Az ember, aki hegyre ment fel

Nem tudtam, hogy szeretem a hegyeket. Nem tudtam, hogy szeretem megmászni őket. Valahogy nem tudja ezt az ember ab ovo, ha egy alföldi kisvárosba születik, majd egy homokos sík faluban nő fel (bocsánat most már város), ott hol a Kálvária domb a maga 10 méterével a legmagasabb szánkózásra való hely. Hogy miért és mikor kezdtem el rendszeresen egyre magasabbra menni, nem tudom már, mint ahogy azt sem tudom racionális érvvel elmondani, hogy mi vonz  abban, ha csatakosra izzadva lihegek egy kopasz hegytetőn sokadmagammal. Miért tesz  boldoggá a Normafa? Mennék-e, ha fizetnének érte, lennék-e hegyimentő vagy serpa fizetésért?

A hegyek nyilvánvalóan régebb óta vannak, mint az ember. És az ember sokáig igenis tisztelte a hegyeket, ahogy földet, a folyókat, a fákat és a csillagokat is. Tisztelte magasságukat, hűvösségüket, szilárdságukat, kevélységüket és szeszélyüket. Mert kihívásnak, meghódítandó  rögös kalandnak tartották. A nagy dolgok valahogy mindig hegyen történtek már az  Olympos-tól a kőtáblákon át az ódon Kárpátokig is hosszú a lista.

Eddig oké, mióta ember él a földön kereste a maga hasznát a magasságban. S mert gyarló, ha már odáig felment kapni is akart az, aki elérte a csúcsot. Mindazokért cserébe, amiket útközben maga mögött hagyott, akarva vagy akaratlan.  Volt, aki megtanulta a leckét egy életre: fentlenni a csúcson csak kellő áldozat árán lehet. Aki lejön, az már nem ugyanaz az ember, mint aki felment. Volt, aki nem tanult, de bízva abban, hogy pusztán akarattal  közelebb lesz az istenekhez, tuti bennfentes lesz és halhatatlan. Várakat,piramisokat és városokat építettett presztízs gyanánt, dacolva az elemekkel, harcolva az emberekkel. De hol vár állott most kőhalom....

És ugye az ember, könnyen felejt.  Mohamed, sem megy  mindig a hegyhez…sokáig feledésbe merült a jó  kapcsolat ápolása a magasabb szintekkel, a hegyekkel.  Elhitették , hogy az egyéni boldogulás lent egyszerűbb. Csak hinni kell. Mindig másnak, nem a saját izzadtságnak.

Régen volt, reneszánsz volt már, amikor Petrarca, az olasz hősszerelmes,   1336-ban újra felfedezte a hegyeket és az ön-keresést az emberiségnek. Ő volt az, az első modern ember, aki elindult megmászni a provance-i Mont Ventoux-ot kikapcsolódás céljából testvérével és erről feljegyzéseket készített. Ezen az úton a hegyi ösvényeket keresve tette meg azt az önismereti felfedezést, hogy a hegymászás és boldogság keresése között milyen egybeillő párhuzam van.

„Az, amit “boldog élet"-nek nevezünk, ugyanígy magas helyen van. Mint mondják, “szűk az ösvény", melyen oda fel lehet jutni. Sok magaslat meredez az odavivő úton, s ha valaki fölfelé tart, mint lépcső fokain, úgy kell előrehaladnia erényről erényre. A csúcson van a végső cél, az út vége, utolsó pontja földi vándorlásunknak. Valamennyien oda igyekszünk, de - mint Ovidius mondja: Mert csak akarni kevés! Az erős vágy visz diadalra!""

Egyéni boldogságunk ösvényeinek keresése közben saját döntéseinkben is eltévedünk, tudatos akaratunkban is megbotlunk. A cél magas, de sokan tartanak a csúcs felé. Ha elindulunk, mi honnan tudjuk, hogy valóban mi is az, ami motivál? Például  egy karrierben? Például mi az, ami egy munkahelyen helyben tart éveken át?  Motivál-e még az év végi bónusz vagy csak mások hiúságának tükre tart fogva?

Az, hogy egy csábítóan magas díjazás kifizetése valóban elég vonzó ajánlat-e egy munkatársnak, egy kísérletet rendeztek Indiában.  Itt  (a Himmalaja közelében)  a jelentkezőknek logikai feladatokat kellett megoldani, s ha egy bizonyos szintet elértek, akkor egy napi, két heti, vagy öt havi átlagbérnek megfelelő összeget kaptak. Az első két csoport között nem volt különbség, de azon alanyok, akik tudták, hogy fél óra játékkal közel fél éves bért tehetnek zsebre, olyan lámpalázasak voltak, hogy ők teljesítettek a legrosszabbul. Persze egy menedzser ennél komplexebb miliőben, s nem egyedül ténykedik, mégis felmerül a kérdés nála is. Miért érdemes?

"A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző,ami a szemedbe tűnik,de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól.Ezért,hát légy türelmes önmagaddal szemben:találd meg a Neked megfelelő utat. De légy türelmes másokkal szemben is,akik másik ösvényt választottak. Se a Te utad,se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik,sokszor meghorzsolja magát,időnként elesik. Fel kell állni,ne maradj fekve! Amíg úton vagy,nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik,amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon."

Biztos, hogy az előre megszabott motivációd egyenesen arányos a díjazás mértékével? Biztos, hogy az a karrier terv a megfelelő, amit mások állítanak fel eléd? Meg akarod mászni a hegyedet?  Ismered?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Hányszor csenget a becsületkassza?

Először a kávégép mellé kitett desszertes dobozt nevezték ki, majd a szendvicsek mellé állított persely lett a becsületkassza, aki elveszi - kifizeti elv alapján. Az volt a meglepő, hogy a dobozban reggel óta gyűlő aprópénz a nap végén sokszor kevesebb volt, mint induláskor. Egyértelmű volt, hogy valaki mindent vitt: a közös szendvicset és a közös kasszát is. Igazán bosszantó hír annak, aki fizetett. Ki is alakult irodán belül a Lúzerek és a Nagymenők csoportja. 

Az, aki leszámolta a reggelirevalót, dühönghetett, hogy már megint mennyire hülye és becsületes volt. Az, aki meg sokadszorra eltette, az meg azt gondolhatta, aranyoskáim szemesnek áll a világ! Hiába születtek újra és újra fogadalmak arra, hogy majd szabotálják, kilesik, rajtakapják a dezertőr(öke)t, szembesítés soha nem volt. Cselszövések, talányok és pletykák születtek ezidő alatt, hogy ki az, aki látta, aki hallotta a kollektíva árulóját a köz megrablásakor. Aztán lassan újabb hírek kaptak szárnyra, hogy lehet nem is egy ember csinálta? Persze voltak, akik rezignáltan legyintettek, hagyják már a fenébe az egészet. Intrikák, minek? Kinek jó ez? Ez is csak egy munkahely!

A becsületkassza fogalma mostanában került ismét gondolataim előtérébe. Kőszegen járva az utcákon, kis asztalokra tett, kimért gyümölcsök, zöldségek, képeslapok vártak gazdára. A cédulákra csak az árakat írták fel. Döbbenetes! A perselyekbe ott is mindenki annyit dob be, amennyit nem szégyell. Ami nem működik egy irodában az az utcán igen? A város szeme mindent lát?! Szép ez a hagyomány kultúrantopológusok szerint is. Az ősi cserekereskedelem alapjai maradtak fenn benne. A tisztes távolságból gyakorolt felügyelet, ami  az adok - kapok elvre épül. Arra a szociális bizalmi hálóra, amely egy közösség együttműködését is áthatja, a kollektív MI tudat. Átlátható és ellenőrizhető. Hiteles.

A becsületkasszához hasonló koncepció a 20. századi játékelmlélet kutatóit is foglalkoztatta, bár kezdetben inkább a hidegháborús időszak fegyverkezésének modellezésére szolgált elsősorban. A szemet szemért modellben a kooperálók, amíg együttműködnek, jutalmat kapnak, viszont, ha valaki megsérti az együttműködés szabályait, azért azonnali büntetést kapnak a játékosok. Viszont ha dezertálás után ismét egymásfelé nyitnak, akkor megbocsájtás és  jutalom a részük együttműködésükért.  Mivel semmi sem fekete-fehér, a kezdeti modell finomítására a tudósok később a   közlegelők dillemáját is felvetették. Mi van akkor, ha az egyenlően rendelkezésre álló javakból mindenki egyenlően jutnak haszonhoz, viszont valaki vérszemet kap a többlethaszontól, fütyülve a korábbi megállapodásra a dezertőr saját malmára kezdi hajtani a vizet? Nem vezet-e oda, hogy lassan mindenki elkezdi saját pecsenyéjét sütögetni a közösség elveivel szemben? Hülye lesz osztozkodni, ha az önálló akcióból többlethaszna származik! (ismerős helyzet?)  

De ha a becsület nem eladó, akkor ki vevő rá? És ha nem eladó, akkor mégis miképp mérik az árát egy párbajnak vagy egy becsületsértési pernek?

Ausztriában két kutatást végeztek egy becsületkasszás módszerrel is terjesztett bulvárlap vásárolóiról, amelyekből kiderült, hogy sokan egyáltalán nem fizetnek, mások fizetnek ugyan, de kevesebbet, mint amennyi az újság ára, a legkevesebbet pedig azok, akik vallásosnak nevezték magukat.

A két kutatásra Ausztria Vorarlberg tartományában került sor. Az első kutatás során azt vizsgálták, hogy a becsületkasszára helyezett feliratok mennyiben befolyásolják a lap iránt érdeklődők fizetési hajlandóságát. Az egyik felirat csupán annyit közölt, hogy „A lap ára 60 cent”, a második „A lap ára 60 cent. Újságot lopni bűncselekmény”, a harmadik pedig „A lap ára 60 cent. Köszönjük, hogy becsületesen fizetett”. A kutatók megállapították, hogy a felirat megfogalmazásától függetlenül a „vásárlók” kétharmada egyáltalán nem fizet; harmada pedig a lap áránál kevesebbet (mivel az újság elsősorban hirdetésekből él, a nagyobb „eladott” példányszám miatt így is megérni nekik).

A bedobott összegre nézve a bűncselekményre való utalás nincsen hatással, amit a kutatók annak tulajdonítanak, hogy a vásárló ezzel amúgy is tisztában van. A becsületre való apellálás azonban valamelyest növelte a kifizetett összeget, amely azonban így is a tényleges ár alatt maradt.

A második kutatásban a vásárlókról a vásárlás után felmérést végeztek úgy, hogy a vásárlókat nem világosították fel a felmérés céljáról, illetve az újságvásárlással való összefüggésről. Alig találtak összefüggést a vásárló demográfiai mutatói és aközött, hogy a lapért fizettek-e vagy sem, és ha igen, mennyit; az összefüggések nagyjából fedik az eddig ismert adatokat: a férfiak kevesebbet fizettek, a nők, azok, akik önkéntes munkát végeznek, civil szervezeteknek adományozni szoktak, illetve bíznak a jogrendszerben, többet fizettek. A legnagyobb korreláció azonban a templombajárás és a keveset fizetés között mutatkozott: azok, akik azt állították magukról, rendszeresen templomba járnak, 22 centtel kevesebbet fizettek a lapért.

Egy Kőszeg környéki bank, feltuningolta a regionálisan élő hagyományt és Budapestre hozta azt. Itt tesztelve a becsületkassza létjogosultságát a 21. században. A próbaidőszak alatt a fizetők és nem fizetők aránya csúnyán megcsúszott. A vízvásárlók 38% fizetett csak. A többiek vettek, ittak és nem fizettek. Nem tudni azonban, hogy a fizetőket mi motiválta a jótékonyság vagy pedig a saját becsületük.

A világban sok helyen, Berlinben, Prágában és Budapesten is indultak olyan kezdeményezések, többnyire az un. foglalt házakban, ahol a lakók bevételeik rendszeresítésére vendéglátóhelyeket tartanak fenn, és ahol saját belátása alapján fizethet a betérő vásárló. A kezdeti eufórai után azonban be kellett állni az árlistás értékesítésre, mert kevesebben fizettek, mint ahányan fogyasztottak. Egy  nagy hipermarket 4 kasszát üzemeltet egyéni fizetésre szakosodva Magyarországon, úgy hogy a vásárló sorbaáll, lemér, kasszázik kártyával fizet és elégedetten elmegy. Elégedett vevő, mert úgy érezte kontrollálhatta a vásárlását. A marketing kisördögeivel, amelyek a polcok részleteiben rejlenek itt most ne foglalkozzunk.

A business coachingban is felmerül párszor, hogy van-e az olyan etikai kérdésnek létjogosultsága vállalaton belül? Kell-e arról beszélni , hogy mi is a becsület/becsületesség egy munkahelyen? Kell-e az oda és mire használható?

Ahhoz, hogy az érvek eladhassák magukat, érdemes közösségben, közös célokban gondolkodni. Az egyén racionalitásának abszolutóriuma ugyanis közösségben csődöt mond. Az egyéni érdekek kizárólagos érvényesítése kevesebb nyereményhez juttatják a döntéshozókat hosszútávon.  Ha világosak a vállalat főbb stratégiai pontjai, ha menedzsment működése hiteles, ha vannak ellenőrzési pontok és a kontrollnak, szankcióknak és jutalmaknak súlya van, ott világosan és érthetően kikristályosodnak ki a közösségi hovatartozás értékei. A lojalitás kiépítése hitelességen alapszik, a legjobb vállalat brandjéhez való tartozás büszkesége sokszor többet jelent a hatékonyságban, mint az egyéni karrier. Amíg a munka csak egyéni felelősség dolga, az a hovatartozás és  integrálás hiányában teljesen elértéktelenődik. És akkor a cég duplán veszít hosszútávon, nemcsak mert meglopják /ellógják a munkaidőt dolgozói, de oda lesz a mundér becsülete is.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Ágytól asztaltól

Heston Blumenthal válik. A Fat Duck királya Mr.Tökéletesség elköltözött otthonról és immár nyilvánosan randizik. Blumenthal halott? Megköszöni szakmai sikerét, font millióit feleségének és most mindent borít?  Bár más brit celeb séffel is megesett, hogy a hajtást, a sikert és a hírnevet nem viselte el a kapcsolata: Marco Pierre White, Rick Stein, Keith Floyd is elvált sikerei csúcsán, Blumethal-tól eddig távol állt média pletykarovata. Az, hogy egy házasság nemcsak 2 ember magánügye nem újdonság. Családi drámák, színpadi tragédiák sora épül évszázadok óta egy-egy félresikerült, nem jól értelmezett helyzetre, kapcsolatra, a pletykalapok növekvő számáról és bevételéről már nem is beszélve, mennyire érdekli mások házasélete az embereket.

Ezért nem meglepő, hogy a házasságközvetítés talán a második legősibb szakma, az elsőnek nevezett után. A házasság profin megszervezett business, hosszútávra, visszatérülő befektetésre alapozott élet ígérte. Azért kötnek házassági szerződést ott, ahol kötnek, mert a tanuk előtt kimondott jóban rosszban nem elég ígéret, nem elég biztosíték a nagybetűs élethez. Tudják a bölcsek, hogy kellenek a lábjegyzetben megírt apróbetűs részek is, hátha...

Pfujjognak is eleget a racionalitásban felvilágosult nyugati népek, és számítónak tartják azt, aki ilyenben hisz. Sokan kérdezik viszolyogva, hogy vajon az ilyen házasságoknak a szeretet és hit-e az alapja, vagy kizárólag az (anyagi) biztonságra való törekvés mozgatja a házasulókat?  Talán nehezen érthető, de egyik sem zárja ki egymást. A szerződésben megfogalmazott kérések és vágyak egyensúlya a közös világban az anyagiakon kívül a közös hiten és az egymás tiszteletén alapuló érzelemben is megnyilvánulhat. Azért idegenek nekünk, mert ezekről a témákról a 21. század elején sem beszélünk. Nálunk nem illik kérdezni  róla, mert tabu.  Leírni és eszerint élni pedig egyenesen szentségtörés.

Pedig azt, hogy a hálószobában nem 2 ember osztja meg ágyát, bár újkori megfogalmazásnak számít Freud óta, de valahogy zsigerből mindenki tudta korábbról. Az emberek ugyanis jóhiszeműen apait-anyait beleadnak egy működőképes kapcsolatba már az elején. Viszik magukkal hozományként családjuk múltját, ünnepeit, ízeit és félelmeit, történeteit és persze a rokonokat. De azért anya főztje marad a finomabb és apa karja a legerősebb,  a szerelminek nevezett házasság után is ez a hit mozgat mindent. Az, hogy úgy menjenek a dolgok tovább, ahogy azt az eredeti családunkban megtanultuk. Elég rossz kiindulópont már kezdésnek, ugyanis  saját döntésünk révén mi már nem tartozunk abba a családba! Újat akartunk, tehát elhagyjuk apánk házát, de akkor építsünk is újat!

Furcsa szerv az emberi agy, mindig struktúrát keres a jelenségek mögött, aztán a maga által képzelt struktúrák szerint értelmezi a további tényeket, jelenségeket, s hajlamos csak azokat elfogadni valósnak, amelyek beleillenek az általa  elképzelt szerkezetbe. Egykori őseink a növényzet zaja mögé odaképzelték a vadállatot, akkor is, ha csak a szél zörgette meg a harasztot: ettől maradtak fenn.  Megvan tehát bennünk a „hiszem, ha látom”-elv ellenkezője is: „azt látom meg, amit elhiszek”. 

Azt hiszem el, amit ismerek. Biztos pontok ezek, olyan játszmák, amelyek óramű pontossággal lépnek életbe, ha az elfojtások és a nem kommunikált vágyak teret kapnak szavak helyett. Eleinte személyhez, térhez vagy időhöz kötve mederben folydogálnak, de ha nincsenek tudatosítva vagy szabályozva lassan elmosódnak a határok akkor mindent elönt az indulat, a harag rossz esetben az agresszió. A szerelem helyett az utálat. A napi együttműködés helyett a helyzetekből való menekülés. Pedig ott vannak a gyerekek, a lakás és  talán egy közös kassza benne üzlettel, bankszámlával, hitellel és befizetett nyaralással.

Ki és hogyan oldja meg a napi rutinhoz szükséges feladatokat ott ahol, senki nem szeret otthon lenni? Ki, hol  és hogyan vállal felelősséget ha úgy érzi, többet húz mint a másik és az is lázadni kezd, aki eddig tűrt? Ki az áldozat ott ahol mindenki vétkes? Leginkább a gyerek és a kutya.

Azt, hogy kinek mit jelent saját házassága és tartósabb kapcsolata szerencsés helyzetben  már legelején megfogalmazódott, szóban vagy írásban. De, ami elromolhat el is romlik. Murphy szerint is vannak kivételek és abszurditások is. Azok viszont, akik kizárólag az idő uraira bízták kapcsolatukat, hogy majd az idő megoldja helyettük, szolgák lettek saját életükben.  Rabigát vonónak érzik magukat, akiket a szabadulás vágya hajt, lottó ötös főnyeremény reménye és egy új, lángoló szerelemre vágynak, ami kivezető  őket a szolgaság földjéről.

A szabadság nagy dolog, de nagy felelősség is. Idő és tudatosság kérdése. Mózes 40 évig vezette népét a pusztában azért, hogy egy rövid 10 pontban összefoglalt útmutató alapján tanítsa, befogadóvá és együttműködésre képessé tegye  további, hosszútávú feladatok elvégzésére népét.

Ahhoz, hogy a párok emberi méltóságukat megtartsák  nem kell a másik teljes leigázásáig eljutni. Mediáció vagy coach segítségével a párok közösen rögzithetnek olyan együttműködési pontokat amelyek megtartása nem gördít egyik fél részére sem akadályt a további együttműködésben. Mert a múltat megváltoztatni nem tudják, de  amit tudnak az az, hogy   együtt írják és fogadják el jövőjüket közösen vagy külön. Az olyen kérdések, mint mi történik a lakással és jövőbeli lakhatással, a gyerekek heti vagy havi láthatása és iskolai támogatása, korábbi közös projektek és gyűjtemények megosztása, a nyaraló és a nagyszülőkkel való találkozás helye ideje. Bár banálisnak tünnek mégis fontos dolgok, a keresztbeszervezés, aláásás csak rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Gordon Ramsay-t az ördögtől való bunkónak tartják, és  ugyan neki is megfeneklett a házassága, de feleségével megerősítették  házasságuk pilléreit.

A közös múlt helyett szép múlt várhat azokra a párokra, akik a mediáció során elfogadott pontokban együttműködni akarnak és tudnak. Nagy lépést tesznek akár a közös akár az önálló  jövőjük felépítésére, nem elhanyagolva és nem magára hagyva korábbi családjukat, csak rendbe teszik az asztal és az ágy körüli dolgaikat.
Az új út megtalálása és azon való elindulás mindenki  számára fontosabb, mint sötét állóvízben még mindig a csodára várni.A coaching és a mediáció is segíthet. Van  már  coacha  hozzá?