"Kapitány a gépháznak: mennyi? Gépház: 30! Mi 30? Hát mi mennyi?" Hofi után szabadon.
Barátot venni nem lehet. Barátnak lenni érdem. Barátok, ismerősök védőhálója nélkül az élet sokszor elviselhetetlen lenne körülöttünk. A társas támogatás óriási segítség. A baráti társaságok abban jók, hogy fenntartsák az önmagunkról és a világról alkotott, valljuk be, sokszor merev nézeteinket. A barátok önbecsülést adnak – van akinek felemelik, és van akinek lenyomják- és a maguk módján szeretnek.
A hosszú barátság titka a pontos elszámolás vallja egyik barátom. Adunk-kapunk. Elkönyvelve mennyi is az annyi. Lehetőleg tartsuk az egyensúlyban. Senki se érezze magát kihasználva. Senki se érezze, hogy csak ad és nem kap érte semmit.
William Swann kutatásával arra a következtetésre jutott, hogy az alacsony önértékelésű emberek nehezen viselik a sikert. Azok, akik még magányosan is élnek önértékelési zavaraik mellett, akár súlyosan bele is betegedhetnek a saját érdemeik révén elért sikerbe. Azok a kisebbségi érzéssel küzdők, viszont akik szerencsésen részesülnek baráti szeretetből azok meglepő módon egészségesebbek maradnak. A védő közeg könnyen meggyőzi őket arról, hogy csak az elért siker csupán szerencse kérdése, nincs az egyéni érdem a sikerben. Az egyszerűség kedvéért a baráti háló, akár egy osztályban, a legkisebb közös többszörös felé tendál.
A gondokkal való megküzdés bizalmi kérdés. Kell hozzá jókora akarat és nyitottság mindkét oldalról. Óhaj a megnyílni vágyásra. Szándék a hallgatásra. Bizalom abban, akivel megoszthatjuk intim gondolatainkat. Olyanban aki nem fedi fel a titkot, nem árul el. Egy 1987-ben végzett, „atyai gyóntató vizsgálatnak” nevezett kísérletben egyetemi hallgatókat kértek meg arra, hogy ugyan beszéljenek már élményeikről egy ismeretlenek. A diákok egyik fele egy üres szobában, egy asztalra helyezett magnetofonra beszélt, míg a másik csoport tagjainak egy elfüggönyözött ismeretlennek kellett „gyónniuk”. Azok, akik egy magnónak beszéltek teljesen őszintén tárták fel legvadabb érzéseiket, szemben azokkal, akik egy elfüggönyözött ismeretlennek vallottak. Ők végig gátlásukkal küszködtek a vizsgálati eredmények szerint. A diákok a kazettában jobban bíztak- függetlenül attól, hogy nem tudták mi lesz a sorsa a hangfelvételnek, semmint a függöny mögött ülő ismeretlenben.
Ezek után talán nem meglepő miért olyan népszerűek a betelefonálós műsorok, vagy az emelt díjas telefonos szolgáltatások. Az ismeretlen helyeken történő feltárulkozások nagyon ritkán járnak retorzíóval. A pincérek, kocsmárosok, taxisok, vasutasok, fodrászok, kozmetikusok és hát a prostituáltak is igazolják az egyéni megnyilatkozás eme emberi módját. És a fenti szakmák virágoznak. Nem hallottam még egyetlen fodrászszalon-krachról vagy olyan prostituált hálózatról, amelyek ügyfelek hiányában bomlottak volna fel recesszió idején.
Miért fizet ki fodrásznak, kozmetikusnak és piára ezreket az, aki sajnál önmaga jólétére ugyanannyit? Csak a külső számít? Miért ez a prüdéria és elutasítás a hivatalos segítő szakmák iránt? Mennyit érsz? Egyszerű kérdés. Válaszolni nehezebb. „Minek mész el agyturkászhoz? Ennyiért én is elmondom mi van veled” vagy „Ennyiért én is elmondtam volna rólad!” Ugye? Van az a pénz amiért kimondják az igazat. Tükör által homályosan látunk, ha csak ismerősökre számítunk önmagunk megismerésében.
Láthatólag van érdeklődés az önképzés iránt és van érdeklődés a coaching iránt is. Olyan kérdésekkel keresnek fel, amelyek révén új perspektívákat kaphatnak párkapcsolat, üzlet, munkahely vagy jövőkép terén. Csupa személyes kérdés, ami rólunk, egyéni boldogulásunkról szól! Nagyon sokszor viszont csípőből bevetik a védekező kérdést: és te ezért, egy ilyenért, még pénzt is kérsz?! És igen.
Miért,Te mennyit érsz magadnak? Mennyit ér egy óra neked, ha kiesel a munkából? Mennyit ér neked, ha nem tudsz elmenni dolgozni, mert nem tudod úgy élni az életedet, ahogy szeretnéd? Mennyit ér ha boldog vagy? Ha örülnek neked?
Az aktuális helyzetből való továbblépésre ugyan sokan gyűjtik a szellemi muníciót a jelentkezők közül, dicséret érte, de végigvinni tervüket már kevésbé elszántak. A kifogások toplistáját „a nincs erre időm” és „ éppen nincs pénzem” vezetik. A fentiek ismeretében egyáltalán nem lep meg, hogy saját kifogásaikat a jelentkezők sem veszik nagyon komolyan. Mindazok után, miután kimondják aktuális kifogásaikat, csak mondják és írják aktuális kérdéseiket. Segítséget kérnek. Kapni akarnak.
Ingyen, mert hát a segítő szakma már csak ilyen- szerintük. Jótét, szerencsétlen, balga lelkeknek való, akik aztán majd jópontokkal üdvözülnek a paradicsomban, amiért segített annak, aki éppen akkor kért. Vajon elgondolkozott az ilyen azon, hogy a Vatikán miért az egyik leggazdagabb állam? Pedig ott is csak egy segítő szakmát űznek?! Egész jól váltják az isten fizesse meg valutát, a Tescoban már kevésbé. Nekik miért fizetnek azok, akik bennük hisznek?
Azok, akik ingyen kapnak, többnyire nem értik és nem értékelik önmagukat sem. Többnyire nem tartják be a kölcsönös megállapodásokat sem. Nem jönnek el a megbeszélt találkozóra azért, mert már éppen a jobb periódusukat élik és túlvannak a mélyponton. Ha így van az tényleg jó, ha valahol megtalálta a számára megfelelő segítőt.
De ha kiderül, hogy csak aláducoltak egy omló körfolyosót, akkor idő kérdése , hogy mikor omlik össze az összebarkácsolt tákolmány. Vagy már annyira rosszul vannak, hogy szerintük rajtuk senki sem tud segíteni. És ilyenkor kezdődik az érzelmi zsarolás. Rángatják egy kicsit a nagymamát, meg tanárt, tanácsadót, pszichológust, coachot hátha elteszik befőttnek őt is, mint oly sokan másokat. Kitartóak, mindig addig mennek, míg meghallgatásra találnak.
Igencsak szomorúak lennének ugyanők, ha közmunkában kellene jogi tanácsot adniuk, bért számfejteni, darut szerelni netalán szőlőt kapálni tűző napon vagy fagyos szélben. Sokuk igen morci lenne és kikérné magának ha munkájáért fizetésnélküli státuszt ajánlanának fel. Mert ő egy szakember. Van őneki ehhez szakzsargonja is hozzá! Mit akar az olyan, aki pénzt kér olyanért, amiket tulajdonképpen a barátaival is ki tud(na) beszélni, ha akarna..de persze ez most más téma erről speciel nem beszélhet a barátaival.
A pénz nem boldogít, hallgatom. A bűnös világok legrosszabbikának festik le az anyagi világot ugyanők. Mi itt és most ebben a világban élünk. Ez a mi világunk. Olyan amilyennek építjük. Miért kell szadizni magunkat és a másikat azért, amiért megdolgozunk? A világ olyan, amilyennek látni akarjuk.
S minél többet tudunk arról, amit szeretünk, annál inkább szeretjük azt a valamit mondta Leonardo da Vinci. Vagyis ha megismerjük önmagunkat , meg is szeretjük a hibákkal együtt. Az, aki nem becsüli magát az semmi egyebet nem becsül, a megszentelt időt, a segítséget, a segítőt sem. Senki sem lesz elég jó, elég felkészült, elég megértő.
Madonnát hallgattam sokat, de mégsem vagyok anyagias lány. Nem a cash számít. Tanulok, olvasok és képezem magam a mai napig is. Sok időt, sok pénzt fektettem magamba, ahhoz hogy az legyek, aki vagyok. Annyit viszont már a legelején megtanultam, hogy semmi sincs ingyen. Mindig, mindennek megfizettem az árát, de ha nem akartam, akkor a tanulópénz duplán fájt.
Ezek után neked mennyi?
Támogatta a Seniagroup
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése