Munkanap

"A munka nemesít," mondja Bob, "engem nem nemesít" kontrázik erre Bobek, a nyúl. De vajon mitől lesz  egy munka valóban jó? Mitől lesz olyan igazi erőt és embertpróbáló, nemesítő a  munka? Ha értékelése, jutalmazása  kimondottan emberi specifikum, akkor valóban különleges feladatunknak tarjuk-e a munkát? Megbecsüljük-e azt? Ünnepnapokra és munkanapokra osztjuk az éveket,  dolgozunk, robotolunk, hajtunk, húzzuk az igát, de ha nincs munka, nincs feladat sóhajtozunk.

Mindig voltak ideális munkák, versenyképes, jól fizetett kellemes állások. Csak az emberek nyalnak egy pozícióért, vagy eltapossák egymást érte. Vannak, akik ódákat zengenek állásukról, mások inkább ordítoznak munka gyanánt.  Vannak akik, várólistán várnak a csodára és vannak, akik a betöltetlen pozíciókra vadásznak, lesnek, mint egy nagy, becserkészendő vadra. Akadnak, akiknek szótlanul  megkreálnak egy alibi munkakört és vannak, akivel nem szerződnek le soha. Van akit csak úgy puszira megbíznak egy zsíros munkával. Vannak, akikre meg csak idényben van szükség. Van olyan pozíció, amire bizony születni kell. Olyan is akad, amibe bele kell születni, aranykanállal a szájban. Van, aki bevállalja, hogy gettómilliomos, tőzsdecápa vagy trónörökös lesz a munkája révén, de van akit abszolút nem motivál semmifajta  egzisztenciális főnyeremény.

Ők azok, akik munkát és pénzt keresnek, de valahogy egyiket sem találják. Mert nem dolgoznak meg érte. Öööö tényleg?! Munkáért munka program? Na ne már! Hát igen, nagyon szeretjük elfelejteni, hogy ingyen ebéd sincs!  

Mondja már meg valaki, hogy mi is az a nagybetűs munka! Miben és mikortól mérhető annak értéke? Miért kell megdolgoznunk a munkáért? És egyáltalán honnantól számít és mikor dolgozunk? Ja, hogy a sült galambok is repkednek néha? Ha erre vársz, az persze oké!

Amikor Alexandria királya,  I. Ptolemaiosz a geometria könnyed elsajátításának rejtelmeiről faggatta Euklidészt, annak idején az igencsak tömören adta meg a választ a királynak:„ A geometriához nem vezet királyi út,  munka nélkül nincs kenyér sem geometria.”  "Gyorsan, könnyen és egyszerűen" voltak már akkor is a hívószavak. Hát akkor, miért ne lehetne az a vágya még a királynak is, hogy idő, szorgalom és türelem nélkül jusson el a csúcsra.  A türelem a királyságot teremt? Elég elitista gondolat.

Pedig nem az, mert a coaching nyelvezetével a munkával elért siker maga a  királyság. Már amennyiben metafórikus értelemben, mi magunk saját királyságunkban (vagy szemétdombunkon)  uralkodóként élünk. Persze elképzelhetjük magunkat mesebeli trónörökösként is magunkat, de akkor felmerül a kérdés, hogy mi történt mostanáig, ki van a mi fenségterületünkön, ki kormányozza az életünket ügyvezető nélkül? Euklidésznek nem volt igaza, mert van ahova a még a király is gyalog jár.

A megismerés az munka, amely önmagunk megismerésén keresztül vezet el önmagunk felfedezéséig, saját magunk megtapasztalásig.A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.”(Byron Katie)

Vegyük például a testsúlyunk feletti kontrollt, szúrós tekintetünket vagy egy egyszerű dadogást. Le tudjuk-e dolgozni azokat a hátrányokat, amelyekkel eddig  együtt éltünk, gyorsan, könnyen és gyszerűen?

A Király beszéde című filmben például az a paradox helyzet áll fenn, hogy a legkisebb királyfi nem érti saját meséjét. Miközben folyamatosan bizonyít másoknak, nem érti saját eredményeit. Gyűri magát, mert még jelentéktelenebb akar lenni, mint aki. Normáliiis?!

Pandóra csapása mikrofon képében egyszerre hordozza a betegséget (dadogás), bánatot (nem tud jó fia lenni apjának), szegénységet (megnyilatkozásai korlátoltak), bűnt ( bűntudattal ), ínséget ( megfosztva lenni a szülői szeretetettől) , szenvedést (a dadogás okozta gátak miatt), keserűséget (az eddigi sikertelenségek miatt), öregséget ( az idő múlik), gondot (amit, a királyságnak okoz), irigységet (a testvér féltékenység), gonoszságot (a frusztrációkért). Csupán a remény maradt benn a fiú szelencéjében, de az is halovány és igen mélyen van.  

Nem akar beszélni róla, de meglátni és értelmezni sem akarja azokat  a jeleket, amelyek róla szólnak. Az újabb paradox helyzet áll elő, az önmaga elől menekülő ember, végül a saját királlyá választását nem tudja elkerülni. Támad és sok munkával betart-saját magának. Kinek jó? Nem  érti a nyomást, belső félelme csak blokkolja munkakedvet.  A dadogást, az apa akaratgyengeségnek, a királyi sarj szimplán technikai hibának tartja.

Menthetetlenül dadogna tovább, ha nem találkozna olyan valakivel, aki nem javítani akar rajta, hanem vele együtt dolgozni. Olyasvalaki, aki azt akarja, hogy a királyfi hallja meg saját hangját és tanulja meg használni azt. De a kiskirályfi nem akar dolgozni.

A család történelmi időket él, miközben a társadalmi nyilvánosság határát feszegeti az ünnepélyes rádióbeszédekkel, az ausztrál logopédus az udvari protokollt töri meg sorozatosan. Mr. Louge a Grice-i az együttműködés maximáit figyelmen kívül hagyva dolgozik: mennyiség szintjén túl sok munkát ad őfelségének, ismeretei minőségében előrébb jár koránál, így nem ellenőrizhető a régi dohos dogmákkal. A kapcsolat és a modor szintjein pedig egyáltalán nem  tanúsít királyi jómodort, mert nem az udvarból származik. Akkor mégis kicsoda és mit akar, az aki nem is a mi kutyánk kölyke?!

„Lionel Louge: Bizonyára egy uralkodó agya tudja, hogy mit csinál a szája? VI. György: Ön nem nagyon jártas az uralkodók dolgában, nemdebár?”

A rendelőben kezdődő a foglalkozások, (az én váram az én szabályaim) olyan kreatív destrukciók, amelyek megtörik a merev gondolkodást. Útat engednek.  A királysággal, mint felvázolt jövőképpel azonban túl messzire és előre szaladt Mr. Louge. mert olyan relevanciát sért, amely még felségsértéssel ér fel. Nem nőtt fel a feladathoz a megbízó. A coach ilyenkor loyális vagy sem? Ki  akarja jobban a királyságot? Lionel vagy a trónörökös?

Bár a logopédus által felvázolt jövőkép alapjai már rögzültek.  A megtanult technikák olyan reziliens modort és viselkedést erősítenek meg a királyban, amely révén belső háborúk nélkül fogadja el a helyzetet. Ura lett önmagának!
"Napi egy óra tanulás három év alatt a csúcsokra röpít a szakmádban. Öt év alatt nemzeti tekintély leszel. Hét év alatt a világ egyik legjobbja leszel abban, amit csinálsz."

A beszédórákon  megerősített kompetenciák és a megszerzett énkép felkészíti arra, hogy elfogadja a bátyja lemondását és szembenézzen azzal, hogy ki is ő valójában.Ő a király! Ezeddig életben tartott irracionális öncsalás helyett újra építheti a királyság szent intézményeit és a dadák kiválasztásának szempontjait.

A reziliens lett, aki  képes továbbtanulni az újonnan felbukkanó helyzetekből. Bár a film végén, az új király (is) alárendelődik annak a királyság protokolljának, ami elől eddig menekült, mégis megtalálja  azt a számára kedves  élményt, amit saját magán végzett munkájának gyümölcse ad nap, mint nap.

A kényelmes, kipárnázott út talán gyorsan elvezet a könnyen leszakítható gyümölcsökig. Az egyeníz felejtős. A munka többszólamú, közös játék. A munka a mese erejével repíti a célja felé azt, aki dolgozik magán. Az önmunka  új színeket, ízek ad. Nemesebbé teheti azt, aki komolyan gondolja vágyait, mert nemcsak a célok érnek be idővel, hanem a gyümölcsök is édesebbek lesznek.