Senki sem tökéletes

Egy nap egy ember, a házához közeli a tengerparton sétálva nézte a tengert, hallgatta a hullámokat. Elgondolkodott  a nagy messzeségen, elrévedt a horizont mögé lebukó napon és  úgy döntött, hogy hazatérve  keres egy szép nagy  üveget, amelyet palackpostának fog használni és vízre bocsájtja azt. Hadd tudja meg, hogy mi van, ki vár rá a nagy vízen túl. Izgatott lett nagyon saját tervétől, attól hogy üzenetet küld a jövőbe. Egy papírra szépen felírta nevét, elérhetőségét és kérve kérte a kedves megtalálót hogy, aki kinyitja a palackot küldjön neki egy levelet arról, hogy hol és mikor találta meg a lezárt üveget. Leviaszolta pársoros üzenetét és másnap lelkesen a dagályra bízta sorsát  üvegének. Hazatérve napokig azon ábrándozott, hogy milyen csodálatos helyeken jár az ő üvege, milyen egzotikus partra veti majd ki a hullám az ő palackba zárt levelét. Milyen jó sora lesz a távoli napfényben. Milyen híres lesz ő ha ezt megtudja a falu. Napokig várta, hogy ki küldi meg a jelet, hogy vette az adást.

Egy nap két ember sétált az elcsendesedő strandon apály idején, amikor is egy moszatos üvegre lettek figyelmesek, amelyet akkor lökött ki a hullám a sziklák felé. Utánamentek, feltörték és találtak benne egy üzenetet, amelyben a levélküldő visszajelzést kér, szépen leírva nevét, címét és a vízrebocsájtás dátumát.  Fellelkesedtek a vízről kapott feladaton a megtalálók, GPS-be ütötték a koordinátákat és elmentek a kapott adatok alapján a palackposta tulajdonosához. Az ember csalódottan hallgatta a lelkes megtalálók történetet. Sokkal fantasztikusabbat várt. Amikor megtudta, hogy a levelét kézbesítő megtalálók házától csupán párszáz kilométerre találták meg 45 évvel korábban  írt üzenetét, akkor ott  egész életén át dédelgetett  álmát megsiratta.

Mindnyájunknak vannak nagy tervei az életben. Vannak, akik álmodoznak róla, vannak, akik álmodoznak és hozzá is fognak a megvalósításukhoz és vannak, akik  végül csalódnak saját álmaikban,  mert lekicsinylik azokat, összehasonlítva mások álmaival. Pedig az álmok a mieink. A mi  olyanok, amilyeneknek megéljük őket, nem másmilyenek. Se nem jobbak, se nem szebbek másokénál.

Az igazság pillanata mindenkihez becsönget egy nap és megmutatja hol vannak az oly csendben álmokból szőtt, jövőbe küldött  üzeneteink magunknak. Egy távoli egzotikus tengerparton vagy a szomszéd faluig  jutott el maga erejéből?  

Ki mondja meg hogyan éld az életedet? Ki kérdezi mivé lettek az álmok? Ki mondja meg mivé lettek a nagy tervek? Ki mondja, hogy ne játsz, ha játszol? Ki büntet és ki vígasztal ha hibázol? Kinek esély és kinek lassú halál az élet? Kinek tükör és kinek műalkotás minden pillanat? Ki az aki megalkotja  és ki az aki tanul belőle? Van aki kalandozik és van aki tévelyeg egy életen át.

Pedig nincs miért viszakozni. Nincs miért szégyenkezni. Azok követik el a legnagyobb hibát, akik nem próbálnak meg semmi újat. Akik biztosak az  örökben, a megvétózhatatlan tudásukban, a múlhatatlan szépségükben, aki  tévedhetetlen tökéletességükben meredve állnak egy helyben. Nehogy leperegjen az álarc. Nehogy megrepedjenek a merev falak.  Megújíthatatlanok.

Az igazi értéket nem a fizetési egyenleg adja meg úgysem, hanem az, hogy mennyire vagy játékos az életben. Nem azok kérdések mutatnak be, hogy  milyen ember vagy, hogy milyen terveid  vannak nyárra, hogy kinél bankolsz, meg hogy kinek jelentesz, hány embernek vagy a főnöke és lehetsz majd még 10 év múlva. Hanem hogy mitől vagy emberi. Attól, hogy ha  rájösz  hány alkalommal maradtál benne némán egy méltatlan helyzetben,  hány alkalommal alkudtál meg a körülményekkel és kerestél álkifogásokat, bújtál mások mögé  azért, mert féltél.  És mindezek ellenére egyszer mégis tudva, hogy fájni fog felállsz  és  kilépsz. Meg attól, hogy  megdicsérsz. Attól, hogy megköszönöd a segítséget.  Meg amikor nevetve tudsz  sírni.  Hogy vannak hibáid és ezekkel együtt vagy az, aki. Ha ismered az iránytűdet belül.
Nem tudhatod mennyi idő kell, hogy felismerd hova tartasz. 1 hét vagy 45 év. Senki sem tudja náladnál jobban. Nem más mondja meg, hogy mennyi ideig tart felállnod. Te érzed meg, ha az idő elérkezett. Most vagy soha.

Senki sem tökéletes. Olyannyira nem, hogy látszólag míg egy perfekt csak illúziókat tervez,  álmokat sző és ábrándozik, addig piti kis  átlátszó trükkökkel csal csak azért, hogy  megcáfolja önmagát. Mert igazából le akarja leplezni magát. Meg akarja mutatni gyenge pontját, azt amit szeretni akar.  Igazából szeretetre vágyik. Szeretve lenni akar. A nagy falaktól még nem elérhető, mert  nincs bent térerő. Még nem hallja, nem látja a másikat.

Senki sem tökéletes. De ki akar ezek után egy senki lenni?
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.

Rock, pasik, levelek

„Egy jó válogatás kazetta készítése olyan, mint a szakítás. Pokoli nehéz és időigényes. Az első szám legyen dögös! Figyelemfelkeltő! Majd még egy kicsit emeljük a szintet, de csak egy nóta erejéig, nehogy túl hamar túllőjünk a célon. Rengeteg szabály van. Mindenesetre összeállítottam egy kazettát a fejemben, Laurának. A kedvenc számaival, amiket szívesen hallgatna. Most először tudom, hogyan kell csinálni.”
 

A Valentin-napi levelezések történeti alapja eléggé homályos és kaotikus számomra. Nem segít ennek a történetnek a kibogózásában az sem, hogy  katolikus egyházban  jelenleg három különböző szentet ismernek el  Valentin néven, és pehükre mindegyikük mártírhalált halt. A szentek történetei szerint ezek a Valentinok egyaránt védőszentjei a szerelmeseknek, a méhészeknek és az epilepsziásoknak, de az egyik emlékezésből sem derül ki világosan, hogy melyik Valentin küldte el élete első és egyben utolsó Valentin napi üdvözlőkártyáját.  Ha a rendelkezésünkre álló csekély történelmi alapokat nézzük, tulajdonképpen búcsúlevélként is felfogható. Egy elköszönő üzenetnek. A te Valentinod. Hol lesz már ő az én Valentinom? A másvilágon?   Savanyú a szőlő? Talán. Adhatok lovat a kommersz fanyalgók alá, de valljuk be, nem érdemes.  Ízlések és pofonok, a többit meg úgyis megszokod. Vannak, akiknek fontos, hogy megköszönjék, ami van-tisztelet érte. És vannak, akiknek fontos, hogy legalább elköszönjenek a továbblépés érdekében attól, aki volt.

Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi regénye egy pasiról szól, akit éppen elhagyott a csaja, Laura. Robnak zene az élete. Munkája révén is zenében gondolkodik, zenében tervez, toplistákban mér. A szakítás hosszas agóniájában össze is állítja önmaga megértéséhez azt a zenei TOP5-t, ami emlékezetessé teszi számára  Laurát és egyben a leválást. Persze az angol hagyományokon alapuló könyvben ezenkívül még rengeteg más toplista is van, a legkínosabb szakítóstól a legmenőbb állásosig (újságíró, producer, zenész –kivéve rap és klasszikus-filmrendező és építész, opcióként behelyettesíthető a lemezbolt tulajdonos is) és a zeneipart meghatározósig minden. Rob jófejnek tartja magát, de nem érti mi a baj vele. „Egy szóval sem mondtam, hogy elégedett vagyok az éltemmel. Azt mondtam, jól vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok megfázva, nem volt közlekedési balesetem mostanában, nincs felfüggesztett börtönbüntetésem, de mindegy.” Nem érti, hogy miért hagyták el eddigi barátnői, akik láthatólag jól érzik magukat és élik világukat-nélküle. Rob- azt gondolja, mindenki hasonlóan képzelte el az elején „Csak bizonyos lelki alkatú emberek félhetnek attól huszonhat éves korukban, hogy egyedül maradnak életük hátralevő részére; nos mi ilyen alkatú emberek voltunk.”  Elmúlt 30 is, így szépen sorban felkeresi az exeket, hogy választ kapjon önmarcangoló kérdésére arra, hogy hol maradt le a fejlődésben.

„Ismered azt az érzést, amikor látsz egy halom pólót a boltban, szépen összehajtogatva, fölstószolva meg minden, és megveszed az egyiket? Otthon soha nem látod már ugyanolyannak. És akkor rájössz, hogy csak azért tűnt annyira klafának a boltban, mert ott volt a többi is.” P. kékszemű, éles eszű fiú. P. –vel gyönyörű a május. P. koleszba telefonál, megvár a suli előtt. Szenvedélyes de felszáll az esküvőjére robogó gyorsvonatra. 2 év múlva felhív, hogy nem bírta, beszélgetnie kellett valakivel chaten, mert annyira egyedül volt a házasságában. Most is egy vonatra vár, hogy találkozzon Vele az állomáson. Nagyon izgul, akarja azt a nőt, újra akarja vele kezdeni életét. Mert olyan megértő, mint én. Csak Ő barnacukorral issza a kávét. Nebassz, tényleg?! A nő miután, P. mint az élete  VIP-ként mutatott be minket egymásnak, nem engedte, hogy találkozzunk egymással  és P.azóta sem kérdezte meg miért nem. Úgy tűnik nem értettem meg valamit ebben a történetben, de talán P. sem.      D. fotós, képekbe szedett, kaotikus életúttal bír. Úgy tűnik hiába az argentin partizán múlt, az objektíve túl szubjektívre sikeredett ahhoz, hogy azonnal lássa a lényeget. Sok év után küldte utánam kazettára gyűjtött, zenés hangos levelét. A-tól 26 órás stop úttal váltam el és ő 1 hónapra rá már egysoros e-mailben kért meg, hogy ne írjak soha többet, mert valakivel újra akarja kezdeni. Aztán 8 év után ő írt, hogy egy éve elvált. És, hogy írjam meg milyen is volt ő tulajdonképpen hét évvel ezelőtt. De nem tudok azóta sem mit mondani neki. Hiába az Inxs és Lenny Kravitz, nem maradt meg több belőle. R.-rel naponta több levelet váltok és mert mindig arról ír, hogy mennyire hiányzik neki az intimitás, egy évben csak egyszer találkozunk személyesen. Karácsonykor. Akkor ajándékot hoz és zavartan elbeszélgetünk arról, amiről naponta levelezünk. Aztán utólag kb. öt levélben kérdezi meg, hogy mi lett volna ha….   soha nem tudom meg. Hiába a Fire, ha nagyobb a füstje, mint a lángja. Aztán a francia, aki nem szerette, hogy nem a kedvére danoltam. Ő kelta barokkot akart én meg jazzt játszottam-szerinte. Pedig csak latte-t, nyugalmat és nyári kertet akartam kutyával.  


Üdvözlőkártya várása helyett ma én is összeállítottam a magam szakítós TOP listáját. Nem zenékkel, hanem bénázásokkal. Persze vannak, akikről még hallgatok mint a sír, nehogy túllőjek a célon. Nekik megvan a maguk dögös különös történeteik. Még nem biztos, hogy úgy szólnának, ahogy olvasni szeretném őket, mert ebben is rengeteg szabály van. Életem múzeumában szép múlt vár rám tudom,  amíg játszik még a szív. Éppen ezért itt  az ideje, hogy mindenki az őt megillető polcra kerüljön, vagy dobozba. Időigényes  és pokoli nehéz meló. De tudom, hogy hogyan kell csinálni.

Te írtál ma már képeslapot?

Az idézetek Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi regényéből; Európa Könyvkiadó 2006.

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.