Születésnap

Megint egy évvel öregebb lettem, és bölcsebb is talán a  születésnapomra. Igen –igen bika vagyok, amúgy meg bivaly, meg ökör is. Valahogy úgy adódott, hogy az összes jóscsillagzat alatt ezt az állatot sorsolták ki nekem. Többszörösen is biztosítottak arról, hogy egy állat szívósságával, makacsságával álljak a földön. Lehetnék finomabb, lágyabb, légiesebb,  egyszerűbb, de nem akarták az égiek, hogy az legyek. Nehéz az igavonók élete.

De a bika mégiscsak az emberek legjobbika győzöm meg magam. Talán azért is, mert nem Hitlerrel , hanem Leninnel osztozkodom a jeles napon. Egy nap különbséggel így megváltozik a világ? Tök mindegy, egy kutya mondanák, de azért mégis ott a remény bennem (mert Kant, Nabokov, Yehudi Menuhin, Jack Nickolson és hoppácska Kaka is ezen a napon született). Meg különben is! A jeles személyek és események jönnek-mennek, akkor éppen húsvét volt, most meg a Föld napja lesz, igazán nem panaszkodhatom.

Furcsa dolog ez a születés. Mert van, aki szül és van, aki születik és egyik sincs a másik nélkül. Mégiscsak egyet ünnepelnek. Van az év, a hónap és a nap, miközben órák és percek telnek el eseményekkel, amelyek meghatározzák mások életét is. Nemcsak azért, mert máshol van a Mars, a Vénusz, takar a Jupiter, támad a Szaturnusz, hanem mert az emberben is ezernyi érzés, fájdalom, öröm és kétség kering akkor és  nemcsak a hormonok miatt.

Mindig kérem anyukámat, hogy mondja már el milyen volt az élet nélkülem. De nem mondja. Hallgat. Kértem mesélje el pontosan hogyan születtem, milyen volt. Két mondatban lezárja a témát azzal, hogy hajnalban születtem. Na de mégis mikor? Valamikor hat körül.  A tagadó csendbe belefáradva, meguntam, hogy nincs előéletem. Meguntam, hogy nem saját mesémből lépegetek előre, hanem a Sehány éves kislányt olvasva. Pár éve kikértem a szülőotthonból a születési kórlapomat, ahol kezembe fogva a papírt láttam, hogy a magzat születési ideje reggel 8.30-ra lett beírva. Nagyon nem hajnal ez! Nagyon megsajnáltam anyámat ekkor. Leesett, hogy mekkora sokk lehetett neki a szülés, ha a szülőszoba után már semmire sem akar emlékezni. Feladat teljesítve lett, mindenki él. De elmaradt az öröm, utólag az ünneplés. Mit akarok még ennyi évesen?- kérdezhetnék. Egészséges vagyok, erős vagyok és akkor most egeret vajúdjanak a hegyek? Nem, nem, cseppet sem!  De a felismerés, hogy nekem nehéz szüléssel jött az élet, nem jelenti azt, hogy jól is esik. Nagyon nem szeretném ezt a történetet örökké magamban, nem ezt akarom továbbvinni.

Vajon hány anya van, aki hasonlóan, eszméletlenül hozta világra gyermekét és hányan vannak, akik gyermekeinek hasonlóan némák? Nem tudva, nem ismerve saját születésük történetét sem? Miért mondja, ha nem tudja, hogy lehet, hogy kell? Mert már évek óta nincsenek meghitt beszélgetések és közös kis titkok, amik a családi köteléket fonnák tovább. Mert ott és akkor tabu volt a születés, titok a halál. Takargatni való a szerelem és kórlapon vezetett betegség a szülés. Hova lett az az evolúciós biztonság, hogy képesek vagyunk saját magunkat megvédeni és magunkról gondoskodni, születésünktől fogva? Hova lettek az asszonyok, akik ismerték a babonákat, olajokat, teákat, és komatálat küldenek az újszülöttes házba? Hova lett az anyák kíváncsisága és hova lettek a zseniális ösztöneik a meséhez?

Ezredszerre is végiglapozgatom a Sehány éves kislányt, és látom, hogy ez a születés dolog jó is lehetne.  Tulajdonképpen már az, hogy megszülettem, már az jó. Önző gén vagy egy bivaly szívóssága, kit érdekel ez már? Vannak dolgok, amiket nem lehet visszafordítani. Megy a maga útján , így azzal nem is foglalkozom tovább. Azzal foglalkozom, ami előttem van, ami még rám vár.  Alapjáratban nem jobbá akarok válni. Abból a megfelelési kényszerből nagyon elegem van. Abból a jókislány szerepből, amit mások saját képükre és hasonlatosságukra találtak ki nekem. Abból, ami bénított és fogva tartott. De hát a szomszéd fűje mindig zöldebb, más élete is mindig könnyebb. Pedig, ki tudja mi van a szomszéd hátsó kertjében?!

Viszont elfogadni magam olyannak amilyen, az már más kérdés. Arthur Miller Bűnbeesés után című drámájában a lány azt mondja a szeretőjének, hogy „rettenetes álmom volt az éjjel: azt álmodtam, hogy szültem egy hülye gyereket, borzasztóan nézett ki, de valami belül azt súgta, hogy ha meg tudnám csókolni, akkor minden könnyebb lenne. És akkor hatalmas erőfeszítések árán ráhajoltam, megcsókoltam, és ettől minden könnyebb lett.” „Tudod, rájöttem, hogy így vagyunk a saját életünkkel is. Időnként nem olyanná szüljük, mint amilyennek szeretnénk, de mégsem tudunk mást tenni, mint azt, hogy magunkhoz öleljük, és azt mondjuk: te vagy az én egyetlen életem.”

Most a születésnapomra elérkezett az idő, hogy az én saját életemet, amit én tettem ilyenné elfogadjam, olyannak amilyen. Már nem a megszületésemről szól az ünnepség, hanem arról, hogy bátrabban és örömmel éljek azokkal a lehetőségekkel, amik a következő születésnapomig elém jönnek.