Anyukám világa

Anyukám ma 60, félúton  a bis hundertundzwanzig felé. Igazi mérleg. Töretlenül és mindig a családi egyensúlyra gyúr, ezért persze szíves. A motor próbája az élet. Az a nagybetűs.

Anyukám világa nem egy távoli világ, mégis néha messze van. Nem beszél róla, benne él. Tesz–vesz, ápol, betakar, kertészkedik, néha temet és közben, akivel találkozik ad.  Úton-útfélen azoknak, akik kérnek és azoknak is, akik nem. Türelme, jóindulata, bölcsessége már-már nem evilági, de az idő, mindig őt igazolja.

Azok kevesek közé tartozik, aki pszichodráma nélkül is tud felejteni és eredendően megbocsájtó. Olykor dühítően is. Számtalanszor akadtam ki, hogy miért kell nekem mindig mindenkinek előre köszönni, ha úgysem köszön vissza. Miért kell nekem nagyvonalúan megbocsájtani, miért nem gyűlölhetem, haragudhatok arra, aki bántott, hiszen fáj? Aztán csak annyit mond, nem számít, majd elmúlik. És tényleg.

Mi lett volna …ha nem lett volna szebb, mint az anyja? Akkor nagyanyám nem lenne örök féltékeny rá? Ha a rajongva szeretett kisvárosban marad tündérkirálylánynak? Ha nem aratni járt volna szünidőben, hanem rajzolt volna tovább álmodó szépeket? Ha nem egy-két házasságba menekül, hanem az érettségire kapott Volga gázpedáljába taposva maga mögött hagy mindent? Akkor most mi lenne?

Amikor leülök, felhívom elmondani, hogy mi van, olyankor meghallgat, aztán mond valami biztatót, amit nagy emberek mondtak, írtak egyszer lélekemelőnek vagy búfelejtőnek. Aztán van, amikor nagy csendben azt mondja, te is ugyanabba estél, mint én. Ilyenkor visszapörgetve az időt már látom a jeleit, visszamenőleg bekerül a puzzle darab a képbe. Mi lett volna, ha ezt előre tudom, időben elmondja, akkor is ugyanabba a cipőben járnék? Mi és miért ismétlődik még? Nézd meg az anyját!

Annyiféle komplexus van. De ezt az anya-lány viszonyt valahogy nem boncolgatják nyilvánosan. Vannak édes mostohák és vannak gonosz mostohák, vannak anyák szerelmetes fiaikról szóló epizódok, apakomplexusok, testvérféltékenységről írások, de ez viszony valahogy kimaradt a nagy történetírók leírásából. Miért csak a Gilmore Girls történetei maradnak az anyák és lányuk kapcsolatának fejtegetéshez?  Mindenesetre utólag is köszönjük Disney!

Ennyi idő után is, saját magunk kutatójaként csendben figyeljük tovább anyukánk világát. Néha ámulunk, hogy álmodunk, megdöbbenünk és igen hangosan kiakadunk. Elesünk, felállunk, törünk-zúzunk lázadunk, aztán visszaülünk tűzéhez  melegedni, elengedni. Mert meghallva a családi tűz mellett saját mesénkben az övét és másokét is, szőni kezdjük a tőle elesett mozdulatokkal a magunkét az ismeretlen sötétség fonalából, bízva abban, hogy elég erős lesz és elér örökkön-örökké.
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték