A gyógyult beteg

„Könnyebb komolyan gondolni, mint tenni érte.” Dr House

Mindennek vége van egyszer, az egészség sem duracell nyuszi, lemerül néha a rendszer. Persze sunyin, este jelentkezik a kórós álmosság, a láz és a tompa fülfájás. Utóbbi teljesen testidegen reakció, ezért is inkább, bízatom magam, szakemberre bízom a diagnózist, nem a zoknis sóra. Esti óra lévén ambuláns szakorvosi rendelés a cél. Helyi lakosként előreküldenek a málócsempéjű folyosón, az ügyeletes majd érkezik, mondják és magamrahagynak a lázban. A kongó ürességben egy negyvenes égő világít, néhány papucs csattog már csak álmosan. Hogy másfél órát ültem a tök sötétben nem zavart, mantráztam, hogy jó lesz majd. Jöttek még többek, de azok talán már az UFÓk voltak, mert zöld ruhában, emberi alakban, széttaposott klumpában, fémes, hideg csövekkel érkeztek. Álmosak, türelmetlenek és hangosak voltak, fülön keresztül támadtak. Nézték, látták, kenték- vágták a rutint. Jó lesz nem kell félni,  ha valami van akkor majd menjek vissza. Hagytak elmenni, de jó! Csak a 40-es körte világított tovább álmomban is, amikor elaludtam.

Biztos tudok valamit, mert úgy akadt, nem lett jobb. Vissza kellett mennem az UFO-khoz. Megyek csendesen a málócsempéjű folyosón és gondoltam, hogy csak a szerencse vak meg én. Mindenki más bámulja a másikat. Szerencse, hogy  macskacsipával sem látok többet, mint 2 nappal korábban a sötétben. Reggel 9-től ülök és várok fél egyig sokadmagammal fegyelmezetten a padon. A várakozók száma nem változik, a hangulatom viszont nagyon.  Egyre nyomottabban és feszültebben figyelem az eseményeket. Perverz vagyok? Bizonyosságot akarok, így hát maradok, de már köhögök.

Napra akarok menni! Nem akarok több gégemetszetest hallgatni, nem akarok több szövettani eredményt megvárni, nem akarok lázrózsás gyerekeket nézni. Nem, nem, nem! Beszélgetni nyomulós, unatkozó falucsávójával meg végképp nem!  Közben nézem a fül -orr- gégészet összes létező orvosának mindenórás felvonulását. Akár a prágai Óratoronyban, itt is megkondulnak az orvosi fülhallgatók, amikor  megjelenik a Sztár, a Nyúzött, a Név a szakmában, a Jovális nagyanyó, a Pályakezdő, a Ősbizalmatlan, a Kiégett. Eközben  egyetlen egyszer sem tudtam meg, hogy ki  aznap az ügyeletes. Mindenki smúzolt, végigvonult, konstatált. Behívta a privátbeteget, az ismerőst, a borítékost. Az újonnan érkezők csak szigorú ápolónői szűrön keresztül juthatnak el Nagyfehérnyi magasságba, tenyérnyi zöld sincsen szabadon.

A folyosói reputációban elsuttogtak alapján, aznap délelőtt minden orvos minimum háromszor műtött már, és mindeközben átlag óránként kétszer jelent meg a folyosón, ahol betegeket fogadott- ugyanabban a ruhában, cipőben. Nesze neked sterilitás! Lehet, hogy sok Klinikát vagy Vészhelyzetet néztem, de mikor mosakodnak be? Tényleg mindig átöltöznek? Hol van itt a projekt szemlélet? Ez nem elsősorban pénz kérdése lenne, hanem figyelemé és fegyelemé, utána lesz belőle megtakarított idő és pénz. Vagy nem is műtenek csak Facebookozni járnak fel az orvosiba?  Ennyi felesleges rohangálást, ennyi fejvesztett iramot ritkán láttam.  Jól van.  5 és fél órám telt el a középkori folyosón, ha itt nem megy tovább, akkor megyek a körzeti orvoshoz. Három éve nem látott, csak ad valamit. Négytől fél hatig ismét egy váróteremben ülők. Izzadtan, elhízottan, ebédbüdösen, köhög mellettem  az  egész Hetedik kerület, influenza járvány után. Néha szellőztetünk. Sor nem halad. Nyugodt délután van, gyógyszerírás van, mamik mesélnek, vény bentmarad, kuncogás, visszamennek. Végre bejutok, 7 óra alatt begyakoroltam, egyszuflával elmondom az anamnézist. Mutatom honnan jövök. Rámnéz Dr. G. Gy. és enerváltan  közli: mivel felülbíráltam orvosi jogkörét nem ír ki, menjek oda ahonnan jöttem. 80 másodpercig voltam bent.  Ez volt az a pont, amikor végkép elszakadt a cérna. A flegmaság, a gőg, az értelmetlen rendszer együtt utcán toporzékoló óvodást csinált belőlem pillanatok alatt.  Aznap másodszor.

Talán amíg az UFOknál jártam átírták volna hippokrateszi esküt, vagy valamilyen személyes ok folytán az Ipadon írt új alkotmány, egyik apróbetűs részébe került bele, hogy nem részesülök orvosi ellátásban, miközben fizetésem és minden jövedelmem 60%-át közterhekre fizetem be?

S mert hülye vagyok, másnap felszerelkezve egésznapos élelemmel, vízzel és újsággal megint végigülök  5 órát. Onnan, ahonnan elindultam, azért, hogy ha másért nem végre megtudjam  agydaganatom van vagy csak valami a fülemmel. Az gyógyult. És a szemem? Ja, hát ahhoz a szemészetre kellene mennie. Ad beutalót? Nem, menjen a körzetihez. Ön szerint ez a kettő nem függ össze? Nem tudja, ő fül- orr- gégész, nem szemész. Értem, biztos hiányzott, amikor a szemekről adtak elő az orvosin. Ismét 5 percet kaptam a rendszertől, és megint egy falba ütköztem. Szerencsére eszembe jutott a szomszédos pszichiátria és már nem őrjöngtem látványosan a környéken.

Napos oldalon sétáltam haza,  miközben számoltam.  2 nap szabim alatt, mert nem lettem végül kiírva, összesen 13 órát ültem orvosi várókban, ahol összesen 10 perc alatt láttak el sértődötten valamivel. 13 óra várakozás után sem tudtam meg mitől fáj a mai napig a fülem, mitől gyulladt be a szemem és miért vagyok lázas, ha orvosilag nincs semmi bajom? A szemcsepp mindent kibír.

Ha a 2 napos szabadságom alatt magasan letojom az orvosi protokollt ( bár így is megsértettem a Dr. G.GY háziorvosi íratlan szabályát, mert nem hozzá mentem előbb. De sajnos ő hétfőn délelőtt kedden délután rendel, a fülem meg hétfőn este kezdett el fájni, nem az ő rendelési órájában). Szóval, ha mindezdiő alatt a könyvtárban ültem volna, aludtam volna, a Normafán bolyongtam volna, vagy napoztam volna a Bambi teraszán kávéval, sörrel és sajtos szendviccsel, akkor is többet tettem volna saját magam egészségéért, mint azzal, ahogy ebbe az abnormális rendszerbe próbáltam belepréselni magam feleslegesen!

Az, hogy az egészségpénztár csak mészárszéki beavatkozásokat és csonkításokat finanszíroz nagyon szomorú. Hogy alul vannak az orvosok (a tanárok, szociális munkások)  fizetve nagyon szomorú. Hogy vannak betegjogi képviselők, de nincs joga a testéhez a betegnek szomorú. Kérdezel, de nincs válasz. Gyerekes. Az a legszomorúbb, hogy ez az egész rendszer egészségtelen. Ha ugyanis arra alapozza fennállását, működését és jövőjét, hogy abszolút betegeket generáljon, akkor nem egészségügyről beszélünk. Az ideális beteg ugyanis ebben a rendszerben még egészséges- vagy éppen meghalt. A többiekkel meg nem tud mit kezdeni. Nem tudunk egymásról semmit.

A test nem hazudik, mondja táncos Agnes de Mille, és én ezt nagyon könnyen elfelejtettem! Pedig csak törődést, kényeztetést, figyelmet, akartam. Talán időt magamra. Fájdalmat nem!  Miközben önmagamat megerőszakolva mástól vártam a törődést, a kényeztetést és a figyelmet,  a testem  előbb jelzett, mint az agyam. Azt jelezte, hogy anyukám, csúnyán feladtad a hit kérédését! Így jelezte, hogy itt az ideje hogy visszatérni a saját kapszulámba, megtalálni azokat a folyamatokat, amiért inkább zöld utat adtam egy betegségnek, semmint a hitnek és a tettnek. Süket vagyok?! Hát nem akarom meghallani a szót, nem akarom meglátni, azt ami bennem és előttem van?  Vakuljak meg, hát ennyire egyértelmű?! Másban a szálkát, magamban a gerendát sem?!
Aljas dolog a fájdalom, szemét dolog nyígni, de leginkább az a felismerés fájó, hogy magammal néha kíméletlen vagyok. Take it easy!

Ezek után,  Te ugye jól vagy?

Támogatta a Seniagroup