2015. február 15., vasárnap

Szembenézés



A szemtől szembe való nézés az élővilágban kihívás, a három másodpercnél hosszabb  fixírozás pedig  agresszió. Önmegfigyelések és empírizáló tudományos felmérések szerint a szív hevesebben ver, a torok és a hátizmok megfeszülnek, hang bennragad, szem kiszárad. A szembenézés feszültséggel és ingerekkel jár, egyszerre önti el a testet az érzelmi cunami: izzadás, vizelés, széklet és hányingerrel.  

Az élővilágban az állatok, ahogy az emberek  is,  akkor néznek egymás szemébe, ha az egyik ki akarja oltani a másik életét. Vagy ha ketten  együtt , új életet akarnak létrehozni, közös megegyezéssel. Már megint izzad a tenyerem, már megint itt van a szerelem. Szemezéskor- háborúban és szerelemben -  a képlet egyszerű: lélektől lélekig szabad a pálya.A szembenézéssel járó sokk azonban nem 24 órás dezordorra gyúr, kellően gyorsan kiadja a parancsot az agynak: harcolj vagy menekülj.

Társas viselkedésben a szemtől szemben kommunikációban nincs bűntudat, szégyen. Vagy éppen hogy, mindig csak az van: stigma, önvád és hibáztatás. Semmi sem elég jó már az állandó érzelmi sakk-mattban. Szembenézni annyi, mint elfogadni a kihívást önmagunk ellen.Félelem, harag, agresszió. Szerva ott. Labda itt- és néha nagyon máshol pályán kívül pattog.

A rosszul bemért  fókuszok, az egyéni  hangsúlyok, egyre sűrűbb, egymás hitét nem tiszteletben tartó kényszerpályák beszűkülnek. Megszürkül a játéktér. Ráférne egy kis struktúra frissítés. 

Tarkovszkij a zónát elválasztó valóságot határátkelőként ábrázolta, ahol a megfeleléskényszer által ledózerolt senkiföldjén az érzések és a gondolatok a múlt árnyaiként maradnak fenn. Ők nem jutnak tovább a szigorúan védett zónába. A kényelmetlen minták szerint a túloldalra eljutni nem lehet. A küzdők saját elvárásaik közé szorítva sodoródnak tovább egyik naptól a másikig. Akik a zónán túl élnek, már régóta nincsenek köszönőviszonyba  valósággal.  Ami nincs az már nem fáj,  csak ha a test végleg  bezárult saját börtönébe.

A boldogtalanok, a kíváncsiak és menekülők egyaránt hozzáedződtek már a határokba való becsapódásokhoz, de nincs más stratégiájuk menekülnek, az újabb sérülések elől. Nem valahova, hanem valahonnan el. 

A passzív életszemlélődésből való kilépés segít megtörni az átkot, a bámészkodó hatást. A bámészkodók tudatlansága azonban sehol nem párosul hamvas ártatlansággal. Az álszent naivitás ámokfutását csakis a személyes felelősség felismerése állíthatja le. Szembenézés önmagunkkal a legnagyobb önigazolás, amit csakis a jövőtől kapunk meg. 

Az önsajnálat büdös, és cinkos, aki hallgat. A nevetségessé válástól a menekülés mindig segít megúszni. Harcolni meg csak az tud  céllal, aki tudja hova tart.  Torokban dobogó félelemmel a szép új világba.

Szemébe nézni a tényekkel, az igazsággal, a szerelemmel, a hazugsággal, az álbaráttal, a másnappal, a főnökkel, a pókkal,  a betegséggel, az öregedéssel és  a halállal  mindegy. Nem bagatell kategória egyik sem. Amikor szembe kell nézni vele akkor mindennek pont ugyanakkora súlya van, amennyit beleteszünk a helyzetben. 

A szembenézés titka talán túl bagatell a földhözragadt gondolkodású ember számára, mert a következmények mindig túlmutatnak a saját félelmébe kapaszkodó reakciókon, az ismert sémákon.

Aki követi a fehér nyulat,  hittel és a szeretettel tud túllépni a mátrixon. 

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése