveszíti uralmát a pánikjellegű cselekvések felett és játékká szelidül. A megkönnyebbülés ereje szárnyakat ad, mind Bóbiták lehetünk és mégépítkezhetünk is.
"Hogy mi jellemezte leginkább a kapcsolatunkat?" Lamentál, aztán azt mondja, hogy ő szeretőnek tartotta magát leginkább érző, húsvér nőnek, akinek érzelmei vannak még mindig. A pasi pedig őt barátjának tartja. De lehet-e férfi és nő között barátság?! "Nekem nem ezt jelenti a barátság! Abban is a végletekig odaadó vagyok, nem tudok félvállról venni dolgokat." Hogy milyen lenne szerinte egy ideális férfi–nő kapcsolat? „Hát milyen? Nem tudom” mondja ő. „Nem tudom mi a normális, eddig azt hittem ez a mi kereteink között normális, de pasi egyszer azt mondta, ha mindig erre a kapcsolatra lenne szüksége, akkor mindig itt lenne. De nincs mindig itt. Én egy sziget vagyok neki. Az ő szarainak a szigete, ezt ő mondta. Egy guáno–sziget, ahova kiköthet ha akar, amúgy meg magasról leszarja hogy mi van a szigeten.” „Gyönyörű!” mondja a coach. „Szóval egy sziget, amit szarból építettek, de úgy tűnik mégis van élet rajta. Legalábbis az Ön életet csiszolt bele, életet, ami ide köti, fel is virágoztatta egy remélt világgá, most ebből táplálkozik. Elég stabilnak tünik ez a sziget. Ismer másvalakit is, aki szigeten élt, aki szintén tudja milyen azon élni?”
„Sziget? Olyan, aki szigeten élt? Hajótöröttre gondol?” „Én nem gondolok semmire” válaszol a coach. „ Akkor talán a Robinson meg az Aranyember, az is egy szar ember volt” vágja rá dühösen.” Élte a ficsúr kis életét egy szar házasságban, aztán eljárt a névtelen szigetre szórakázni Noémihez, akinek gyereke is lett tőle. Bár Tímár úr volt olyan karakán és otthagyta a feleségét és odaköltözött a szigetre, mert nem akart hazugságban élni.”
„Igen”, ért egyet a coach „talán ezért is lett happy end és bestseller, azóta is a legolvasottabb magyar könyvek egyike az Aranyember, mert olyan vége van, amiben minden jóra fordul, mint a mesékben. De talán írhatott volna Jókai egy másik regényt, akár más szereplők szemszögéből is. Az akkor teljesen más történet lenne, nem gondolja?„ "Igen talán leírhatta volna a felesége szemszögéből, hogy milyen csalt asszonynak lenni" "De van más nő is ebben a történtben" emlékeztet a coach. "Igen, igen Noémi története" helyesel az asszony. Az ő története milyen lenne? Hogyan írná meg Ön Noémi történetét Jókai helyett? Tudja, hogy Noémi név az örömöt jelent? Milyen lenne egy életvidám nő története, aki egy lakatlan szigeten él?
„Ott kezdődnek, hogy egyáltalán nem élne lakatlan szigeten, elegem van a sziget történetekből, a kirekesztet magányból és az elzártságból! „ ellenkezik az asszony. „Jó, de most egy szigeten él, innen indul a sztori, azzal, hogy már eltervezte, hogy el akar jönni. Nem ártana egy tervet összeállítani hozzá, nem gondolja? Hogyan tervezi az átjutást a szárazföldre, van hozzá segítsége? Mi lesz, ha elhagyja a szigetet, ahol eddig élt? Ismeri azok szokásait akikhez tart? Tudja már, hogy ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?” „Hú mennyi kérdés!” neveti el magát végre. „Robinsonnak is volt segítsége, Péntek. Talán lehetne Ön az én Péntekem addig, míg coacholunk vagy ácsolunk együtt egy bárkát nekem. A többit meg közben kitaláljuk."
A történetben szereplők valós személyek, a valósággal való bármilyen hasonlóság nem a véletlen műve. Az életet sok mindenért lehet okolni, de sorsunkért mi magunk is felelősek vagyunk.
Na de, kinek van hozzá Péntekje?
Na de, kinek van hozzá Péntekje?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése