A professzionális Esőcsinálók

Jó pap holtig tanul, a (jó) coach pedig mindenből. Végül is a coach is ember. Van neki élete köz és magán is. Szakmai és privát. Az erő vele van jól tudja, de van amikor a környezet sokkal makacsabb, mint elsőnek gondolta vagy érezte. És akkor izomból nekifeszül a feladatnak, mert magad uram, ha szolgád nincs! Önismeret, önmérséklet, önsegítés és önkielégítés. Klassz! Tényleg. Pedig van etikai kódex, van szupervízió és van szakmai közösség, de hagyjuk a dagadt ruhát másra!

Megtudom csinálni mantra ösztönösen éget belülről. Meg tudom csinálni, mert meg kell. A protestáns etika is ezt kívánja, az imago meg végképp! OK, letöltöm, megtanulom, elsajátítom, megismerem érzések adnak egy jó nagy egonövelőt naponta egyszer, de lehet, hogy többször is.  Minek is ide bárki is tudom én ezt magamtól is?! Minek kell ehhez segítség?!  Ő is ugyanezt mondaná, csinálná és még fizetni is kell érte, hallja saját magát.

Add már uram az esőt, szóltak a népek a hosszú szárazság alatt és akinek kéretik annak adatik. Esni kezd. Sokat.

Sikerült megint széjjel áznia a födémnek, a konyhának, a szobának. Amikor ez ember egy pár hónap alatt többször is megtapasztalja, hogy milyen a sajátért küzdeni, igen könnyen vérszemet kap vagy feladja. Még több ilyen, kellene még egy kis olyan. Mindenre próbál figyelni miközben végül sehova sem halad. Betörés, ajtócsere és utána festés, idén talán le sem kellene vennem a felújítás alatt című pólómat. Elég unalmas a felirata hiába van kék, piros, zöld, fekete, fehér, sárga színű  belőlük aka Bono. Minden porcikám tiltakozik az újabb tények, kreativitás, az újabb előnyök, ötletek felsorolása ellen. Igazán jó coachee alanya vagyok saját magamnak. Mert csak ellenvetéseim vannak és igen szélsőséges érzéseim az elmúlt időszakban megtapasztalt képességeimről és annak fordítottjáról is. 

Tudom, hogy nem akarok több biztosítóra várni, nem akarok több időpontot egyeztetni, de ami leginkább nem akarok egy újabb nyarat végig mókuskodni a lakásban. Levegőt akarok, teret, ahol érezhetem magam a legnagyobb balagan közepén. Aztán mégis csak elérkezett  az idő, amikor összeszedem magam és felívom Imrét a festőt, aki 4 óra alatt megcsinálja azt, amin két évvel ezelőtt egy hónapig matattam. Mekkora alázás ez?! 4 óra elég ahhoz, amit magam egy hónapig csináltam?! Utólag is elgondolkodtató miért voltam oly büszke magamra és most miért  nem ragaszkodtam korábban megszerzett keserves tudásomhoz! Megint a komfortzónám túljára kellett mennem. Miért volt szükségem ezekre? Miért ragaszkodtam ennyi ideig a járt unalmasra koptatott kitaposott utamhoz? Jung tudja.

Zűrzavar uralkodott ott (mindegy, hogy hol), mivel oly sokáig szárazság volt, és továbbra sem esett az eső. A falu lakói mindenhova elmentek, bölcs embereket kerestek mindenütt, és imáikkal, szent dalaikkal bálványaikkal és talizmánjaikkal csalogatták az esőt. Hiába.

Végül valaki így szólt:

-        - Hallottunk még az öreg esőcsinálóról. Nem tudjuk mit kér érte, de esetleg megpróbálhatnánk.

-        -  Igen, szóljunk neki!

Úgyhogy nagy ünnepséget rendeztek a fogadására, de amikor betotyogott ez a kicsi ember, egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre  számítottak.

-         - Talán nem is éri meg a pénzét! – morogtak csalódottan.

-          - Halljuk mire van szükséged? –szegezték neki a kérdést.

Az Esőcsináló egyszeriben felmérte a helyzetet és így válaszolt:

-        -  Semmit, igazán semmit, köszönöm. Csak egy kis kunyhót. Jöjjetek vissza három nap múlva!

Bevezették tehát egy kicsiny  kunyhóba, és vártak három napot , amikor is esni kezdett. Csak úgy zuhogott megállás nélkül.  Ők pedig szinte magukon kívül voltak az örömtől.

Utána odamentek az Esőcsinálóhoz, és megkérdezték tőle:

-         -   Hogy csináltad? Mi volt ez a nagy varázslat?

-     - Nem csináltam semmit- felelte az Esőcsináló- Nem tetszett , amit érkezésemkor itt láttam. Bementem hát a kunyhóba és csendesen magamba mélyedtem, összeszedtem magam, és természetesen jött az eső.

Nincs mit tenni, csak rendbe kell szedni magunkat.  Ehhez kellenek a professzionális segítők, Esőcsinálók, festők, coachok. Mert velük meglepően megváltozik az egészről alkotott képünk pillanatok alatt.  Amikor az ember egy külső segítő segítségével rátalál az időre és visszaemlékezik korábbi saját magára, arra hogy milyen volt, ki is ő tulajdonképpen, olyankor elgondolkodik vajon miért hagyott ennyi időt veszni a drága idejéből, életéből? Mire volt jó neki? Rájön arra, mihez is ragaszkodott eddig. Lehet ilyenkor felszabadítóan sírni, elengedni, mert ilyen kérdésekkor még a hegyek is megmozdulnak. És ilyenkor végre elkezd esni az eső is.