Gumicukor és a szimbólikus tőke

Kaptam egy zacskó gumicukrot. Soha nem kaptam és már nem is vártam semmit tőle, de most, büszkén mondta, hozott valamit. Marcipánszívet akart, de gumicukor lett belőle. Micsoda metamorfózis a gondolattól a tettig! Bár ne mondta volna ki, lamentáltam illúzióm romjai alatt rágcsálva a nyúlós gumiszíveket.

Nagypapám nem bízott a pénzben. Nem beszélt a nyugdíjáról, a leadott szőlő értékéről, a megvásárolt telekről. Csak arról, hogy mennyi hátszínt ér az a valami. Hogy hány vágómarha egy ház vidéken 1956-ban, mennyi hátszínt ér az érettségi 1970-ben és hány kiló hús a napszám 1987-ben. Az aktuális pénz versus marha árfolyam, akár a KSH adatok hullámoztak hónapról hónapra, de hiába kalkulált, káromkodott, mindig eltértek az adatok attól, amit várt. Így inkább cserélt,mint vett. Húst, bort és pálinkát zsákra, hordóra, cimbalomra, bármire. Nagyanyám legnagyobb bánatára könyvre is. A csendes, sötét  téli napokon is van mit csinálni egy kies tanyán. Lehet művelődni. 

Brigádnapló ide-vagy oda, kalákában épültek a házak az utcában. Ha a havernál házépítés, járdaépítés, akkor a papánál szüret, a nagybácsinál disznóvágás, mindig akad visszasegítő kész. Minél többször ad valaki, annál többet ér az árfolyama. A szívesség, az elköteleződés megbecsült tőkének számított.

Karácsony előtt nyüzsgés van, forró kilincsváltással jókívánságokat hoznak munkahelyen is. Jönnek, mint a háromkirályok. Megrakodva megköszönni az egész évet, biztosítani, a jó kapcsolat folytonosságát a jövő évre is. A munka profitot hoz, az ajándék pedig megtérül. Idővel a pénz átváltozik felbecsülhetetlen szakmai hírnévvé, jó szomszédi viszonnyá vagy címzetes állássá.

 "Ha szeretnéd, akkor most rögtön megeheted a cukrot" - tett le egy darab pillecukrot  (marshmallow) a 4 éves gyermek elé a kísérletvezető óvónéni az asztalra. "Ha nem eszed meg azonnal, hanem megvárod, amíg elintézek valamit, akkor kettőt kapsz, amikor visszajövök". Az eredmény - első pillantásra - nem túl sokat mondott: voltak a kicsik közül, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és voltak, akik nem.

Walter Michael kutatását  néhány év múlva újra megismételték. A kutatók felkeresték - akkor már kamasz - kísérleti alanyaikat, hogy megnézzék mi lett belőlük. A kontrollvizsgálatok azt mutatták: akik négyévesen kevésbé engedtek a pillanat csábításának, azok fiatalként önállóbbak, kiegyensúlyozottabb személyiségűek lettek. Azok viszont, akik gyermekként nem tudtak parancsolni vágyaiknak, azokból depresszióval küszködő - nagy álmokat dédelgető, de semmit meg nem valósító fiatal lett.

Hihetünk-e ennek a kutatásnak, hiszen csak egy gumicukorról szólt?  Hogyan kapcsolódik össze láthatatlanul a csábítás és valóság életutunkban?  Mi mutatja meg a társadalmi siker jelzőit ha nem a diploma, a magas pozíció, a csinos házastárs?

A 60-as években egy francia szociológus,  Bourdieu (nevezett Burgyiő), kezdte el  kutatni Algírban a törzsi viszonyok között élő sivatagi népek életét. Ő kutatásai alapján  kezdte el használni a szimbolikus tőke fogalmát. Szembetűnő volt számára ugyanis, hogy a törzsi viszonyok között milyen intenzíven működött az ajándékozás rendszere. Milyen jelentőséggelo bírt az ajándék, az a  felesleg, amit szokásjog  által szabályozottan osztottak  meg a törzseken belül és a törzsek egymás között. Ilymódon presztizs- vagy szimbolikus tőke keletkezett az ajándékozó oldalán. Ezt a későbbeikben valódi tőkévé fordíthatott a lekötelezettek munkaerejének felhasználásával. Igen jól hallja a kedves olvasó, Bourdieu a marxista iskolán nevelkedő kutató volt, aki a mindennapi életre vetítve találta meg a tőke értelmezésének másfajta vonalát.

Csodálkozunk-e ezen?  Felháborodunk-e ezen, amikor arról beszélünk, hogy a kapcsolati tőke milyen jó befektetés napjainkban, amikor networking világában megfizethetetlen egy-két jó kapcsolat. Amikor a tudás hatalom. És ne feledjük egy jó hír, jó időben is aranyat ér, mert az idő pénz!

Mi ez ha nem felhívás keringőre? Azt, hogy kezdjük el kicsiben, közvetlen környezetünkben. Legyünk türelmesek. Azután pedig lassan kamatoztassuk azt, amink van. Merjünk kérni. Ápoljuk kapcsolatainkat, hogy legyen kihez fordulni, akkkor amikor kell. Tudjunk segíteni, amikor tudunk. Adni öröm, ami megtérül.

Ne ámítsuk magunkat. Mindenkinek megvan a maga gumicukra, amit vagy hamar eltékozolt már vagy olyan mélyen eldugta, hogy talán soha sem találja meg egyedül. Pedig milyen jól esne egy most!

Neked mi a gumicukrod?

Támogatta a Seniagroup.

Nyitvatartási idő

Közelednek az ünnepek. Egyre hosszabbak az esték, már a hétvégén is speciális nyitva tartással várnak a boltok, áruházak. Last minute van a nagy napig. Adni kéne.

Addig meg minden nap új nap. Minden reggel kihívás. Talán jön valami megváltó ötlet, égenvárt nyeremény, ami kirepít innen a kötöttségekből. Ebből a kötelezőnek tartott őrületből. Ha mégsem,  akkor  jó lenne még itthon maradni, jó lenne még tovább ágyban párnák közt feküdni. Jó lenne az itthoni biztonságot, minél tovább nyújtani. Nem látni, hogy mi történik az utcán, nem hallani mi folyik a bankban, nem tudni mi zajlik a világban. Otthon meg addig nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Vagy még annál tovább. 

Egy reggel, apa kopog a fia szobájának ajtaján: „Fiam, ideje felkelned!” ébreszti óvatosan, félhangosan. A fiú dühösen visszaszól ” Nem akarok még felkelni, apa!” Az apa visszaszól  „Kellj fel fiam, mert iskolába kell menned!” „ De én nem akarok iskolába menni apa!” „Miért nem?„ kérdezi az apja. „Három okom is van, hogy ne menjek ma iskolába: egy, az iskola egy oltári nagy baromság. Kettő, a gyerekek állandóan szívatnak. Három úúúúútááááááálom az iskolát!”

Erre az apja összeszedve magát azt válaszolja az ajtó előtt állva „Jól van fiam! Mondok neked három érvet, amiért ma is el kell menned az iskolába: Első, mert ez a te kötelességed. Második, mert 45 éves vagy. És a harmadik, mert te vagy az iskolaigazgató!”

Ajtók előtt állunk. Toporgunk, hezitálunk. Ki vagy be?

Várjuk, hogy bejöjjenek. Várjuk, hogy  valaki végre megváltson ebből az unalmas világból. Várjuk, hogy végre (ajándékot) hozzanak anélkül, hogy adni kelljen magunkból valamit cserébe. Anélkül, hogy megsérülnénk. Az én váram az én házam. Kizárjuk a világot, mert nehéz elhinni, hogy kívül tágasabb.  Lehet-e egyáltalán valakinek azt mondani, hogy ébredjen, kelljen fel, induljon el, ha nem akar? Használnak –e az érvek, az erős ontológiába vetett hitek ellen? Be lehet-e, be kell-e menni azon az ajtón, amit nem nyitnak ki előtted?

Nincsenek akadályok, önvédő mechanizmusok viszont igen. Mint az egyszeri vendéglátósnak, aki újonnan nyílt éttermébe várta a vendégeket. Két ajtóból egyet bezárt, mert a vendégek behozzák a sarat mondta. Szíves látás a vendéglátás. Milyen üzenet ez? Amikor megkérdezték vajon jól van –e ez így, biztos volt saját magában. Kikérte magának a kérdést is!  Hárításban jók vagyunk. Így maradt az ajtó zárva, viszont az étteremvezetővel csak delegált személy útján lehet egyeztetni mostanában. Megvédték a mundér becsületét! Jaj de jó! Milyen igaza van, házon belül maradt! Mit nyert vele? Talán egy csatát igen, de a háború megnyerése még hátra van.

Csak oda lehet bemenni, ahol várnak. Ahol nyitva van az ajtó. Van, aki megérzi, mi az amitől megremegnek a régóta felépített falak. Van, aki úgy tud bejönni , hogy nem kell rákérdezni mi járatban van arra. 
Nem váratlan vendég. Pont akkor és éppen ott van, ahol kell.

Neked van ünnepi nyitvatartásod?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

 



Banana Blues

Egy  üzletember bemegy a bárba, leül a pulthoz és látja, hogy a mellette ülőnek banán van fülébe dugva.

Azt gondolja, hogy szól neki. Aztán elbizonytalanodik. „Nem, nem mégsem szólok, nem az én dolgom ez”. De aztán nem bírja levenni róla a szemét, és csak  bámulja tovább a banános pasit. Aztán a sokadik ital után elég bátorságot gyűjt és mégis megszólítja a pasit.

„Elnézést uram, de Önnek banán van a fülében” „Tessék? „Elnézést uram, de Önnek, banán van a fülében!” „Nem értem, mondja hangosabban!” „Uram, Önnek banán van a fülében!” „Kérem, beszéljen hangosabban, mert banán van a fülemben és nem hallok jól!”

Segít –e, ha megmondjuk a másiknak azt, amit eddig is tudott magáról? Vagy az  a jobb, ha veszünk egy banánt és mi is bedugjuk a fülünket, nem törődve a másik érveivel ítélkezünk tovább a saját világunkban?

Paradox, de ez a Banana Blues.

Az ember, aki hegyre ment fel

Nem tudtam, hogy szeretem a hegyeket. Nem tudtam, hogy szeretem megmászni őket. Valahogy nem tudja ezt az ember ab ovo, ha egy alföldi kisvárosba születik, majd egy homokos sík faluban nő fel (bocsánat most már város), ott hol a Kálvária domb a maga 10 méterével a legmagasabb szánkózásra való hely. Hogy miért és mikor kezdtem el rendszeresen egyre magasabbra menni, nem tudom már, mint ahogy azt sem tudom racionális érvvel elmondani, hogy mi vonz  abban, ha csatakosra izzadva lihegek egy kopasz hegytetőn sokadmagammal. Miért tesz  boldoggá a Normafa? Mennék-e, ha fizetnének érte, lennék-e hegyimentő vagy serpa fizetésért?

A hegyek nyilvánvalóan régebb óta vannak, mint az ember. És az ember sokáig igenis tisztelte a hegyeket, ahogy földet, a folyókat, a fákat és a csillagokat is. Tisztelte magasságukat, hűvösségüket, szilárdságukat, kevélységüket és szeszélyüket. Mert kihívásnak, meghódítandó  rögös kalandnak tartották. A nagy dolgok valahogy mindig hegyen történtek már az  Olympos-tól a kőtáblákon át az ódon Kárpátokig is hosszú a lista.

Eddig oké, mióta ember él a földön kereste a maga hasznát a magasságban. S mert gyarló, ha már odáig felment kapni is akart az, aki elérte a csúcsot. Mindazokért cserébe, amiket útközben maga mögött hagyott, akarva vagy akaratlan.  Volt, aki megtanulta a leckét egy életre: fentlenni a csúcson csak kellő áldozat árán lehet. Aki lejön, az már nem ugyanaz az ember, mint aki felment. Volt, aki nem tanult, de bízva abban, hogy pusztán akarattal  közelebb lesz az istenekhez, tuti bennfentes lesz és halhatatlan. Várakat,piramisokat és városokat építettett presztízs gyanánt, dacolva az elemekkel, harcolva az emberekkel. De hol vár állott most kőhalom....

És ugye az ember, könnyen felejt.  Mohamed, sem megy  mindig a hegyhez…sokáig feledésbe merült a jó  kapcsolat ápolása a magasabb szintekkel, a hegyekkel.  Elhitették , hogy az egyéni boldogulás lent egyszerűbb. Csak hinni kell. Mindig másnak, nem a saját izzadtságnak.

Régen volt, reneszánsz volt már, amikor Petrarca, az olasz hősszerelmes,   1336-ban újra felfedezte a hegyeket és az ön-keresést az emberiségnek. Ő volt az, az első modern ember, aki elindult megmászni a provance-i Mont Ventoux-ot kikapcsolódás céljából testvérével és erről feljegyzéseket készített. Ezen az úton a hegyi ösvényeket keresve tette meg azt az önismereti felfedezést, hogy a hegymászás és boldogság keresése között milyen egybeillő párhuzam van.

„Az, amit “boldog élet"-nek nevezünk, ugyanígy magas helyen van. Mint mondják, “szűk az ösvény", melyen oda fel lehet jutni. Sok magaslat meredez az odavivő úton, s ha valaki fölfelé tart, mint lépcső fokain, úgy kell előrehaladnia erényről erényre. A csúcson van a végső cél, az út vége, utolsó pontja földi vándorlásunknak. Valamennyien oda igyekszünk, de - mint Ovidius mondja: Mert csak akarni kevés! Az erős vágy visz diadalra!""

Egyéni boldogságunk ösvényeinek keresése közben saját döntéseinkben is eltévedünk, tudatos akaratunkban is megbotlunk. A cél magas, de sokan tartanak a csúcs felé. Ha elindulunk, mi honnan tudjuk, hogy valóban mi is az, ami motivál? Például  egy karrierben? Például mi az, ami egy munkahelyen helyben tart éveken át?  Motivál-e még az év végi bónusz vagy csak mások hiúságának tükre tart fogva?

Az, hogy egy csábítóan magas díjazás kifizetése valóban elég vonzó ajánlat-e egy munkatársnak, egy kísérletet rendeztek Indiában.  Itt  (a Himmalaja közelében)  a jelentkezőknek logikai feladatokat kellett megoldani, s ha egy bizonyos szintet elértek, akkor egy napi, két heti, vagy öt havi átlagbérnek megfelelő összeget kaptak. Az első két csoport között nem volt különbség, de azon alanyok, akik tudták, hogy fél óra játékkal közel fél éves bért tehetnek zsebre, olyan lámpalázasak voltak, hogy ők teljesítettek a legrosszabbul. Persze egy menedzser ennél komplexebb miliőben, s nem egyedül ténykedik, mégis felmerül a kérdés nála is. Miért érdemes?

"A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző,ami a szemedbe tűnik,de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól.Ezért,hát légy türelmes önmagaddal szemben:találd meg a Neked megfelelő utat. De légy türelmes másokkal szemben is,akik másik ösvényt választottak. Se a Te utad,se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik,sokszor meghorzsolja magát,időnként elesik. Fel kell állni,ne maradj fekve! Amíg úton vagy,nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik,amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon."

Biztos, hogy az előre megszabott motivációd egyenesen arányos a díjazás mértékével? Biztos, hogy az a karrier terv a megfelelő, amit mások állítanak fel eléd? Meg akarod mászni a hegyedet?  Ismered?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Hányszor csenget a becsületkassza?

Először a kávégép mellé kitett desszertes dobozt nevezték ki, majd a szendvicsek mellé állított persely lett a becsületkassza, aki elveszi - kifizeti elv alapján. Az volt a meglepő, hogy a dobozban reggel óta gyűlő aprópénz a nap végén sokszor kevesebb volt, mint induláskor. Egyértelmű volt, hogy valaki mindent vitt: a közös szendvicset és a közös kasszát is. Igazán bosszantó hír annak, aki fizetett. Ki is alakult irodán belül a Lúzerek és a Nagymenők csoportja. 

Az, aki leszámolta a reggelirevalót, dühönghetett, hogy már megint mennyire hülye és becsületes volt. Az, aki meg sokadszorra eltette, az meg azt gondolhatta, aranyoskáim szemesnek áll a világ! Hiába születtek újra és újra fogadalmak arra, hogy majd szabotálják, kilesik, rajtakapják a dezertőr(öke)t, szembesítés soha nem volt. Cselszövések, talányok és pletykák születtek ezidő alatt, hogy ki az, aki látta, aki hallotta a kollektíva árulóját a köz megrablásakor. Aztán lassan újabb hírek kaptak szárnyra, hogy lehet nem is egy ember csinálta? Persze voltak, akik rezignáltan legyintettek, hagyják már a fenébe az egészet. Intrikák, minek? Kinek jó ez? Ez is csak egy munkahely!

A becsületkassza fogalma mostanában került ismét gondolataim előtérébe. Kőszegen járva az utcákon, kis asztalokra tett, kimért gyümölcsök, zöldségek, képeslapok vártak gazdára. A cédulákra csak az árakat írták fel. Döbbenetes! A perselyekbe ott is mindenki annyit dob be, amennyit nem szégyell. Ami nem működik egy irodában az az utcán igen? A város szeme mindent lát?! Szép ez a hagyomány kultúrantopológusok szerint is. Az ősi cserekereskedelem alapjai maradtak fenn benne. A tisztes távolságból gyakorolt felügyelet, ami  az adok - kapok elvre épül. Arra a szociális bizalmi hálóra, amely egy közösség együttműködését is áthatja, a kollektív MI tudat. Átlátható és ellenőrizhető. Hiteles.

A becsületkasszához hasonló koncepció a 20. századi játékelmlélet kutatóit is foglalkoztatta, bár kezdetben inkább a hidegháborús időszak fegyverkezésének modellezésére szolgált elsősorban. A szemet szemért modellben a kooperálók, amíg együttműködnek, jutalmat kapnak, viszont, ha valaki megsérti az együttműködés szabályait, azért azonnali büntetést kapnak a játékosok. Viszont ha dezertálás után ismét egymásfelé nyitnak, akkor megbocsájtás és  jutalom a részük együttműködésükért.  Mivel semmi sem fekete-fehér, a kezdeti modell finomítására a tudósok később a   közlegelők dillemáját is felvetették. Mi van akkor, ha az egyenlően rendelkezésre álló javakból mindenki egyenlően jutnak haszonhoz, viszont valaki vérszemet kap a többlethaszontól, fütyülve a korábbi megállapodásra a dezertőr saját malmára kezdi hajtani a vizet? Nem vezet-e oda, hogy lassan mindenki elkezdi saját pecsenyéjét sütögetni a közösség elveivel szemben? Hülye lesz osztozkodni, ha az önálló akcióból többlethaszna származik! (ismerős helyzet?)  

De ha a becsület nem eladó, akkor ki vevő rá? És ha nem eladó, akkor mégis miképp mérik az árát egy párbajnak vagy egy becsületsértési pernek?

Ausztriában két kutatást végeztek egy becsületkasszás módszerrel is terjesztett bulvárlap vásárolóiról, amelyekből kiderült, hogy sokan egyáltalán nem fizetnek, mások fizetnek ugyan, de kevesebbet, mint amennyi az újság ára, a legkevesebbet pedig azok, akik vallásosnak nevezték magukat.

A két kutatásra Ausztria Vorarlberg tartományában került sor. Az első kutatás során azt vizsgálták, hogy a becsületkasszára helyezett feliratok mennyiben befolyásolják a lap iránt érdeklődők fizetési hajlandóságát. Az egyik felirat csupán annyit közölt, hogy „A lap ára 60 cent”, a második „A lap ára 60 cent. Újságot lopni bűncselekmény”, a harmadik pedig „A lap ára 60 cent. Köszönjük, hogy becsületesen fizetett”. A kutatók megállapították, hogy a felirat megfogalmazásától függetlenül a „vásárlók” kétharmada egyáltalán nem fizet; harmada pedig a lap áránál kevesebbet (mivel az újság elsősorban hirdetésekből él, a nagyobb „eladott” példányszám miatt így is megérni nekik).

A bedobott összegre nézve a bűncselekményre való utalás nincsen hatással, amit a kutatók annak tulajdonítanak, hogy a vásárló ezzel amúgy is tisztában van. A becsületre való apellálás azonban valamelyest növelte a kifizetett összeget, amely azonban így is a tényleges ár alatt maradt.

A második kutatásban a vásárlókról a vásárlás után felmérést végeztek úgy, hogy a vásárlókat nem világosították fel a felmérés céljáról, illetve az újságvásárlással való összefüggésről. Alig találtak összefüggést a vásárló demográfiai mutatói és aközött, hogy a lapért fizettek-e vagy sem, és ha igen, mennyit; az összefüggések nagyjából fedik az eddig ismert adatokat: a férfiak kevesebbet fizettek, a nők, azok, akik önkéntes munkát végeznek, civil szervezeteknek adományozni szoktak, illetve bíznak a jogrendszerben, többet fizettek. A legnagyobb korreláció azonban a templombajárás és a keveset fizetés között mutatkozott: azok, akik azt állították magukról, rendszeresen templomba járnak, 22 centtel kevesebbet fizettek a lapért.

Egy Kőszeg környéki bank, feltuningolta a regionálisan élő hagyományt és Budapestre hozta azt. Itt tesztelve a becsületkassza létjogosultságát a 21. században. A próbaidőszak alatt a fizetők és nem fizetők aránya csúnyán megcsúszott. A vízvásárlók 38% fizetett csak. A többiek vettek, ittak és nem fizettek. Nem tudni azonban, hogy a fizetőket mi motiválta a jótékonyság vagy pedig a saját becsületük.

A világban sok helyen, Berlinben, Prágában és Budapesten is indultak olyan kezdeményezések, többnyire az un. foglalt házakban, ahol a lakók bevételeik rendszeresítésére vendéglátóhelyeket tartanak fenn, és ahol saját belátása alapján fizethet a betérő vásárló. A kezdeti eufórai után azonban be kellett állni az árlistás értékesítésre, mert kevesebben fizettek, mint ahányan fogyasztottak. Egy  nagy hipermarket 4 kasszát üzemeltet egyéni fizetésre szakosodva Magyarországon, úgy hogy a vásárló sorbaáll, lemér, kasszázik kártyával fizet és elégedetten elmegy. Elégedett vevő, mert úgy érezte kontrollálhatta a vásárlását. A marketing kisördögeivel, amelyek a polcok részleteiben rejlenek itt most ne foglalkozzunk.

A business coachingban is felmerül párszor, hogy van-e az olyan etikai kérdésnek létjogosultsága vállalaton belül? Kell-e arról beszélni , hogy mi is a becsület/becsületesség egy munkahelyen? Kell-e az oda és mire használható?

Ahhoz, hogy az érvek eladhassák magukat, érdemes közösségben, közös célokban gondolkodni. Az egyén racionalitásának abszolutóriuma ugyanis közösségben csődöt mond. Az egyéni érdekek kizárólagos érvényesítése kevesebb nyereményhez juttatják a döntéshozókat hosszútávon.  Ha világosak a vállalat főbb stratégiai pontjai, ha menedzsment működése hiteles, ha vannak ellenőrzési pontok és a kontrollnak, szankcióknak és jutalmaknak súlya van, ott világosan és érthetően kikristályosodnak ki a közösségi hovatartozás értékei. A lojalitás kiépítése hitelességen alapszik, a legjobb vállalat brandjéhez való tartozás büszkesége sokszor többet jelent a hatékonyságban, mint az egyéni karrier. Amíg a munka csak egyéni felelősség dolga, az a hovatartozás és  integrálás hiányában teljesen elértéktelenődik. És akkor a cég duplán veszít hosszútávon, nemcsak mert meglopják /ellógják a munkaidőt dolgozói, de oda lesz a mundér becsülete is.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.