Négy nap, három kívánság

Azok egyike voltam, aki a városban maradt a hosszúhétvége alatt. Utólag is azt kell  mondanom,hogy döbbenetesen üres volt a város. Sem az ünnepi hotel ajánlatok, sem a megrendelt turistabuszok nem marasztalták sokáig az idelátogatókat. Négy nap a városban. Ilyenkor jó kicsit játszani. Azt játszani, hogy turista vagyok saját utcámban. Felveszem a napszemüveget és nem ugyanazt látom hallom, amit mindig és mást látok, mást hallok, mint máskor. Játszom, outsidernek lenni, kívülállónak, parnevünek vagy idegennek.

Az első nap azt gondoltam, hogy megteszem, amit megkövetel a haza. Pirosra festettem a körmeimet, felvettem a zöld sálamat, de a haza érdeklődés hiányában nem vett tudomást erről. Sem  másokról sem, sem  arról a részről, ahol álltam. A napos oldalról. Hiába dúdoltam az always look at-et magamban, miközben „mocskos zsidók”-at skandálták a túl oldalról. Sokan voltunk, de kevesen ahhoz, hogy megtudjam ki és miért jött erre az oldalra. Rendőrök között téblábolva a legtöbbet, amit tehettünk: fagyit ettünk és örültünk a becsatlakozóknak, régen látott ismerősöknek.

Rá kellett jönnöm, hogy sajnos az éles tavaszi fények nem a legkedvezőbbek Budapestnek. Nem takarják fák lombjai a koszos homlokzatokat, nincsenek parkoló autók, amik eltakarják az úthibákat. Nincsenek virágok az ablakban, teraszok a nagy kapualjak alatt. Bezárt bejáratok vannak, leszakadt redőnyök vannak, bezárt üzletek vannak. Sebhelyek vannak, amiket az elhanyagolt külső csak tovább erősít.

Persze volt mit csinálnom, mert ha biológiailag nem is, de családi minta alapján, determinálva vagyok egy alapos tavaszi nagytakarításra.  Akkor mossál ablakot, amikor a szomszéd is- szomszéd néni múlt héten állt az ablakban. Hadd lássa, te sem vagy más.  Függönyök és takarók megfáradtak a hosszú tél alatt, de a mosógép is megadta magát az örökkévalónak. Nem bírta tovább a szuflát. Megérdemelt jutalmáról álmodozhat majd egy roncshalmaz kellős közepén, miközben én dührohamomat próbálom csitítani. Szent Patrick napja van, hát miért ne lépjen életbe a híres Murphy törvény romoljon el, aminek el kell romolnia?!Tudták, hogy élnek írek Budapesten? Tudták, hogy mivel színesítik a várost? New York-i nagy felvonulás után 3 éve Budapesten is van Szt Patrick napi felvonulás. Beöltöznek mindenféle zöldbe és megmutatják magukat a világnak, viccesen, mókásan, összetartóan.

Miközben saját kaspóimba kevésbé érzékeny, értsd éjszakai fagyot toleráló növények után kutattam,  azon izgultam, hogy egyben tűzoltóságállóak is lesznek-e? Mit mond a balkonládákra az illetékes? Felvonulók kérték, fát ültetni többet ér! Underground kertészkedés Avan't Garden akcióban. Területrendezés kicsiben. Mert hát végül is mire várunk?

Mi történik akkor, ha valami elromlik?  Javítunk vagy cserélünk? Nézzük meg, hogy mit lehet tenni. Ha valaminek megfordíthatatlanul vége jobb nem energiát pazarolni rá. Ha valamit meg lehet javítani, akkor javítsuk meg, mielőtt végleg lemondanánk róla. A Belváros főtere kertészek és takarítók munkája mellett is szemetes. Találkoznak itt gördeszkások, sakkozók, kosarasok, petangozók, töltenek itt órákat hajléktalanok és randevúzók is és hát néha mi is itt piknikezünk a nyári fűben. Öten hat zsák szemetet szedtünk össze: párizsis tasaktól, a pelenkán át a széttört üvegekig. Biztos nagy buli volt errefelé, de senki nem kérdezte meg ki vagyunk és mit csinálunk. Felajánlani sem ajánlotta fel senki, hogy esetleg beszállna hatodiknak… Zavartan szedelőzködtek, padokról vagy csak értetlenül bámultak.  Eközben három gyümölcsfával bővült a tér, amiért felelősek lettünk. Úgy a fákért, mint a térért…

Hazafelé is a napos oldalon mentem, mikor egy hölgy megkérdezte angolul merre van a Bazilika és a Zsinagóga.  Ja persze gondoltam most, hogy felelős vagyok a körtefáért, már nem vagyok turista. Aztán kérdezett még valamit szecessziós házakról, de mondtam neki inkább elkísérem, hadd mutassam meg neki azt, amink van és közben halljam az ő storyját, hadd tudjam ő mi szél hozta erre.

Ahogy végigmentünk az utcákon és tereken, elmondta, hogy Brüsszelből jött, az unió képviselője, 5-kor megy a vonat vissza. A hivatalos programok után felkerekedett a Nemzeti Múzeumba, „micsoda iszonyat szenvedés van abban az állandó  kiállításban összerakva”- mondta. „Úgy tűnik, mintha itt mindenki szenvedne, holott ittvannak ezek a gyönyörű épületek, amelyek azt mutatják  pénzből, érzelemből nem volt hiány,  tudásnak sem kevésbé. Miért vannak így lelakva az épületek?„  „Miért üresek a mellékutcák?” „Sötétek? Ugyan már! Nem gondolom, hogy micsoda belvárosi piacot lehetne ide szervezni hétvégén?” „Milyen hangulatos lenne!” „Miért kérnek pénzt, hogy bemenjek a templomokba ( Zsinagóga 2600.- , Bazilika 200.-)? Nem arról panaszkodik az egyház, hogy nincsenek aktív tagjai?” Mentem mellette és hallgattam kérdéseit. Kérdezte, tudom-e, hogy megvonják a pénzügyi támogatást, hogy magára marad források nélkül az ország. Pökkhendiek vagyunk az Eu-val és nem együttműködőek, miközben ezrek távoznak az országból. Hát igen. Kérdezni, rátapintani a lényegre csak egy outsider, kívülálló, parnevü vagy idegen tud igazán. Úgy, hogy az ott legyen.

Ha már bent voltunk a Bazilikában – a becsületkassza előtt őrt állónak kellett bemutatni, hogy vigyázat nem csalok, pénz van a kezembe azt dobom be –, akkor legyen három kívánságom. Minden új templomba látogatáskor lehet kérni. Ezt a „szokást” ír barátomtól építettem be hiedelemrendszerembe, ilyen nagyvonalúságot! Hogy Ő nemcsak büntet, ver, számonkér, hanem kérni is lehet Tőle? Megdumálni, hogy figyu ez van ezt szeretném?! Ezt a lazaságot is csak egy külföldi isten engedheti meg magának!   

De az mindig meglep, hogy mennyire nehéz három kívánságot megfogalmazni. lsd öreghalász és az aranyhal. Lehet, hogy olyanokat kérünk, amik hülyeségek? Lehet, hogy a kérések nem is a mi kéréseink? Lehet, hogy azért fogalmazódnak idegenül, mert túlontúl csak magunkról szólnak? Túl individualisták vagyunk? Csak a saját javunkra gondolunk a másikra nem? Ott álltam néztem a lángokat és azt gondoltam, hogy jó lenne egyszerre egy szekeret húzni, egy jó irányba potyautasok nélkül. Megnézni meddig megy. A kollektív tudat, a társadalmi felelősségvállalás vállalati jolly joker varázsszavak. Míg az önkéntesség és az adakozás egyéni szinten a névtelenségtől az érdektelenségig terjed.

Nézzünk már magunkra egy kicsit távolabbról! Nem kell szenvedni attól, ha a téma az utcán hever, fel is lehet venni!

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték

Hányszor csenget a becsületkassza?

Először a kávégép mellé kitett desszertes dobozt nevezték ki, majd a szendvicsek mellé állított persely lett a becsületkassza, aki elveszi - kifizeti elv alapján. Az volt a meglepő, hogy a dobozban reggel óta gyűlő aprópénz a nap végén sokszor kevesebb volt, mint induláskor. Egyértelmű volt, hogy valaki mindent vitt: a közös szendvicset és a közös kasszát is. Igazán bosszantó hír annak, aki fizetett. Ki is alakult irodán belül a Lúzerek és a Nagymenők csoportja. 

Az, aki leszámolta a reggelirevalót, dühönghetett, hogy már megint mennyire hülye és becsületes volt. Az, aki meg sokadszorra eltette, az meg azt gondolhatta, aranyoskáim szemesnek áll a világ! Hiába születtek újra és újra fogadalmak arra, hogy majd szabotálják, kilesik, rajtakapják a dezertőr(öke)t, szembesítés soha nem volt. Cselszövések, talányok és pletykák születtek ezidő alatt, hogy ki az, aki látta, aki hallotta a kollektíva árulóját a köz megrablásakor. Aztán lassan újabb hírek kaptak szárnyra, hogy lehet nem is egy ember csinálta? Persze voltak, akik rezignáltan legyintettek, hagyják már a fenébe az egészet. Intrikák, minek? Kinek jó ez? Ez is csak egy munkahely!

A becsületkassza fogalma mostanában került ismét gondolataim előtérébe. Kőszegen járva az utcákon, kis asztalokra tett, kimért gyümölcsök, zöldségek, képeslapok vártak gazdára. A cédulákra csak az árakat írták fel. Döbbenetes! A perselyekbe ott is mindenki annyit dob be, amennyit nem szégyell. Ami nem működik egy irodában az az utcán igen? A város szeme mindent lát?! Szép ez a hagyomány kultúrantopológusok szerint is. Az ősi cserekereskedelem alapjai maradtak fenn benne. A tisztes távolságból gyakorolt felügyelet, ami  az adok - kapok elvre épül. Arra a szociális bizalmi hálóra, amely egy közösség együttműködését is áthatja, a kollektív MI tudat. Átlátható és ellenőrizhető. Hiteles.

A becsületkasszához hasonló koncepció a 20. századi játékelmlélet kutatóit is foglalkoztatta, bár kezdetben inkább a hidegháborús időszak fegyverkezésének modellezésére szolgált elsősorban. A szemet szemért modellben a kooperálók, amíg együttműködnek, jutalmat kapnak, viszont, ha valaki megsérti az együttműködés szabályait, azért azonnali büntetést kapnak a játékosok. Viszont ha dezertálás után ismét egymásfelé nyitnak, akkor megbocsájtás és  jutalom a részük együttműködésükért.  Mivel semmi sem fekete-fehér, a kezdeti modell finomítására a tudósok később a   közlegelők dillemáját is felvetették. Mi van akkor, ha az egyenlően rendelkezésre álló javakból mindenki egyenlően jutnak haszonhoz, viszont valaki vérszemet kap a többlethaszontól, fütyülve a korábbi megállapodásra a dezertőr saját malmára kezdi hajtani a vizet? Nem vezet-e oda, hogy lassan mindenki elkezdi saját pecsenyéjét sütögetni a közösség elveivel szemben? Hülye lesz osztozkodni, ha az önálló akcióból többlethaszna származik! (ismerős helyzet?)  

De ha a becsület nem eladó, akkor ki vevő rá? És ha nem eladó, akkor mégis miképp mérik az árát egy párbajnak vagy egy becsületsértési pernek?

Ausztriában két kutatást végeztek egy becsületkasszás módszerrel is terjesztett bulvárlap vásárolóiról, amelyekből kiderült, hogy sokan egyáltalán nem fizetnek, mások fizetnek ugyan, de kevesebbet, mint amennyi az újság ára, a legkevesebbet pedig azok, akik vallásosnak nevezték magukat.

A két kutatásra Ausztria Vorarlberg tartományában került sor. Az első kutatás során azt vizsgálták, hogy a becsületkasszára helyezett feliratok mennyiben befolyásolják a lap iránt érdeklődők fizetési hajlandóságát. Az egyik felirat csupán annyit közölt, hogy „A lap ára 60 cent”, a második „A lap ára 60 cent. Újságot lopni bűncselekmény”, a harmadik pedig „A lap ára 60 cent. Köszönjük, hogy becsületesen fizetett”. A kutatók megállapították, hogy a felirat megfogalmazásától függetlenül a „vásárlók” kétharmada egyáltalán nem fizet; harmada pedig a lap áránál kevesebbet (mivel az újság elsősorban hirdetésekből él, a nagyobb „eladott” példányszám miatt így is megérni nekik).

A bedobott összegre nézve a bűncselekményre való utalás nincsen hatással, amit a kutatók annak tulajdonítanak, hogy a vásárló ezzel amúgy is tisztában van. A becsületre való apellálás azonban valamelyest növelte a kifizetett összeget, amely azonban így is a tényleges ár alatt maradt.

A második kutatásban a vásárlókról a vásárlás után felmérést végeztek úgy, hogy a vásárlókat nem világosították fel a felmérés céljáról, illetve az újságvásárlással való összefüggésről. Alig találtak összefüggést a vásárló demográfiai mutatói és aközött, hogy a lapért fizettek-e vagy sem, és ha igen, mennyit; az összefüggések nagyjából fedik az eddig ismert adatokat: a férfiak kevesebbet fizettek, a nők, azok, akik önkéntes munkát végeznek, civil szervezeteknek adományozni szoktak, illetve bíznak a jogrendszerben, többet fizettek. A legnagyobb korreláció azonban a templombajárás és a keveset fizetés között mutatkozott: azok, akik azt állították magukról, rendszeresen templomba járnak, 22 centtel kevesebbet fizettek a lapért.

Egy Kőszeg környéki bank, feltuningolta a regionálisan élő hagyományt és Budapestre hozta azt. Itt tesztelve a becsületkassza létjogosultságát a 21. században. A próbaidőszak alatt a fizetők és nem fizetők aránya csúnyán megcsúszott. A vízvásárlók 38% fizetett csak. A többiek vettek, ittak és nem fizettek. Nem tudni azonban, hogy a fizetőket mi motiválta a jótékonyság vagy pedig a saját becsületük.

A világban sok helyen, Berlinben, Prágában és Budapesten is indultak olyan kezdeményezések, többnyire az un. foglalt házakban, ahol a lakók bevételeik rendszeresítésére vendéglátóhelyeket tartanak fenn, és ahol saját belátása alapján fizethet a betérő vásárló. A kezdeti eufórai után azonban be kellett állni az árlistás értékesítésre, mert kevesebben fizettek, mint ahányan fogyasztottak. Egy  nagy hipermarket 4 kasszát üzemeltet egyéni fizetésre szakosodva Magyarországon, úgy hogy a vásárló sorbaáll, lemér, kasszázik kártyával fizet és elégedetten elmegy. Elégedett vevő, mert úgy érezte kontrollálhatta a vásárlását. A marketing kisördögeivel, amelyek a polcok részleteiben rejlenek itt most ne foglalkozzunk.

A business coachingban is felmerül párszor, hogy van-e az olyan etikai kérdésnek létjogosultsága vállalaton belül? Kell-e arról beszélni , hogy mi is a becsület/becsületesség egy munkahelyen? Kell-e az oda és mire használható?

Ahhoz, hogy az érvek eladhassák magukat, érdemes közösségben, közös célokban gondolkodni. Az egyén racionalitásának abszolutóriuma ugyanis közösségben csődöt mond. Az egyéni érdekek kizárólagos érvényesítése kevesebb nyereményhez juttatják a döntéshozókat hosszútávon.  Ha világosak a vállalat főbb stratégiai pontjai, ha menedzsment működése hiteles, ha vannak ellenőrzési pontok és a kontrollnak, szankcióknak és jutalmaknak súlya van, ott világosan és érthetően kikristályosodnak ki a közösségi hovatartozás értékei. A lojalitás kiépítése hitelességen alapszik, a legjobb vállalat brandjéhez való tartozás büszkesége sokszor többet jelent a hatékonyságban, mint az egyéni karrier. Amíg a munka csak egyéni felelősség dolga, az a hovatartozás és  integrálás hiányában teljesen elértéktelenődik. És akkor a cég duplán veszít hosszútávon, nemcsak mert meglopják /ellógják a munkaidőt dolgozói, de oda lesz a mundér becsülete is.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.