Rock, pasik, levelek

„Egy jó válogatás kazetta készítése olyan, mint a szakítás. Pokoli nehéz és időigényes. Az első szám legyen dögös! Figyelemfelkeltő! Majd még egy kicsit emeljük a szintet, de csak egy nóta erejéig, nehogy túl hamar túllőjünk a célon. Rengeteg szabály van. Mindenesetre összeállítottam egy kazettát a fejemben, Laurának. A kedvenc számaival, amiket szívesen hallgatna. Most először tudom, hogyan kell csinálni.”
 

A Valentin-napi levelezések történeti alapja eléggé homályos és kaotikus számomra. Nem segít ennek a történetnek a kibogózásában az sem, hogy  katolikus egyházban  jelenleg három különböző szentet ismernek el  Valentin néven, és pehükre mindegyikük mártírhalált halt. A szentek történetei szerint ezek a Valentinok egyaránt védőszentjei a szerelmeseknek, a méhészeknek és az epilepsziásoknak, de az egyik emlékezésből sem derül ki világosan, hogy melyik Valentin küldte el élete első és egyben utolsó Valentin napi üdvözlőkártyáját.  Ha a rendelkezésünkre álló csekély történelmi alapokat nézzük, tulajdonképpen búcsúlevélként is felfogható. Egy elköszönő üzenetnek. A te Valentinod. Hol lesz már ő az én Valentinom? A másvilágon?   Savanyú a szőlő? Talán. Adhatok lovat a kommersz fanyalgók alá, de valljuk be, nem érdemes.  Ízlések és pofonok, a többit meg úgyis megszokod. Vannak, akiknek fontos, hogy megköszönjék, ami van-tisztelet érte. És vannak, akiknek fontos, hogy legalább elköszönjenek a továbblépés érdekében attól, aki volt.

Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi regénye egy pasiról szól, akit éppen elhagyott a csaja, Laura. Robnak zene az élete. Munkája révén is zenében gondolkodik, zenében tervez, toplistákban mér. A szakítás hosszas agóniájában össze is állítja önmaga megértéséhez azt a zenei TOP5-t, ami emlékezetessé teszi számára  Laurát és egyben a leválást. Persze az angol hagyományokon alapuló könyvben ezenkívül még rengeteg más toplista is van, a legkínosabb szakítóstól a legmenőbb állásosig (újságíró, producer, zenész –kivéve rap és klasszikus-filmrendező és építész, opcióként behelyettesíthető a lemezbolt tulajdonos is) és a zeneipart meghatározósig minden. Rob jófejnek tartja magát, de nem érti mi a baj vele. „Egy szóval sem mondtam, hogy elégedett vagyok az éltemmel. Azt mondtam, jól vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok megfázva, nem volt közlekedési balesetem mostanában, nincs felfüggesztett börtönbüntetésem, de mindegy.” Nem érti, hogy miért hagyták el eddigi barátnői, akik láthatólag jól érzik magukat és élik világukat-nélküle. Rob- azt gondolja, mindenki hasonlóan képzelte el az elején „Csak bizonyos lelki alkatú emberek félhetnek attól huszonhat éves korukban, hogy egyedül maradnak életük hátralevő részére; nos mi ilyen alkatú emberek voltunk.”  Elmúlt 30 is, így szépen sorban felkeresi az exeket, hogy választ kapjon önmarcangoló kérdésére arra, hogy hol maradt le a fejlődésben.

„Ismered azt az érzést, amikor látsz egy halom pólót a boltban, szépen összehajtogatva, fölstószolva meg minden, és megveszed az egyiket? Otthon soha nem látod már ugyanolyannak. És akkor rájössz, hogy csak azért tűnt annyira klafának a boltban, mert ott volt a többi is.” P. kékszemű, éles eszű fiú. P. –vel gyönyörű a május. P. koleszba telefonál, megvár a suli előtt. Szenvedélyes de felszáll az esküvőjére robogó gyorsvonatra. 2 év múlva felhív, hogy nem bírta, beszélgetnie kellett valakivel chaten, mert annyira egyedül volt a házasságában. Most is egy vonatra vár, hogy találkozzon Vele az állomáson. Nagyon izgul, akarja azt a nőt, újra akarja vele kezdeni életét. Mert olyan megértő, mint én. Csak Ő barnacukorral issza a kávét. Nebassz, tényleg?! A nő miután, P. mint az élete  VIP-ként mutatott be minket egymásnak, nem engedte, hogy találkozzunk egymással  és P.azóta sem kérdezte meg miért nem. Úgy tűnik nem értettem meg valamit ebben a történetben, de talán P. sem.      D. fotós, képekbe szedett, kaotikus életúttal bír. Úgy tűnik hiába az argentin partizán múlt, az objektíve túl szubjektívre sikeredett ahhoz, hogy azonnal lássa a lényeget. Sok év után küldte utánam kazettára gyűjtött, zenés hangos levelét. A-tól 26 órás stop úttal váltam el és ő 1 hónapra rá már egysoros e-mailben kért meg, hogy ne írjak soha többet, mert valakivel újra akarja kezdeni. Aztán 8 év után ő írt, hogy egy éve elvált. És, hogy írjam meg milyen is volt ő tulajdonképpen hét évvel ezelőtt. De nem tudok azóta sem mit mondani neki. Hiába az Inxs és Lenny Kravitz, nem maradt meg több belőle. R.-rel naponta több levelet váltok és mert mindig arról ír, hogy mennyire hiányzik neki az intimitás, egy évben csak egyszer találkozunk személyesen. Karácsonykor. Akkor ajándékot hoz és zavartan elbeszélgetünk arról, amiről naponta levelezünk. Aztán utólag kb. öt levélben kérdezi meg, hogy mi lett volna ha….   soha nem tudom meg. Hiába a Fire, ha nagyobb a füstje, mint a lángja. Aztán a francia, aki nem szerette, hogy nem a kedvére danoltam. Ő kelta barokkot akart én meg jazzt játszottam-szerinte. Pedig csak latte-t, nyugalmat és nyári kertet akartam kutyával.  


Üdvözlőkártya várása helyett ma én is összeállítottam a magam szakítós TOP listáját. Nem zenékkel, hanem bénázásokkal. Persze vannak, akikről még hallgatok mint a sír, nehogy túllőjek a célon. Nekik megvan a maguk dögös különös történeteik. Még nem biztos, hogy úgy szólnának, ahogy olvasni szeretném őket, mert ebben is rengeteg szabály van. Életem múzeumában szép múlt vár rám tudom,  amíg játszik még a szív. Éppen ezért itt  az ideje, hogy mindenki az őt megillető polcra kerüljön, vagy dobozba. Időigényes  és pokoli nehéz meló. De tudom, hogy hogyan kell csinálni.

Te írtál ma már képeslapot?

Az idézetek Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi regényéből; Európa Könyvkiadó 2006.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.