Húzósak
voltak az elmúlt hónapok. Sötét korszak köszöntött ránk, és nemcsak a téli napforduló
miatt. Ha volt is elképzelésem, hogy mit és hogyan fogok csinálni a pálmafás
ébresztőm után, most már kimondhatom- nem úgy lett. Ember tervez, a nagymama
pedig kórházba kerül és nem egy laza vérnyomás-cukorbeállításra.
Felettes Én, helló.
Kick off.
A mindennapos
kórházlátogatások a krónikus osztályon a szobában naponta cserélődő
ágyakról, agóniáról, elhunytakról szólnak. Monotonná és beszűkülté teszi
az ottdolgozót, hozzátartozót egyaránt a rothadó emberi hús, a lázas, mosdatlan
ragadós izzadtság és a maró húgyszag mellé a pelenkás, katéteres emberek
látványa. Ehhez jár még halk hörgés és az átkozódó, visítós, félhangos
szenvedések moraja.
Elfekvő. Mintha
csak úgy wellness járnának ide az emberek. Pedig hányszor mondjuk, hogy átutazóban
vagyunk itt a földön. Bűntudattal szégyenkezve
kívántam egy hónap után, hogy legyen vége. Ne szenvedjen. Ne szenvedjünk. Akkor
még nem tudtam, amit most már igen, hogy ez csak a kezdet volt. És amíg a halál el nem választ, addig van kis
halál, meg van nagy halál, és ami most van még csak nem is főpróba. Nem lesz ez
könnyebb, csak mi leszünk erősebbek-talán.
Ha „Hétszer
szüljön meg az anyád”,akkor miért meglepő, hogy halni is „halálnak halálával
halsz”? Többszörös, súlyosságot kifejező
nyelvtani szerkezet bizonyítja meghalunk egyszer, de a halálba többször is belehalunk.
A halálban mindenki érintett, aki megszületett. Soha nem tudtam mennyi erőm
van, mindig addig mentem, amíg bírtam, nem tovább. Hogy anyámnak ennél sokkal
több csak sejtettem. Azt mondta erősnek lenni nem választás kérdése, az
egyetlen lehetőség a túlélésre.
Pelenka napi
egy, étkezés naponta háromszor. Ágyban fekvőt, ha még él, és a hozzátartozó nem
teszi tisztába, tüdőgyulladást kap és felfekvést, növelve az esélyt a
bizonytalanságra. A magatehetetlent, ha nem etetik, nem itatják hozzátartozók, kiszárad.
A plafont bámuló néhány hét után már egyre nagyobb apátiával vegzál, de érzékeli
a történéseket. A megnémult, lecsukott szem mögötti világban mindent lát.
Harmadik szem érzékével mondja meg ki lesz a szobából holnap már a bádoglemez
alatt. Baleset okaként megnevezett diagnózisa ugyan még nincs, de halálfélelmének
már biztos alapja van.
Hogy mikor
vált nagymamám „csak” egy ápolandó testté nem tudom. Ki be járok, legjobb ha magamon kívül vagyok. A protkót kézbeveszem, csap alatt sikálom. Megszűnik
a szégyenkezés a 80 kilós test pelenkázásánál. Nézem, én is ilyen leszek? Egy
család, egy gén. Itt ráncos, ott még feszes. Néha mondja nemrég még én
etettelek. Aztán anyu lesz az anyja, megfésüli, betakarja én meg mesét olvasok.
Beültünk az időkerékbe. Karma jóga. Namaste.
Várunk. Megyünk,
zaklatjuk a mindenhol fájó mozgással. És mégis újabb tüdőgyulladás, felfekvés,
újabb szövődmény. Gyengülünk. Mindannyian. Vírusbombaként robbantja szét a
családot a trauma. Belebetegedtünk az ápolásba. A felfűtött kórházból hazahozott
vírusok és heves hangulatú bacik egyelik a sorunkat itthon is. Fosunk, hányunk az egésztől, agonizálunk már
mi magunk is. Ahogy fáradunk
sem kíméljük egymást. Önvád, vádaskodó
néma terror, robotos ösztönlétek, zaklatott alvások. Olyan, mintha egy örvénybe
kerültünk volna, egy rókalyukba, ahol mindenki
elveszítené a fonalat a sok körbe-körbe járástól. Ez abszurd ez abszurd, mondta
állítólag Freud a halálos ágyán. Hát az.
Erő kellene.
Beszélünk, ordítunk, sírunk. Mindenki mondja a magáét. A kiszámíthatatlanságba a
régi szerepek sorba besülnek. Játszmák még vannak. Mi van kontrollvesztés után?
Aki megszületik az meg is hal meg, ami felett eljárt idő annak menni kell
mondatok átfogalmazódnak, a halálosan fáradt vagyok, a meghalok egy Sport szeletért, beledöglök az unalomba új értelmezést nyernek.
Ülünk a
családunk romjain és nézünk magunk mögé, vajon ki és mi jön még? Egy- két hónap nem a világ
biztatjuk magunkat. Majd rendbejön, vagy nem. De nem áll vissza a reciprok. Semmi
sem a régi már. Az eltitkolt rémek képe felszakad. Napról napra jönnek, már egymással
megbarátkozva ülnek az ágyszélen, a motyogó beszédben már mindennapi társak. Félelem
az élettől, rettegés a haláltól. Így szeretünk mi.
Mindig is
így volt, csak éppen szépen elmentünk mellette. Méltóságról papolunk, meg
betegjogokat olvasunk. Minek?! Önsajnálat ellen nincs orvosság. De család ellen
sincs. Fájdalmas felismerések, de legalább tisztul a kép. Mintha a természet és az élet is egy gyorslejátszású 3D-s ismeretterjesztőt készített volna családunknak arról, hogy mi a
trauma, a gyász meg a feldolgozás. Siratóasszonyok helyett mi siratjuk
magunkat, kit sajnálunk magunkban? A veszteséget. Tovább is van.
A halálnak
halála nem csupán irodalmi kifejezés, a pszichológizáló elemzők szerint a magyar
népmesék nagyon is ismerik a többszörös lélek fogalmát. A mesékben szereplő emberfeletti
lények természetfeletti ereje onnan származik a mesekutatók szerint, hogy
egynél több lelkük van. A népmesék hőse csak akkor tudja rémeit végérvényesen
megsemmisíteni, ha valamennyi lelküket elpusztítja. A meséknek van olyan verziója
is, amelyben a népmesei hős csak úgy tud félelmetes csata után újabb kalandokra
indulni, hogy az anya- állat három lelkével holtaiból támasztja fel társait. Ennek
népi lélek felfogásnak megfelelően a halál többszörösen van jelen a mesékben és
vannak fokozatai is. A mese hőse és ellenfele küzdelmeik során egymást újra meg
újra megölik, de újra meg újra fel is támadnak, míg végül a gonosz ellenfelet
(boszorkányt, sárkányt) megégetik, hamvát a széllel elfúvatják, hogy ezzel semmisítsék
meg teljesen.
Halálos
iramban túlterhelten rohanunk. Él jól van! Haladjunk. Ha családon belül nem
tudunk normálisan beszélni, a hogyan továbbról hogyan is lehet erről beszélni társaságban? "Nem vagyunk emosok", "nem menő" téma. A kaki-
pisi- szex igen az mehet. Meleg vagy semmi probléma. Depis vagy, szegény! Az
otthonápolás, az agónia, a halál tabu. "Jaj, hagyd már abba hallani sem akarom"! Vigyétek otthonba,
gyógyszerezzétek le, dugjátok el. "Hülyék vagytok, ez egy 24 órás szolgálat!" "Túl sokat jársz oda". "Hogyan tovább a melóval? "
Mintha mi ezeket a kérdéseket nem
tudnánk. Under process.
És tessék
mondani, neked van életed a halálod előtt?
Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték.
