2011. november 1., kedd

A hetedik


E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!...A hetedik te magad légy!”

Azt írja az újság, hogy tegnap óta hét milliárd földlakó él e bolygón. Amikor 12 évvel ezelőtt 6 milliárdról adtak hírt, már akkor is elcsodálkoztam a mennyiségen, nem gondolva bele a miértbe és a hogyanba,  de ez a felgyorsított iram őszintén meglep. Azt mondják mostanában, hogy  csak az első milliárdot nehéz megszerezni. Biztos így volt ez a népszaporulattal is. A Föld lakossága ugyanis egész történelmét felvonultatva csak az 1800–as évek körül lépte át a lélektani egymilliárd főt, vagyis valahogy Káintól Geotheig ért a sor akkor.  Az elmúlt 50 évben viszont már duplázunk: hárommilliárdról hétmilliárdra nőtt a bolygó lakosainak száma.1950-ben az átlag életkor a nyugati világban még csak 50 év volt, mára már 77 a várható évek száma. És hol van ez még az oly vágyott 120-tól?!

Egykor ideje volt a születésnek és ideje volt a meghalásnak. Gyerekként olyan családba kerültem, ahol a születés hozzátartozott a mindennapokhoz. Ómama, nemcsak arról volt híres a faluban, hogy kiváló tortákat sütött és hogy a borbély volt a férje, de arról is, hogy 1930-tól 1957-ig majdnem mindenki nála született. Szülésznő és bába volt, önálló egzisztenciával. Félő tisztelet övezte őt élete végéig.  Nem könnyű időszakban látta el feladatát, de éjjel-nappal készenlétben állt. Megbízható és lelkiismeretes, tisztaságban alapos, adminisztrációban  precíz asszony volt.  Kis naplóiban szálkás betűkkel rótta a szülő asszonyok nevét, címét és korát, a gyerekek súlyát és nemét, hogy élt–e vagy holt volt az újszülött. A születés és a halál kéz a kézben jártak akkor is, de a szülői fájdalmak ellenére nem volt ellensége. Nem vonták kétségbe tudását és a természet törvényét.  Amíg tehette segített, sebet kötött, köldököt tisztított, krémeket főzött, tanította az anyákat olyan kérdésekben, amit csak asszonyi fülekre tartoztak.  82 évesen még biztos kézzel lukasztotta ki a fülét a 3 hónapos húgomnak, miközben anyám majd elájult az ősrégi kütyük látványától. Szerettem. Mikor kórházba került akkor önfeláldozóan megosztottam vele ropimat és még a fruttimból is hagytam az ágyán. Hálásan mosolygott. Büszke voltam rá, hogy 2 nap múlva a tornácon állt felöltözve, és akkor mindenkinek elújságoltam, hogy Ómamát  én gyógyítottam meg - a ropimmal. De a hiúságnak ára van. Csúnya és nehéz leckét adtak fel egy hét múlva, mert  nem értettem miért ment el örökre, ha már egyszer itthon volt? Persze most már tudom. Otthon akart meghalni, ágyban párnák közt, méltóságban, felkészülten, mindenkitől elköszönve.Tudta a dolgát, régóta mondogatta, hogy hol van a félve őrzött fekete ruha és a félretett a pénz a papnak.

Ma már csak kétségek vannak. Magáról az  életről is, a halálról meg egyáltalán  nem is beszélünk, mert amire nincsenek szavak, az nincs. És ahogy nincs ideje a gyásznak úgy nincs idő az újrakezdéshez sem. Míg folyamatosan tagadjuk meg a halált egyre  hosszabban élünk, abban a hitben, hogy egyszer majd végérvényesen sikerül kicselezni éber figyelmét.

Néha arra gondolok, hogy akik itt vannak, akikkel együtt  vagyunk itt a Földön valamiért visszajöttünk ide, mert akkor vagy most (sem) csináltunk meg néhány fontos dolgot életünkben. Minél gyorsabban nő a lélekszám, annál több a visszatérő lélek, a befejezetlen élet. Vajon hanyadikok vagyunk most? Talán a hetedikek, akiknek végre megadatott az esély, hogy mi magunk legyünk? De honnan lehet ezt megtudni?

Az élet iskolája nem könnyű hely, ilyen kérdésekre sem ad egyszerűen választ. Itt már nem számít,  hogy vizsgáin elbukunk vagy megbukunk. Ahogy Woody Allan és Steve Jobs  munkásságára sem diploma tette fel a koronát, hanem sokkal inkább a felismerés, hogy nem élünk örökké.  

„Senki sem akar meghalni. Még azok az emberek sem akik minden bizonnyal a mennybe kerülnek, ők sem akarnak meghalni hogy feljussanak. És mégis a halál az egy olyan sors, amin mindannyian osztozunk. Senkit sem fog ez a sors elkerülni. És ez úgy jó ahogy van, ahogyan lennie kell, mert valószínűleg a halál az élet legjobb találmánya. Ez az életnek egy helyettese, a változáshoz. Elteszi a régit, hogy helyet csináljon az újnak.”

Félretetted már a régit? 
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.



1 megjegyzés:

  1. Csodás írás... tisztelet a mi Margit nénink emlékének. Az élet és halál "tanítása"
    számunkra. Köszönöm!

    VálaszTörlés