Szemtelenül

Csak egy pillanat műve és az ember  már  nem is lát a saját szemétől! De mert a vaktyúk is talál szeget, végül úgyis elhiszi azt, amit lát. Vagy nem. Na jó,  aztán meg jó hosszan agyal rajta  még egy darabig.  Mert ugye  mi van akkor, amikor mégsem hisz saját  szemének? 

Olyankor igyekszünk készségesen szemügyre venni a tényeket, és ezek mérlegelése után udvariasan szemet hunyunk a valóság felett. De ha tovább hitetlenkedünk abban, amit látunk , o tempora, o mores, még kellően szemtelenül a szemünkre is hányhatják! Ha szemérmesen elfordítjuk fejünket, attól még a kérdés persze  kérdés marad.Ha szemet vetnek ránk, szemtelenül beszólhatunk de trükkösen szemmel is verhet. A mágiának nincs felső határa, még  szerelem is lehet abból, mindjárt  első látásra! A szem a lélek tükre. De mi van akkor, ha a lélek az agyban van?

Hiba a mátrixban?

Az ember a körülvevő világot öt érzékszerve segítségével fogja fel, persze ott van a szex,  hatodik is, amiben viszont már minden benne van.  Az emberi agy állítólag 40%-a csak a látással  foglalkozik. A világot elsősorban látásunkon keresztül értjük meg. Az evolúció során, pedig az érzékszerveink közül a látás alakult ki legkésőbb. Meglepő módon viszont hiába kapott ennyi időt a fejlődés során, mégis az egyik legpontatlanabb szerv. A szemünkben ugyanis van egy vakfolt, ami nem lát.  Ha két szemmel nézzük egy dolgot, akkor kiegészíti egymást a két szem. Ha becsukjuk az egyik szemünket, akkor is tökéletesen látunk, mert az agy kiegészíti a hiányzó részt,  az egy szemmel látottakat. Az agy folyamatos sztoriban van, szinte becsukott szemmel is látjuk, hogy miket mesél a bécsi erdő.

De mivel már olyan régóta benne vagyunk saját történetünkben, hogy nem látjuk a fától az erdőt,  az agy, biorobot üzemmódba teszi magát a fenéket fog erőlködni. Mindent rutinból végez, aztán csücsül a babérjain vagy a káoszban, amit okozott- egy darabig. Az emberi agy ugyanis nem a szépségek és igazságok keresésére készült, hanem a túlélésre. Nem azért működik, hogy morált, esztétikát, hőtágulást és kvantumfizikát magoljon, hanem azért hogy funkcionáljon, méghozzá egészségesen. Richard Gregory szerint az agy funkciója a tapasztalatok során szerzett ismeretek közötti hézagok kitöltése, a túlélés biztosítása.

Egy árnyék a falon egy fa ága vagy egy útonállóé? A piros virág szerelem színe vagy a mérgező növényé? Harcolj vagy menekülj, aztán ha túlélted ráérsz meditálni, verseket írni!  Az agynak arra van szüksége, hogy nyugton legyen, kimondottan házi(as), emészthető feladatokra koncentrál, csak semmi megerőltetés,csak semmi újdonság!  Őszintén szólva, ha rajta múlna nem igazán járna élen saját maga fejlesztésében.

Az agynak, hogy továbblépjen, radikális változásokhoz kell igazítania működését, ami iszonyatos munkával jár. Gondoljunk csak bele, hogy milyen nehéz egyes emberek véleményét, látásmódját megváltoztatni. Hányan kerültek boszorkányságért máglyára, és milyen szentségtörő volt Galiei és Kopernikusz, Semmelweis és Einstein saját korukban. Milyen nehezen értek el áttörést az elfogadott kényelmes tudományágakban.

Saját életünk is hasonló kontraszelekció révén korlátozódik. Derrida szerint az agyunk egy pszichológiai ketrecet hoz létre életünk során, a bennünket ért tapasztalok kusza hálójából. Derrida szerint olyan ez, mintha egy szemüveget adtak volna ránk születésünkkor, amely a gondolatot és a valóságot elválasztja. A kérdés az, hogy  ki olyan bátor, hogy levegye a szemüveget és  anélkül lássa meg a valóságot.  Átnézzen a túloldalra.  

Mit lát a fenti képen? Elsőnek? És másodszorra?  Vázát vagy arcokat. Kinek, mi. Mikor, mi. Összességében csak többszöri megfigyelések és megtapasztalások során vagyunk hajlandóak  feladni elsőre meghozott véleményünket. Az élet azonban döntések sorozata.

A megismerés és a felismerés az ősrégi határok ledöntését jelenti. Azt, hogy elérkeztünk egy mérföldkőhöz, eljutottunk saját határainkhoz. Innen mindenki maga dönti el, hogy továbblép és onnan teljesen más látásmóddal néz a világra, vagy visszamenekül meleg kis kuckójába és kukukázza a sablonmegoldásait, amíg tudja. Amíg  bírja, vagy amíg nem mérettik meg egy újabb próbakőnél. Ennek azonban sokszor ára van: szemet szemért, mindenki a jussát akarja. 

Igen, nem történik a felismerés egy pillanat alatt. Van aki menekül és sokszor bele-belealszik saját Csipkerózsika álmába, de őt is   próbára tesz az élet. Minimum egyszer megcsókolja a királyfinak látszó idegen. Aztán eldöntheti, hogy inkább visszafekszik és átalussza, ami még hátravan. Vagy szembesül a helyzettel, a döntéssel és elkezdi maga metszeni a rózsabokrokait, amelyek sűrűjében, illatában elveszett.  Talán a sövény túloldalán már ott van valaki más, egy újabb kastély, újabb királyfival, ahova csillogó szemmel indul el azon az úton, amelyre oly sokáig hezitált rálépni. Azt mondják “Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva.” A tied vajon mi mögött bújik meg?

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték