Azok egyike voltam, aki a
városban maradt a hosszúhétvége alatt. Utólag is azt kell mondanom,hogy döbbenetesen üres volt a város. Sem az
ünnepi hotel ajánlatok, sem a megrendelt turistabuszok nem marasztalták sokáig
az idelátogatókat. Négy nap a városban. Ilyenkor jó kicsit játszani. Azt
játszani, hogy turista vagyok saját utcámban. Felveszem a
napszemüveget és nem ugyanazt látom hallom, amit mindig és mást látok, mást
hallok, mint máskor. Játszom, outsidernek lenni, kívülállónak, parnevünek vagy
idegennek.
Az első nap azt gondoltam, hogy megteszem,
amit megkövetel a haza. Pirosra festettem a körmeimet, felvettem a zöld
sálamat, de a haza érdeklődés hiányában nem vett tudomást erről. Sem másokról sem, sem arról a részről, ahol álltam. A napos oldalról.
Hiába dúdoltam az always look at-et magamban, miközben „mocskos zsidók”-at
skandálták a túl oldalról. Sokan voltunk, de kevesen ahhoz, hogy megtudjam ki és
miért jött erre az oldalra. Rendőrök között téblábolva a legtöbbet, amit tehettünk:
fagyit ettünk és örültünk a becsatlakozóknak, régen látott ismerősöknek.
Rá kellett jönnöm, hogy sajnos az
éles tavaszi fények nem a legkedvezőbbek Budapestnek. Nem takarják fák lombjai
a koszos homlokzatokat, nincsenek parkoló autók, amik eltakarják az úthibákat.
Nincsenek virágok az ablakban, teraszok a nagy kapualjak alatt. Bezárt
bejáratok vannak, leszakadt redőnyök vannak, bezárt üzletek vannak. Sebhelyek
vannak, amiket az elhanyagolt külső csak tovább erősít.
Persze volt mit csinálnom, mert ha
biológiailag nem is, de családi minta alapján, determinálva vagyok egy alapos
tavaszi nagytakarításra. Akkor mossál
ablakot, amikor a szomszéd is- szomszéd néni múlt héten állt az ablakban. Hadd
lássa, te sem vagy más. Függönyök és
takarók megfáradtak a hosszú tél alatt, de a mosógép is megadta magát az
örökkévalónak. Nem bírta tovább a szuflát. Megérdemelt jutalmáról álmodozhat majd
egy roncshalmaz kellős közepén, miközben én dührohamomat próbálom csitítani.
Szent Patrick napja van, hát miért ne lépjen életbe a híres Murphy törvény
romoljon el, aminek el kell romolnia?!Tudták, hogy élnek írek Budapesten?
Tudták, hogy mivel színesítik a várost? New York-i nagy felvonulás után 3 éve
Budapesten is van Szt Patrick napi felvonulás. Beöltöznek mindenféle zöldbe és
megmutatják magukat a világnak, viccesen, mókásan, összetartóan.
Miközben saját kaspóimba kevésbé
érzékeny, értsd éjszakai fagyot toleráló növények után kutattam, azon izgultam, hogy egyben tűzoltóságállóak is
lesznek-e? Mit mond a balkonládákra az illetékes? Felvonulók kérték, fát ültetni
többet ér! Underground kertészkedés Avan't Garden akcióban. Területrendezés
kicsiben. Mert hát végül is mire várunk?
Mi történik akkor, ha valami
elromlik? Javítunk vagy cserélünk?
Nézzük meg, hogy mit lehet tenni. Ha valaminek megfordíthatatlanul vége jobb
nem energiát pazarolni rá. Ha valamit meg lehet javítani, akkor javítsuk meg,
mielőtt végleg lemondanánk róla. A Belváros főtere kertészek és takarítók
munkája mellett is szemetes. Találkoznak itt gördeszkások, sakkozók, kosarasok,
petangozók, töltenek itt órákat hajléktalanok és randevúzók is és hát néha mi
is itt piknikezünk a nyári fűben. Öten hat zsák szemetet szedtünk össze:
párizsis tasaktól, a pelenkán át a széttört üvegekig. Biztos nagy buli volt
errefelé, de senki nem kérdezte meg ki vagyunk és mit csinálunk. Felajánlani
sem ajánlotta fel senki, hogy esetleg beszállna hatodiknak… Zavartan
szedelőzködtek, padokról vagy csak értetlenül bámultak. Eközben három gyümölcsfával bővült a tér,
amiért felelősek lettünk. Úgy a fákért, mint a térért…
Hazafelé is a napos oldalon
mentem, mikor egy hölgy megkérdezte angolul merre van a Bazilika és a
Zsinagóga. Ja persze gondoltam most,
hogy felelős vagyok a körtefáért, már nem vagyok turista. Aztán kérdezett még
valamit szecessziós házakról, de mondtam neki inkább elkísérem, hadd mutassam
meg neki azt, amink van és közben halljam az ő storyját, hadd tudjam ő mi szél
hozta erre.
Ahogy végigmentünk az utcákon és
tereken, elmondta, hogy Brüsszelből jött, az unió képviselője, 5-kor megy a
vonat vissza. A hivatalos programok után felkerekedett a Nemzeti Múzeumba, „micsoda
iszonyat szenvedés van abban az állandó kiállításban összerakva”- mondta. „Úgy tűnik,
mintha itt mindenki szenvedne, holott ittvannak ezek a gyönyörű épületek,
amelyek azt mutatják pénzből, érzelemből
nem volt hiány, tudásnak sem kevésbé.
Miért vannak így lelakva az épületek?„ „Miért
üresek a mellékutcák?” „Sötétek? Ugyan már! Nem gondolom, hogy micsoda
belvárosi piacot lehetne ide szervezni hétvégén?” „Milyen hangulatos lenne!” „Miért
kérnek pénzt, hogy bemenjek a templomokba ( Zsinagóga 2600.- , Bazilika 200.-)?
Nem arról panaszkodik az egyház, hogy nincsenek aktív tagjai?” Mentem mellette
és hallgattam kérdéseit. Kérdezte, tudom-e, hogy megvonják a pénzügyi
támogatást, hogy magára marad források nélkül az ország. Pökkhendiek vagyunk az
Eu-val és nem együttműködőek, miközben ezrek távoznak az országból. Hát igen. Kérdezni, rátapintani a lényegre csak egy outsider, kívülálló, parnevü vagy idegen tud igazán. Úgy, hogy az ott legyen.
Ha már bent voltunk a Bazilikában
– a becsületkassza előtt őrt állónak kellett bemutatni, hogy vigyázat nem
csalok, pénz van a kezembe azt dobom be –, akkor legyen három kívánságom. Minden
új templomba látogatáskor lehet kérni. Ezt a „szokást” ír barátomtól építettem
be hiedelemrendszerembe, ilyen nagyvonalúságot! Hogy Ő nemcsak
büntet, ver, számonkér, hanem kérni is lehet Tőle? Megdumálni, hogy figyu ez van ezt szeretném?! Ezt a lazaságot is csak egy külföldi isten
engedheti meg magának!
De az mindig meglep, hogy
mennyire nehéz három kívánságot megfogalmazni. lsd öreghalász és az aranyhal. Lehet, hogy olyanokat kérünk,
amik hülyeségek? Lehet, hogy a kérések nem is a mi kéréseink? Lehet, hogy azért
fogalmazódnak idegenül, mert túlontúl csak magunkról szólnak? Túl individualisták
vagyunk? Csak a saját javunkra gondolunk
a másikra nem? Ott álltam néztem a lángokat és azt gondoltam, hogy jó lenne egyszerre
egy szekeret húzni, egy jó irányba potyautasok nélkül. Megnézni meddig megy. A kollektív
tudat, a társadalmi felelősségvállalás vállalati jolly joker varázsszavak. Míg
az önkéntesség és az adakozás egyéni szinten a névtelenségtől az
érdektelenségig terjed.
Nézzünk már magunkra egy kicsit
távolabbról! Nem kell szenvedni attól, ha a téma az utcán hever, fel is
lehet venni!
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése